Mit tegyünk, ha hiába várunk a pénzünkre? Mutatjuk!

shutterstock 1933230683
2022.07.12. 00:03
Tegye fel a kezét, aki nem került még olyan kellemetlen helyzetbe, hogy pénzt adott kölcsön olyasvalakinek, aki egyszerűen elfelejtette visszaadni! Ilyenkor az ember kissé elveszettnek érezheti magát: még közeli barátokat is kellemetlen folyton nyaggatni a tartozásukkal, hát még olyan távolabbi ismerősöket, akikkel nincs bizalmas viszonyunk. Mit írjunk neki? Vagy felhívjuk? És mit tegyünk, ha tucatnyi üzenetünk, hívásunk után sem történik fizetés? Szándékosan csinálta, vagy csak kiment a fejéből? Hőseink is ilyen helyzetben találták magukat, de az OTP MobilBank kihúzta őket a csávából.

Gond nélkül a horvát tengerpartra

Péter még a középiskolában barátkozott össze azzal a négy fiúval, akikkel azóta is szoros a kapcsolatuk. Bár máshol tanultak tovább, más városban telepedtek le, és már mind családot alapítottak, a közös horvátországi nyaralás minden évben a felhőtlen kikapcsolódás ideje volt. Péter a főszervező, akinek ez projektmenedzserként nem okozott gondot, de a tavalyi események miatt az idei nyaralás előtt neki is fő kicsit a feje. Eleinte a szokásos menetrend szerint zajlott minden: évek óta ugyanabba a tengerparti városba mentek, ugyanabban az apartmanházban szálltak meg. Péter telefonon leegyeztette a tulajdonossal az utazás időpontját, majd elutalta az előleget.

shutterstock 529974748

Csakhogy tavaly egy barátja kivételével senki nem fizette meg neki időben a rá eső részt. Péter felesége már tajtékzott dühében, ő pedig hiába telefonált mindenkinek, valahogy senki sem utalta át az összeget. Végül a helyszínen fizették vissza neki készpénzben, de forintban, amivel kint nem sok mindent tudtak kezdeni, átváltani pedig ott már nem érte volna meg. A dolog odáig fajult, hogy Péter felesége kijelentette, utoljára szervezték meg az utat, többet nem ők fogják előfinanszírozni a közös nyaralást.

Péter azonban nem egykönnyen adja fel, ezért idén már jó előre megoldási alternatívák után nézett a neten. Így találta meg azt a szolgáltatást, hogy az OTP Bank ügyfeleként lehetősége van fizetési kérelmet indítani a MobilBankján keresztül a többiek felé. A résztvevőkkel előzetesen leegyeztette, hogy mindegyikőjük bankja kínál-e fizetési kérelem szolgáltatást. Ezt követően a feleségét is sikerült meggyőznie, hogy ez egy kényelmes módja a pénz összegyűjtésének, és igaza is lett. Amint elutalta az idei apartman foglalási díjelőlegét, már el is küldte a fizetési kérelmeket a barátainak. Mivel nekik elég volt csak a fizetési kérelem jóváhagyására nyomniuk a mobiljukon, jóval egyszerűbben el tudták intézni az utalást, a teljes összeg estére már Péter számláján landolt.

De mi legyen Zsuzsa néni ajándéka?

Kriszta és férje három gyereket nevelnek, a tízéves Zsófit, a tizenkét éves Mátét és a tizennégy éves Lindát. Linda idén ballag az általános iskolából és a szülői munkaközösség – hivatkozással arra, hogy Kriszta eddig nem nagyon vette ki a részét a feladatokból -, rábízta a tanárok ballagási ajándékának beszerzését. A listát szerencsére megkapta, és egy hét alatt, gigászi logisztika, járkálás, rohanás és egy parkolási bírság kifizetésével valamennyi ajándékot megvásárolta, azonban a bankszámláját jelentősen megkopasztotta az akció.

