A Barcelona szurkolói véletlenül a saját csapatbuszukat dobálták meg – videó!
![barca busz](https://kep.index.hu/1/0/5593/55933/559337/55933769_e086671f35aac9d9bf1e41cdb83b30d8_wm.jpg)
További Bajnokok Ligája cikkek
-
Meglepetés a Bajnokok Ligájában, kikapott Hollandiában az AC Milan
- Vinícius Júnior üzent a rajta gúnyolódó angol szurkolóknak a Real Madrid győzelme után
- Megint jött a csodás Real-fordítás, manchesteri sikerével óriásit lépett a 16 felé
- Döbbenetes szériának vethet véget a Real Madrid a hét egyik legnagyobb slágermeccsén
- Az elmúlt évek legnagyobb drámáját ígéri a Bajnokok Ligája visszatérése a képernyőkre
Pedig az előjelek nem voltak rosszak, a párizsi 3–2-es siker, sőt, Raphinha gólja után kényelmes helyzetbe kerültek a gránátvörös-kékek, hogy aztán egy szempillantás alatt forduljon a kocka: Ronald Araújo kiállítása után az emberelőnyt könyörtelenül kihasználta a francia bajnok (1–4), így bejutott a legjobb négy közé.
A Barcelona ezúttal nem tudta követni a Videoton példáját, nagy pofont kapott a PSG-től
A Borussia Dortmund 11 éves BL-átkot tört meg az Atlético elleni gólparádén.
Már a felvezetés sem volt sikeres, a katalán drukkerek igyekeztek pokoli hangulatot varázsolni a találkozó előtt, a nagy füstfelhőben többen kövekkel és petárdákkal dobálták meg az Olimpiai Stadionba érkező csapatbuszt.
Ez akkor sem lett volna épületes megoldás, ha a párizsiakat próbálják ezzel megfélemlíteni, de ráadásul tévedésből a saját buszukat sikerült célba venniük...
These Barcelona fans mistook the bus, aiming to target PSG players but ended up damaging their own team's vehicle #ucl #ChampionsLeague pic.twitter.com/2e4p6ZVOLH
— MARCA in English ** (@MARCAinENGLISH) April 16, 2024
Lehet, hogy már ekkor érezhették a drukkerek, hogy ez nem az ő napjuk lesz...
LABDARÚGÁS, BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ, KEDDI PROGRAM
FC Barcelona (spanyol)–Paris Saint-Germain (francia) 1–4 (Raphinha 12., ill. Dembélé 39., Vitinha 54., Mbappé 61., 89. – az elsőt 11-esből)
Továbbjutott: 6–4-es összesítéssel a PSG.
Borussia Dortmund (német)–Atlético Madrid (spanyol) 4–2 (Brandt 34., Maatsen 39., Füllkrug 71., Sabitzer 74., ill. Hummels 48. – öngól, Á. Correa 64.)
Továbbjutott: 5–4-es összesítéssel a Borussia.
A SZERDAI PROGRAM
21.00: Manchester City (angol)–Real Madrid (spanyol) (Tv: M4 Sport)
Első meccs eredménye: 3–3
21.00: Bayern München (német)–Arsenal (angol) (Tv: Sport1)
Első meccs eredménye: 2–2
Melyik csapat nyeri meg a Bajnokok Ligája 2023–2024-es kiírását?
(Borítókép: Adria Puig / Anadolu via Getty Images)
Az oldalról ajánljuk
- Kézilabda
Magabiztos győzelmet aratott a Veszprém, továbbra is uralja BL-csoportját
A rivális együtteséből hiányzott a magyar válogatott beálló.
