Újabb elképesztő feltámadás a Real Madridtól, a címvédő 0–2-ről nyert a BL-ben

2024.10.22. 22:55
A labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának harmadik fordulójában újra találkozott az előző idény két döntőse: a címvédő Real Madrid a Borussia Dortmundot fogadta. A német csapat az első félidőben kétgólos előnyre tett szert, de végül pont nélkül távozott a spanyol fővárosból. A meccs hőse Vinícius Júnior lett, aki mesterhármasig jutott.

A két csapat június 1-én a londoni Wembley Stadionban zárta az előző BL-szezont, a Real Madrid 2–0-s sikerével története során a 15. alkalommal hódította el a legrangosabb európai kupát. A finálé egyik gólszerzője, Daniel Carvajal ezúttal viszont nem léphetett pályára, mivel a közelmúltban súlyos sérülést szenvedett.

A német együttes remek formában várta az összecsapást, két forduló után vezette a BL-tabellát, a második fordulóban 7–1-re ütötte ki a Celticet, ami mindenképpen figyelmeztető jel volt Carlo Ancelottiék számára.

Az első percekben hamar kirajzolódott, hogy a Real Madrid szeretné sokat birtokolni a labdát. A Dortmund ebben partner is volt, átengedte a területet, de a fehér mezesek nem tudtak mit kezdeni a mezőnyfölényükkel.

A németek szépen berendezkedtek a kontrákra, aztán a 30. percben a második lehetőségüket gólra váltották Lucas Vázquez labdavesztése után: a tizenhatoson belül Serhou Guirassy két védő szorításában találta meg egy remek mozdulattal Donyell Malent, akiről elfeledkeztek a védők. A holland csatár ezt köszönte szépen, és nyolc méterről kilőtte a kapu bal oldalát.

Négy perccel később Malen már előkészítőként jeleskedett, gólpasszt adott Jamie Bynoe-Gittensnek, a madridi publikum nem akart hinni a szemének, ritkán látni ekkora védelmi megingásokat ilyen rövid időn belül.

A Real azonnal megpróbált válaszolni, Vinícius Júnior remek ívelése után Jude Bellingham fejében maradt a szépítő gólt, majd a hazaiak kétszer is eltalálták a keresztlécet. Utána pedig Gregor Kobel védett nagyot, a labda megpattant az egyik csapattársa lábán, és a kapuba vágódott volna, ha nem nyújtózik nagyot a kapus. A túloldalon Julian Brandt lövését védte Thibaut Courtois, az első félidő végén nagyon felpörögtek az események.

Melyik csapat nyeri meg a Bajnokok Ligája 2024–2025-ös kiírását?

A második félidő elején a Real megpróbált villámgyorsan szépíteni. Ez nem jött össze, de a 60. percben góllá érett a hazaiak fölénye, Kylain Mbappé beadása után az előrehúzódó Antoni Rüdiger senkitől sem zavartatva fejelt a kapuba öt méterről.

Három perccel később Vinícius Júnior lőtt a kapuba, a mérkőzés játékvezetője, az erdélyi magyar Kovács István annulálta a gólt lesre hivatkozva, de a VAR felülbírálta a döntését.

A Dortmund a második félidőben szinte csak a védekezésre koncentrált, de a 82. percben újabb gólt szerezhetett volna a semmiből, azonban megremegtek a lábak. Ez pedig sokba került a vendégeknek, a 83. percben Lucas Vázquez lőtt elemi erővel a jobb felső sarokba öt méterről.

A meccs utolsó perceiben Vinícius Júnior kétszer is igazolta klasszisát: a 86. percben előbb végigrobogott a pályán, majd 17 méterről szépen kilőtte a bal alsó sarkot. A brazil támadó a 93. percben aztán bevitte a kegyelemdöfést, egy kontra végén szerencsével nála maradt a labda, amit nyolc méterről felvarrt a léc alá.

A Real Madridra szombaton újabb nagy kihívás vár, aznap este 21:00 órától a Barcelonával játszik hazai környezetben szuperrangadót a spanyol bajnokságban.

Labdarúgás

Bajnokok Ligája

3. forduló

  • Real Madrid (spanyol)–Borussia Dortmund (német) 5–2 (0–2)

A többi mérkőzésről ide kattintva olvashatnak.