18 találat az Indexről, és a környékéről.
A bolygó hollandi csak a legendákban létezik, ám a valóságban is rengeteg a szellemhajó, és nem mindegyikről lehet tudni, mi történt velük.
2023. augusztus 3., 14:36
Máig rejtély, mi történhetett az 1872 novemberében eltűnt, majd egy hónappal később a legénysége nélkül megkerült Mary Celeste vitorlás hajóval.
Egy jelentés szerint már megkezdődött az akció előkészítése.
Az Alta nevű teherhajót 2018 szeptemberében a Bermuda szigeteknél kellett evakuálni, azóta üresen hányódott a tengereken.
Az Alta nevű teherhajó másfél év alatt, személyzet nélkül sodródott át az óceánon, és senki se tudja, mihez kezdjenek vele.
Mindent épségben találtak rajta, csak a legénység tűnt el nyom nélkül. Van rá hihető magyarázat.
Az olajtanker három héttel az eltűnése után sodródott ki Libéria partjaira, és egy árva lélek sem volt rajta.
Az 59 éves Manfred Fritz Bajorat rejtélyes körülmények között vesztette életét a Fülöp-szigetek partjainál sodródó vitorláson.
Ehhez a német rendőrség történetének legnagyobb akciójára volt szükség.
Az elmúlt időszakban már 12, halottakkal teli szellemhajót sodort a víz a partokhoz.
Ez már a 13. szellemcsónak az elmúlt két hónapban. Eddig 22 holttestet találtak.
Az egyik partra sodort rozoga lélekvesztőn például hat koponya és két fej nélküli test volt.
A kamu kannibál patkányok által megszállt hajó mellett voltak már rejtélyes hajófelbukkanások.
Többszáz kannibál patkánnyal a fedélzetén. A Ljubov Orlova egy éve tűnt el az Északi-tengeren.
Amelyről senki sem tudja, hol van. Durva.
A tavalyi szökőárban elsodródott halászhajót Alaszka partjainál felrobbantotta az USA partiőrsége.
Legénység nélkül közelítette meg a partokat a tavalyi japán szökőár idején elsodródott halászhajó.