2023. augusztus 10., 15:28
Leah Remini azt állítja, évek óta zaklatja őt a felekezet.
Egy tonna kézfertőtlenítőt adományoztak a csökmői önkormányzatnak.
A NAIH 40 millió forintra büntette az egyházat a tagokról készített akták miatt.
Isabella Cruise köremailben számolt be arról, hogy auditor lett az egyházban, és ez milyen nagyszerű.
2018.10.30. 07:31 Módosítva: 2018-10-31 00:05:19
Victor Gyory 1969-ben került egy amerikai intézetbe, mert azt hitték, zavartan hablatyol. Valójában csak magyar menekült volt, és nem tudott angolul.
A szóbeli megállapodás ellenére sem lesz Mészáros Ferenc a nagykanizsai futballcsapat edzője.
Ez derül ki a bírósági határozatból a Hvg szerint.
Ismét kiszálltak a rendőrök az egyház központjába.
A székházban tavaly ősszel tartott házkutatást a rendőrség.
2017.10.20. 07:17 Módosítva: 2017-10-20 17:32:30
Így keletkeztek dossziék a szcientológusoknál, amit a rendőrök aztán elvittek. Mások számítógépes adatbázisról beszélnek. Kiugrott tagok indíthatták el a lavinát.
Személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények gyanújával nyomoznak.
Három esetben nyomoz a Los Angeles-i rendőrség a szcientológus színész ellen. Mindegyik a kétezres évek elején történhetett.
Egy cikk szerint a buszbalesetben érintett családok adatait megszerezték a szcientológusok.
Pedig 18 éven át tartott ellenük a nyomozás.
A szcientológusok tíz éve vásárolták meg székháznak, de azóta is üresen áll. Most eladó.
2015.08.06. 20:30 Módosítva: 2015-08-15 19:23:28
A sztár 25 éve a szcientológusok kirakatembere. 20 milliós sztárgázsit kap, de állítólag éhbérért dolgoztatja hittársait. Már saját torinói leple is van, a pucér képmásával.
Szaunával és vitaminterápiával küzdenek a drogok ellen.
Danny Masterson szerint mindenki tudatlan és csak gyűlölködik, zsidózni bezzeg nem lehet.
Bemutatják azt a dokumentumfilmet, ami miatt 160 ügyvédet fogadott az HBO.
2014. november 27., 12:39
Az egyház és Hollywood kapcsolatát tárják fel, semmit sem bíznak a véletlenre.
2013. november 19., 13:40
A szcientológusok mostantól Floridában képzik a szuperembereket. Maga Cruise lesz a prototípus?
Így nem csoda, hogy A Föld után csak 27 millió dollárt kapart össze. Vin Dieselért rajong Amerika.
Joaquin Phoenix zseniális az állatias, kétségbeesett exkatona szerepében a The Masterban.
Az állam olimpiai központtá nyilvánítja az egymilliárdos balatoni szállót, így akarja visszavenni.
2013.01.19. 07:55 Módosítva: 2013-11-19 11:17:09
23 évesen alig tudott írni, most egy több milliárd dolláros egyház harmadik embere. Azért van a Földön hogy idegen lények ellen harcoljon. Erről szól a könyv, amit máris be akarnak tiltani.
Az új-mexikói sivatagban, Roswell közelében várja az armageddon-templom az idegenek eljövetelét.
2012. december 28., 18:54
Az ügyészség nem szektaként, hanem bűnszervezetként vádolhatja meg őket.
2012. szeptember 4., 15:55
A rendező azt viszont cáfolja, hogy az Arany Oroszlánért versenyző film a szcientológia egyházról szólna.
Nyáron a három zsidó felekezet miatt állt a bál, az egyházügyi törvény friss módosításakor a buddhisták okoznak gondot. A lobbizásba az USA után Kína is beszállt.
Az utolsó ülésnapon elfogadott törvény módosításával indulhat a tavaszi ülésszak.
A feljelentőnek harmincezer eurót kellett költenie könyvekre, tanfolyamokra és E-méterre.
2011. december 30., 16:24
Egy módosító indítvánnyal törölték a szcientológiát kizáró passzust, megvan a legújabb egyházügyi törvény.
2011. december 28., 07:54
A nemzetbiztonság veszélyről ír, a politikusok nyíltan agitálnak ellene, de a koalíció csak az egyházügyi törvényben mer tenni a szervezet ellen.
2011. december 22., 14:49
Kész az új egyházügyi törvény, majdnem ugyanolyan, mint az AB által megsemmisített volt. Változás, hogy nem kobozzák el a megszűnő egyházak földjeit.
2011. december 15., 08:49
Egy magát magánembernek álcázó, kedves szegedi nagymama jelentkezett azzal, hogy játékokat adományozna az ovinak. Kiderült, hogy leplezett szcientológus propagandaakcióról van szó.
Az egyházat 2009-ben ítélték el Franciaországban, bűnszövetségben elkövetett csalásért.
Matt Stone és Trey Parker alaposan felbőszítette Tom Cruise kedvenc egyházát.
A KDNP elnöke megígérte, amíg ők a parlamentben vannak, a szcientológia nem lesz egyház Magyarországon.
Mire a képviselők Jászapátiban rájöttek a drogmaraton turpisságaira, a rendezvény már messze járt.
Cobie Smulders egy tévés vígjátékból ugrik be az Avengersbe.
A legismertebb szcientológus még a hálószobába is beengedné a kamerákat.
Elektrosokkolt kiscicával büntet egy szcientológusok által alapított szervezet pszichiátriaellenes vándorkiállítása. A profin felépített agymosás jó előkészítő a szektához.
A 20 éves amerikai hacker bevallotta, hogy részt vett az egyház szervereit kiütő DDOS-támadásokban.
2009. november 30., 10:45
Az ellenzék azokat a korszerűtlen, áltudományos, ártalomcsökkentés-ellenes érveket hangoztatja, amelyeket Oroszág vagy Kína.
2009. november 15., 13:33
A polgármester azt mondja, nem tudta, hogy ilyen embertelenül bánnak majd a munkatársaival.
35 év után lépett ki az Oscar-díjas filmes, mert a szervezetben elfogadott a melegek gyalázása.
Egy asszony szerint manipulálták és jelentős pénzösszeg befizetésére kényszerítették.
A Született gyilkosok Malloryje 3 éve nem forgatott filmet, inkább az együttesével turnézott, de most új szerepre készül.
A Született gyilkosok Melloryje 3 éve nem forgatott filmet, inkább az együttesével turnézott, de most új szerepre készül. Juliette Lewis a színpadon szuperhősként pattog, a magyaroktól nem, de a japánoktól fél. Unja a drogokat, nem szereti a fehér bort, a tokaji mégis ízlett neki. Lewis-zal a Hegyalja fesztiválon beszélgettünk.
Maszkos demonstráció a szcientológus majális helyszínén.
2007. december 11., 11:36
A Szcientológiai egyháznak adták el szarért-hugyért az Almássy Téri Szabadidőközpontot?
2007. augusztus 8., 15:11