- Bajnokok Ligája
- bologna
- bajnokok ligája
- olaszország
- serie a
- thiago motta
- wiesz árpád
- szinisa mihajlovics
- gianluigi buffon
Újra szárnyal a klub, ahol hősként tisztelik a magyar edzőlegendát
További Bajnokok Ligája cikkek
-
Feje tetejére állt a világ: a Barcát és a Poolt lefocizták, az impotens megtáltosodott
- Belesérült a gólörömbe, kihagyás vár a Bayern München világbajnok játékosára
- A Liverpool legendája a PSG vereségéről: Ez volt a futballtörténelem egyik legnagyobb rablása
- Szenzációs fotó: David Beckham mintha citromba harapott volna a Liverpool győztes góljánál
- Szoboszlai Dominik volt a Liverpool legjobb mezőnyjátékosa, térdig lefutotta a lábát
Már kevesen emlékezhetnek rá, de bizony volt olyan időszak, amikor a Bologna számított az egyik legnagyobb erőnek az olasz labdarúgásban. A klub 1925-ben zsebelte be az első bajnoki címét az élvonalban (botrányos körülmények között, Benito Mussolini fasiszta kormánya ugyanis a labdarúgásra is nagy befolyást gyakorolt), amit további öt aranyérem követett, de aztán a második világháború miatt felfüggesztették a bajnoki küzdelmeket valamennyi osztályban.
A háború után azonban már nem jöttek a sikerek simán. A Bologna 1964-ben szerezte meg hetedik, egyben legutóbbi bajnoki címét, és az azt követő években kétszer is megnyerte ugyan az Olasz Kupát (1970, 1974), de az európai kupasorozatokban elmaradt a nagy áttörés. Bár 1998-ban egyike volt annak a három csapatnak, amely megnyerte az Intertotó-kupát, így elindulhatott az UEFA-kupa selejtezőiben a következő szezonban.
A Bologna legutóbb 2002-ben mérette meg magát Európában, 22 évvel ezelőtt az Intertotó-kupa döntőjében a Jean Tigana vezette Fulham ellen lépett pályára (melynek kapuját Edwin van der Sar védte), és az első mérkőzésen elért 2–2-es döntetlen után 3–1-re elveszítette a visszavágót.
A nácik által elhurcolt magyar edző legendának számít a városban
Mielőtt megnéznénk, hogyan lett BL-csapat a pofozógép Bolognából, szót kell ejtenünk a magyar labdarúgás történetének egyik nagy alakjáról.
A hatszoros magyar válogatott Wiesz Árpád Olaszországban nagy sikereket ért el edzőként, az Internazionalével (akkor Ambrosiana) 1930-ban bajnokságot nyert, nem mellesleg felfedezte Giuseppe Meazzát, akiből később a klub egyik legnagyobb legendája vált, róla nevezték el a milánói stadiont.
A zsidó származású szakember 1935-ben átigazolt a Bologna csapatához, amellyel 1936-ban és 1937-ben is olasz bajnok lett, így azonnal hőssé vált a helyiek szemében, a mai napig hatalmas tisztelet övezi a nevét a városában.
1938-ban Olaszországban elfogadták a zsidótörvényeket, így a Solton született Wiesz nem maradhatott a kispadon. A kényszerű távozás után a holland Dordrecht csapatánál kezdett dolgozni eredményesen, de 1942 nyarán a családjával együtt deportálták őt. Feleségével és két gyermekével Auschwitzban hunyt el 1944. január 30-án.
Weiszt soha nem felejtették el a bolognaiak, pár éve szektort neveztek el róla a Renato Dall'Ara Stadionban, ahol emléktáblát is állítottak neki, amit a város polgármestere leplezett le (a már említett Giuseppe Meazza Stadionban is avattak egy emléktáblát a tiszteletére).
Más fotos de este precioso recinto. Seguro que @DietaCassano nos puede contar muchas cosas del @BolognaFC1909en pic.twitter.com/iy2enjNiR7
— Toni Cruz (@tonicruzgon) July 21, 2021
A 2013 januárjában rendezett Bologna–Internazionale-kupamérkőzésen pedig a játékosok Weisz feliratú mezekben vonultak ki a pályára, így tiltakozva az olasz stadionokban tapasztalható rasszista megnyilvánulások ellen.
