Vinícius is higgadt volt, a kapu bal oldalába passzolt. 2–2
Lesen állították meg.
Remekül kezdtek a hazaiak, Leroy Sané az ötös bal sarkánál ziccerbe került, de Lunyin hárítani tudott.
Fehér-pirosban a házigazda, feketében a vendégcsapat.
Az MTK–Ferencváros mérkőzésen már visszatérő kommentátor közvetíti a mai találkozót is.
Azzal, hogy a két kiemelkedően legerősebbnek vélt gárda összecsapásából az egyiknek ki kellett esnie, kiejtve a rá érkező szavazatokat, még az erősorrendünknél is nagyobb differenciát mutat az olvasói szavazásunk.
A negyeddöntő előtt első Manchester City hiányában a Real négyszer annyi szavazattal bír, mint a második Bayern, amely ugyancsak fölényesen veri a PSG-t és a Dortmundot még együttesen is.
Szerkesztőségünkben az elődöntő előtt is rangsorba szedtük a maradék együtteseket. A kép elég egyértelmű: 17 listából 15-ön a Real Madrid nyert, így óriási fölénnyel végzett rangsorunk élén.
A Bayern München két szerkesztőnél volt a legerősebb, érdekesség, hogy mindkettőnél a Dortmund lett a második.
A bajorok ezzel azért maguk mögött tartották a PSG-t, amelyre hét második hely is jött a müncheni öttel szemben, viszont egy első sem.
A Dortmund a két említett listát leszámítva még egyszer volt második, mindenhol máshol az utolsó, így aligha kérdés, hogy összességében is sereghajtó lett.
Ezzel szemben a Bayern Münchennél a korábban a Realnál is alkalmazott taktika megy idén: mindenki játsszon a klasszis csatár keze (pontosabban lába, feje) alá, majd ő megoldja.
Vagyis ha már az előző körben a megmaradt két angol csapat el is hullott, egy angol sztár biztosan lesz a fináléban.
A megmaradt együttesek közül a Real Madrid kerete a legértékesebb (1,04 milliárd euró), picivel megelőzve a PSG-t (1,02), majd szorosan következik a Bayern München (930,95 millió euró). A mezőnyből a Dortmund lóg ki lefelé, a fekete-sárgák keretértéke (463,70) még a német rivális felét sem éri el!
A királyi gárdánál ebben az idényben nincs klasszikus kilences (hacsak nem vesszük ide a 34 éves Joselut, aki azért nemzetközi szintéren nemigen tényező), de szépen elosztják az ifjú sztárok maguk között a felelősséget.
A 20 ÉVES JUDE BELLINGHAM 21 GÓLLAL A CSAPAT LEGEREDMÉNYESEBBJE, EMELLETT VAN 10 GÓLPASSZA IS, AZ EGYARÁNT 23 ÉVES VINÍCIUS JÚNIOR (19+11) ÉS RODRYGO (17+8) KÖVETI ŐT A HÁZI RANGSORBAN.
Rajtuk kívül a már említett Joselunak van még két számjegyű góltermése (13+3), de vele kapcsolatban árulkodó, hogy a kieséses szakaszban eddig összesen 15 perc jutott neki (az RB Leipzig ellen 6+5, a City ellen 4+0).
Külön jó hír, hogy már ismét a csapat keretében van a világ egyik, ha nem a legjobb kapusa, Thibaut Courtois, aki Münchenben várhatóan még padozni fog, a madridi visszavágón viszont akár már kezdhet is hosszú kihagyását követően.
A királyi gárda a Spanyol Szuperkupát már bezsebelte, a bajnoki cím gyakorlatilag a zsákban (öt körrel a vége előtt 11 pont előny a Barcelonával szemben), a BL-ben pedig büntetőkkel kiejtette a címvédő és favorit Manchester Cityt.
Harry Kane Münchenbe igazolása mintha vitte volna magával a kiváló angol csatár átkát: a Német Szuperkupa elbukása után korai kupabúcsú, és a bajnoki arany elvesztése után már csak a BL-ben van esély trófeára.
Ez már a nyolcadik elődöntős párharc lesz a felek között, ez öttel több, mint bármelyik másik párosítás.
A múlt a Bayern München párján áll, hiszen a német csapat négyszer jutott fináléba, igaz, a forma a Real mellett szól.
A Bayern és a Real elődöntős párharcai a sorozatban | ||||
idény | Münchenben | Madridban | összesítésben | döntős |
2017–2018 | 1–2 | 2–2 | 3–4 | Real |
2013–2014 | 0–4 | 0–1* | 0–5 | Real |
2011–2012 | 2–1 | 1–2 | 3–3 – 11-esekkel: 3–1 | Bayern |
2000–2001 | 2–1 | 1–0* | 3–1 | Bayern |
1999–2000 | 2–1 | 0–2* | 2–3 | Real |
1986–1987 | 4–1 | 0–1 | 4–2 | Bayern |
1975–1976 | 2–0 | 1–1* | 3–1 | Bayern |
*az első mérkőzést Madridban játszották |
Kedden este a Bayern München–Real Madrid mérkőzéssel kezdetét veszi a Bajnokok Ligája 2023–2024-es kiírásának elődöntője. Tartsanak velünk!