19 találat az Indexről, és a környékéről.
Mintegy 50 ezer villanyrollert érint a határidő.
Van, ahol 16 ezer, van ahol 460 ezer.
Védőfelszerelés nélkül.
A rendőrség 2024 óta gyűjt adatokat a villanyroller-balesetekről, most megosztották velünk az eredményeket.
Egyik legelterjedtebb mikromobilitási eszköz lett a villanyroller, pedig nagyon veszélyes és törvények sincsenek hozzá.
Nem kátyú okozhatta a villanyrolleres halálát, hiszen Nyírteleknél nincs kátyú.
De azt még senki sem tudja mennyibe fog kerülni.
Kutatók azt igyekeztek kideríteni, hogyan lehetne elkerülni a villanyrolleresek súlyos baleseteit. Úgy fest, szigorúbb szabályokra lenne szükség.
2023. szeptember 13., 12:55
Legalábbis azon típusokra, amik 25 km/h-s sebességnél többre képesek.
2023. szeptember 7., 13:02
Végülis ez derült ki a Belügyminisztérium egyik válaszából.
2023. szeptember 2., 13:14
A párizsi tiltás nyomán a villanybringák lendületet kaptak.
Pont úgy, ahogy néhány kerékpáros sem már évek óta, aztán csodálkozik, ha elüti egy autós, vagy kiugrik elé egy óvatlan gyalogos.
15 évre emelkedett a magyar autópark átlagéletkora, de nem biztos, hogy ez önmagában akkora baj.
Hiába jók a 15 éves autók, ha egy kéttonnás behemóttal találkoznak, semmi esélyük.
35 kilométert gurultunk munkába, az ázsiai diktatúra mélyére túrtunk, és Porschékkal teli, égő teherhajóval sodródtunk. TC Híradó
2022.02.07. 14:50 Módosítva: 2022-02-11 06:15:37
A briteknél legalábbis ezt a megoldást találták az odaát is egyre nehezebben kezelhető villanyroller-problémára.
2019. december 19., 06:05
Összeszedtük a karácsonyi slágerajándékkal kapcsolatos legfontosabb gondokat és a várható szabályváltozásokat.
Magyarországon továbbra sem rendezik a villanyrollerek problémáit, pedig már baleset is volt. Hogy csinálják máshol?
Csak a kerékpárutakon, a kerékpársávokban és a közös használatú busz- és kerékpársávokban lehet közlekedni velük.