Két év alatt csodát tett a sikerkovács
Három nevet kell kiemelni, amikor a Bologna felemelkedéséről beszélünk. Egyikük az a Giovanni Sartori, aki a Chievo Verona és az Atalanta után az új állomáshelyén is csodát tett.
Sartori 1992-ben lett a Chievo sportigazgatója, az akkor harmadosztályú klub a ténykedése nyomán visszaverekedte magát az élvonalba, a csapat aztán a BL légkörébe is beleszimatolt.
2014 nyarán az Atalantánál vállalt munkát, amellyel szintén eljutott a BL-be, majd 2022-ben igent mondott a Bologna hívására, és mint látható, ott sem végez rossz munkát. Két év alatt a szakmai stábbal karöltve Bajnokok Ligája-helyet érő pozícióba navigálta az együttest.
Nem szabad megfeledkezni Szinisa Mihajlovicsról sem, aki éveken át harcolt a leukémiával, szervezete 2022 decemberében adta fel a küzdelmet a betegséggel szemben.
A korábbi kiváló szerb labdarúgóból vált edző két periódusban vezette a Bolognát, először 2008 novembere és 2009 áprilisa, majd 2019 januárja és 2022 szeptembere között. A klubnál mások mellett a magyar válogatott Nagy Ádámnak is a menedzsere volt.
A Bologna kiváló csatára, Riccardo Orsolini néhány napja úgy fogalmazott, hogy a most remekül szereplő csapatnak Mihajlovics tette le az alapjait az elmúlt években.
Tőle tanultuk azt az elszántságot, ami hajt előre bennünket. Őszinte leszek, amikor biztossá vált, hogy bejutunk a BL-be, egyből Szinisa jutott eszembe, sokat köszönhetünk neki
– fogalmazott a 27 éves gólvágó.
A szezon igazi meglepetése viszont Thiago Motta vezetőedző volt. A Brazíliában született, játékosként brazil és olasz válogatott, több nagy klubnál megfordult 41 éves tréner remekül kiaknázta a játékosaiban rejlő potenciált. A The Guardian cikke külön kiemelte Riccardo Calafiori esetét, akit korábban minden edzője balhátvédként használt, Motta viszont fogta, és betolta őt a védelem közepére. Ez remek húzásnak bizonyult, a fiatal védő egyenesen megtáltosodott, és már öt gólpassznál tart az idei szezonban.
Azt egyelőre nem tudjuk, ki lesz a címvédő a BL-ben, a 2024-es finálét június első napján rendezik Londonban. Az Index helyszíni beszámolókkal gondoskodik arról, hogy az olvasókhoz minden friss és érdekes tartalom eljusson gyorsan, a döntő estéjén pedig egy percenként frissülő tudósítással is jelentkezünk, hogy senki ne maradjon le arról, ami a pályán történik.
Melyik csapat nyeri meg a BL-döntőt?
A DÖNTŐBEN
Június 1., 21.00, London: Borussia Dortmund – Real Madrid
Az oldalról ajánljuk
- Futball
120 millió eurós gigaajánlat készülhet Szoboszlai Dominikért
Korábban már összeboronálták a Real Madriddal is.
március 4., 08:18
- Futball
A víz az úr: a heves esőzés miatt elhalasztották a mérkőzést
Árvízveszélyes helyzet alakult ki.
március 4., 08:39
- Külföld
Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal
Pár órával azután találkozik amerikai kollégájával, hogy Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását.
március 4., 08:53
- Belföld
Orbán Viktor bejelentése után két új főszereplőt kaphat a magyar politika
Bemutatjuk a két politikust.
március 4., 08:32
- Belföld
Demokratikus Koalíció: Érted perelünk, ha disznóságot követtek el veled szemben
Gyurcsány Ferenc perre menne a lakossági vízfogyasztókért.