5 perce
- FOMO
Taylor Swiftnél is kihúzta a gyufát Blake Lively, mert felhasználná Justin Baldoni ellen
Az énekesnő csalódott a barátnőjében, aki szerinte kihasználná.
február 8., 09:59
- Külföld
Az Europol figyelmeztet: fel kell készülni a kvantumszámítógépek jelentette biztonsági kockázatokra
Sürgető felhívást tettek közzé.
február 8., 08:14
- Belföld
Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros
Az első két részletre van keret, a harmadik részletet meg úgyis csak 2039-ig kell befizetnie Budapestnek.
február 8., 08:02
- Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni
Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.
február 8., 09:32
- Külföld
Borsot törtek Joe Biden orra alá, fontos információkról marad le ezentúl
Korábban még a volt elnök otthonában is minősített, hivatalos iratokat találtak.
február 8., 08:06
- Külföld
Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász
A fogolycsere a két fél közötti tűzszüneti megállapodásnak köszönhetően jött létre.
február 8., 10:08
- Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat
A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.
február 8., 09:40
- Tech-Tudomány
Az Apple-felhasználók titkosított adataihoz követel hozzáférést az Egyesült Királyság
Az úgynevezett „hátsó ajtót” csak nemzetbiztonsági kockázat esetén használnák.
február 8., 07:24
- FOMO
Börtönbe kerülhet a nő, aki várandósságát, majd vetélését is megjátszotta a párjának
Egy másik csecsemő halálát is megjátszotta.
február 8., 10:20
- Futball
Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet
Az új sztár neve Jhon Duran.
február 8., 07:35
- Kultúr
Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya
Harmincéves mozijegyek hullottak ki a falból.
február 8., 06:09
- FOMO
Még a színjátszással is felhagyott, úgy összetört
100 éve született Jack Lemmon, Hollywood fénykorának egyik nagy nevettetője, aki a komoly szerepekben is csillogott.
február 8., 06:02
- Futball
Magyar orgánumok is bedőltek a sporttörténelem legvaskosabb kamu hírének
Messi fia 11 gólt rúgott, Ronaldóé 10-et? Fake news a javából!
február 8., 06:03
- Belföld
Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump
A woke-ról beszéltek a Terror Házában: kommunizmus 2.0, protestáns pestis, evolúciós zsákutca.
február 8., 10:19
- Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?
Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.
február 8., 07:33
- Külföld
Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben
Egy szabálytalanul működő cserzőüzem szennyezésére gyanakodnak a lakosok.
február 8., 06:15
- Belföld
Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat
Napközben 3 és 9 fok közti idő valószínű.
február 8., 06:13
- Belföld
Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról
Azt is megindokolták, miért döntöttek így.
február 8., 07:03
- Futball
Akkora lesgóllal győzött a Manchester United, hogy még az edzőjük is elismerte!
Hihetetlen, nincs VAR az FA-kupa ezen szakaszában.
február 8., 07:03
- FOMO
Kanye West is kampányol Donald Trumpnál P. Diddy kegyelmi ügyében
Több tucatnyi szexuális visszaélés miatt életfogytiglan várhat a rapperre.
február 8., 06:30
- 120 yard
Bosszúért kiált minden idők egyik legvitatottabb bajnoki végjátéka
Nagyon úgy fest, hogy egy fecske is csinálhat nyarat.
február 8., 06:21
- Külföld
Asztalra került Ukrajna térképe, Zelenszkij alkut ajánlott Donald Trumpnak
Az ukrán államfő kijelentette, az orosz–ukrán háborún az amerikaiaknak kell a legtöbbet keresni.
február 8., 07:10
- Futball
Világsztár van születőben? A Barcelona új csodagyereke döbbenetes tempóban termeli a gólokat
Lamine Yamal után újabb őstehetség kerülhet ki a híres La Masiáról.
február 8., 06:22
- Belföld
Újfajta csalásra hívja fel a figyelmet a rendőrség, még a háziállatok is érintettek benne
A hatóságok egy videót is közzétettek az új módszerről.
február 8., 09:34
- Külföld
Újabb nitrogéngázas kivégzést hajtottak végre az Egyesült Államokban
Ez volt idén a negyedik az országban.
február 8., 06:45