40 találat az Indexről, és a környékéről.
2023. április 19., 18:16
Nem működik valamelyik elektronikus eszköz a háztartásban? Akár ilyen egyszerű oka is lehet
Elterjedt jelenségre figyelmeztet a médiahatóság.
2020. január 7., 14:17
Igazi magyar garázscég ment Vegasba szerencsét próbálni
Mármint úgy (is) igazi, hogy garázskaput és más ajtókat nyit a hazai Remootio wifis távirányítója.
2019. december 13., 10:30
Távvezérelt Lexus okozott halálos balesetet
Egy másik autóhoz szorította az áldozatot, próbáltak segíteni rajta, de ekkor újra elütötte.
2016. november 7., 20:40
RTL: Bármikor felrobbanhatott volna a Teréz körúti robbantó
A saját kocsijával vitt, műtrágyából készült távirányítós bombát egy kapunyitó is aktiválhatta volna.
2016. szeptember 30., 12:44
Már tudhatják, milyen távirányítóval robbantottak a Teréz körúton
A nyomozók egy adott cég vevőlistáján mennek végig és egy adott típus után érdeklődnek.
Találtak két egyszerű eljárást, amelyekkel egy tízezer forintos eszközt használva nyitható ki számtalan, húsz évnél fiatalabb autó.
2016. június 8., 07:07
Önvédelmi eszköz volt az első távirányító
A mai távvezérlők viszont őrületbe kergetnek minket a bonyolultságukkal. Hová vezet ez?
2015. szeptember 2., 15:06
Automata ablakemelő utólag
Utólag be lehet-e építeni ilyen modult más típusokba is, ami az autó távirányítójával történő bezáráskor felhúzza az ablakokat, illetve bezárja a tetőablakot is?
Cseréljem ki az autóriasztót és a központi zárat egy másik modellre, amihez kulcssablont is kapok?
2015. augusztus 17., 11:35
Meghülyült a távirányítóm
Áruházi parkolóban parkoltam és többen se tudták bezárni az autójukat velem együtt.
2015. július 16., 11:11
Nem nyit a Laguna távirányítója
Most már ott tartok, hogy 40 gombnyomásból 41. nyomásra reagál, de utána zsinórban többször is, mintha akkor tért volna észhez.
2015. május 18., 18:27
Ilyen sorrendben jönne az első nyolc csatorna a tévében
Az MTVA csatornáit az első helyekre kell tenni júliustól, most kiderült, milyen sorrendet ajánlanak.
2015. március 19., 11:23
Használat előtt felmelegítendő
Az autóhoz való kulcs távirányítójával nem tudom nyitni sem zárni az autót kivéve, ha felmelegítem a távirányítót.
2015. március 10., 10:43
Vigyázzon, mihez nyúl a hotelszobában!
Lehet, hogy nem is akarja tudni, de akkor is elmondjuk, milyen veszélyek leselkednek önre a szállodai szobában.
2015. február 19., 21:14
Az utolsó távirányító, amire szükségünk lehet
Nagyjából 200 ezer háztartási eszközhöz lesz jó, az okostermosztáttól a tévéig.
2014. november 4., 14:51
Kütyükkel szólhatnak hozzánk a kutyák
A szenzorokkal felszerelt hám lefordítja nekünk az állat testbeszédét, és az egészségét is figyeli.
2014. július 30., 11:07
Mobilról irányítottunk egy legóautót
Sőt vonatot és darut is. Egy magyar csapat szuperkockája már a pénz felét összegyűjtött. Van, aki már a távirányítós eszközzel főz tojást.
Sőt vonatot és darut is. Egy magyar csapat szuperkockája már a pénz felét összegyűjtött. Van, aki már a távirányítós eszközzel főz tojást.
2014. március 6., 12:05
Nyithatja a távirányító a másik autót is?
2014. január 13., 15:45
Távirányító a Suzukiba
Lehetséges a Swiftben utólag megoldani, hogy a központit nyitni tudjam távvezérlővel is?
2013. augusztus 9., 07:48
Távirányító a központi zárhoz utólag
2013. augusztus 6., 16:11
Itt a Google Glass távirányítója
De vajon miért kell egy szemüveghez távirányító?
2013. június 24., 11:26
Távirányító a kulcsba
2012. szeptember 17., 11:58
Android és iPhone irányítja a villanykörtét
A wifis led világítótest magától bekapcsol, amikor hazaérünk, fényereje és színe telefonról állítható.
2012. szeptember 3., 20:12
Agyhullámmal és szemgolyóval játszottunk
Multitouch asztallap, gondolattal és szemmel irányítható eszközök a berlini kütyübemutatón. Veszélyei is vannak az új technológiáknak.
2012. augusztus 24., 13:13
Távolról vezethető az új kínai autó
A BYD Su Rui jelentéktelen tucatautónak tűnik, de magában hordoz egy igazi világújdonságot.
2012. június 25., 10:54
A spanyol gyerek
Az Eb-közvetítések alámélyítik a családi kötelékeket. Várj fáradt fateroddal, míg kirúgja magát.
2012. május 23., 11:19
Meghalt a távirányító feltalálója
Eugene Polley 96 éves korában hunyt el. Az első távirányító úgy nézett ki, mint egy hajszártó.
2012. január 28., 17:00
Szelíd rotorosok
Mi ez a felhajtás a szex és a golf körül? A távirányítós helikopter a legjobb buli, ami felnőtt férfiakkal történt a Matchbox óta.
2011. október 14., 13:13
Riasztó távirányító blokkolása
2011. október 10., 11:30
Hibás Almera távirányító
2011. szeptember 23., 10:27
Feledékeny távirányító
2011. augusztus 30., 11:27
Rossz elem a távirányítóba
2011. június 4., 20:03
Rezgő távirányítós bugyi a legújabb szexkütyü
2011. május 24., 10:26
Alpine problémák
Utólagos cucc kéne a fejegységemhez, ami ráadásul rakoncátlankodik is.
2011. január 18., 10:01
Gombcsere a riasztón
2010. december 31., 09:13
Riasztó Tigra
2010. december 21., 16:33
Közelről nem nyit a riasztó
2008. október 23., 08:54
Televízió távirányítója miatt robbant fel egy ausztrál ház
Az ausztrál hatóságok szerint egy televízió távirányítója miatt robbanás következett be egy Christian megyei városban kedd reggel.