március 4., 08:35
- Külföld
Folytatódik a vámháború: Kanada és Kína is lépett
Megtorló intézkedésekkel válaszolnak az amerikai lépésre.
március 4., 08:58
- Külföld
Mentális problémákkal küzdő férfi okozta a mannheimi tragédiát
Korábban gyűlöletbeszéd és ittas vezetés miatt már elítélték.
március 4., 08:18
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz: Semmilyen konkrét megrendelést nem adtam, hogyan alakítsák ki a szolgálati villát
A Honvédelmi Minisztérium vizsgálja az ügyet.
március 4., 07:23
- Külföld
A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”
Nem aratott osztatlan sikert a magyar miniszterelnök bejelentése.
16 perce
- Külföld
Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot
Az Egyesült Államok elleni összeesküvéssel is gyanúsítják.
március 4., 06:59
- Külföld
Oroszország hatalmas offenzívát indított még a béketárgyalások kezdete előtt
március 4., 05:51
- Futball
Sorozatban ötödször nyert, és már a negyedik helyre kapaszkodott a rekordgyőztes
Az elmúlt hetekben a BL-ből és a kupából is kieső gárda a bajnokságban vigasztalódhat.
március 4., 09:12
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Külföld
Új rekord született Luxemburgban a reptéri drogfogásokban
Soha annyi kokaint nem találtak még korábban, mint legutóbb.
március 4., 09:11
- Külföld
Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását
Az amerikai elnök beváltotta a fenyegetését a Volodimir Zelenszkijjel történt szópárbaj után.
március 4., 06:06
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Vélemény
Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?
A progresszív hadállások megszólalásaiból a tehetetlen düh árad, mert az a helyzet, ami.
március 4., 09:28
- Belföld
Egyre melegebb, tavaszias időnek örülhetünk
Összességében nyugodt, napos idő várható a tavasz első hetében.
március 4., 05:54
- Belföld
Alaposan megmérte a Publicus a tiszások és a többi kormányváltást akaró reményeit
Megszereztük a közvélemény-kutató legfrissebb anyagát.
március 4., 07:03
- Külföld
Két turistabusz csapódott egymásba Barcelonában, több mint ötvenen sérültek meg a balesetben
A tájékoztatás szerint négy ember állapota válságos.
március 4., 06:51
- Belföld
A megengedett sebesség duplájával száguldott egy autós a 6-os főúton
A szabálytalanul közlekedő autóst a rendőrség 210 ezer forintos közigazgatási bírsággal sújtotta.
március 4., 06:16
- Külföld
Világrekord-esélyes harcsát fogtak ki a Dunából
Magyar rekordert taszíthatnak le most a trónról.
március 4., 06:12
- Kultúr
Irdatlan botrány kerekedett, egész Olaszország tajtékzik
Tommy Cash, az észtek Eurovízió-győztes dala verte ki a biztosítékot.
március 4., 06:18
- Külföld
Az elmúlt egy évben csökkent a menedékkérők száma, de még így is egymillióan próbáltak Európába jönni
Többségüket valószínűleg ki fogják toloncolni a tagállamok.
március 4., 06:18
- Külföld
Jön az arab válasz Trump gázai Riviérájára és a palesztinok kitelepítésére
Az arab országok inkább Kairó vezetésével építenék újjá a Gázai övezetet.
március 4., 06:16
- Külföld
Ferenc pápa különleges jelzővel vonulhat be a történelembe
A 88 éves egyházfő betegsége miatt egyre kevésbé tervezhet már nagyobb utazásokat.
március 4., 06:14
- Külföld
Egy felmérés szerint Ukrajna nem fogja megadni magát az oroszoknak
A többség még mindig folytatná a harcot.
március 4., 06:30
- Bajnokok Ligája
A Real Madrid botladozásai után már Szoboszlai Dominikék a BL favoritjai
Ugyanakkor a Liverpoolra vár a legnehezebb feladat a nyolcaddöntőben.
március 4., 06:15
- Belföld
Emberöléssel gyanúsítják a tyúkolban holtan talált tízéves kisfiú anyját
A kisfiú szobafogság elől menekülhetett az ólba.
március 4., 07:46