shutterstock 2126510315

Krisztának, mint minden anyukának, ezerfelé kell figyelnie: nyolc órában dolgozik a munkahelyén, utána rohan a gyerekekért a suliba és különórára viszi őket, majd esténként segít nekik megírni a leckét, ezek után pedig még vár rá a házimunka. A férje persze segít, amiben tud, de Kriszta így sem tudta elképzelni, hogyan fogja majd hatékonyan begyűjteni a tanároknak vásárolt ajándékok árát ennyi szülőtőnél. Bár beírta a közös csoportba a bankszámlaszámát és a kért összeget, egy hét alatt csupán két anyuka, köztük Kriszta barátnője, Niki utalta el a pénzt. Egyik ebédszünetben nekiállt végig telefonálni a nem fizető szülőket, de alig ért el párat közülük. Kezdett felmenni benne a pumpa, amikor a kollégája elhívta kávézni. Kriszta elpanaszolta neki a nehézségeit, mire a kollégájának támadt egy remek ötlete: próbálja ki az OTP MobilBank fizetési kérelem funkcióját. Nem kell hozzá más, csak az illető bankszámlaszáma és az, hogy a bankjánál működjön a fizetési kérelem szolgáltatás. Mivel Kriszta barátnője, Niki volt az SZMK tag az osztályban, ezért gyorsan fel is hívta, hátha megvannak neki a szülők bankszámlaszámai. Szerencsére megvoltak, ráadásul a többség OTP-s, a többiek bankjánál pedig szintén lehetett használni a fizetési kérelem szolgáltatást. Késő délután, Máté kézilabda edzésén ülve Kriszta belépett az egyébként ritkán használt OTP MobilBankjába, és elküldözgette a pontos összeggel megjelölt fizetési kérelmeket a szülőknek. Mire estére hazaértek az edzésről, pár szülő kivételével mindenki elutalta neki a pénzt, a többiek pedig másnap teljesítették a tranzakciót.

De mi is az a fizetési kérelem?

otp-bekero-2

Egy olyan kiegészítő szolgáltatás az OTP MobilBankban, amelynek segítségével a fizetési kérelem küldője átutalást kérhet a címzettől.

A kérelemben meg kell jelölni: a kérelem címzettjének számlaszámát, vagy a bankjában korábban a számlájához regisztrált másodlagos számlaazonosítót (e-mail cím, telefonszám, adószám, adóazonosító jel), valamint a kért összeget.

 

Az OTP MobilBank a Fizetési kérelem szolgáltatás mellett számos új pénzügyi funkcióval és kiemelkedő technológiai megoldással teszi egyszerűbbé, kényelmesebbé a napi pénzügyek intézését: a Kiadásfigyelő automata költéskategorizáló funkció segít áttekinthetőbbé tenni, tervezni és rendszerezni a havi költéseket, összességében és tételesen is listázva a kiadásokat. A rendszer automatikusan felismeri és a megfelelő költési kategóriába sorolja a kiadási tételeket, de saját, személyre szabott kategóriák is hozzáadhatóak a már meglévőkhöz.

A kérelem OTP-s címzettje az OTP MobilBank push üzenetén keresztül kap értesítést arról, hogy valaki fizetési kérelmet intézett felé és ilyenkor három választási lehetősége van: elfogadhatja azonnal, el is utasíthatja, és figyelmen kívül is hagyhatja.

Elég tehát csak egy jóváhagyás a MobilBankba érkező üzenetre és máris el tudjuk utalni a kért összeget, nem kell kínlódnunk a számlaszám bepötyögésével és az összeg kikeresésével. Amennyiben a kérelem címzettje nem OTP Bank ügyfél, de az ő bankjánál is elérhető a fizetési kérelem szolgáltatás, úgy felé is indíthatunk fizetési kérelmet. A fizetési kérelem funkciót könnyedén elérjük az OTP MobilBank alkalmazás alsó menüsorában az Utalás gombra kattintva.

További információkat a funkcióról itt találunk.

Aki bújt, aki nem: érkezik a kérelem

Balázs igazi közösségi ember. Ő a családi és baráti összejövetelek főszervezője, a társasház közös udvarán nyaranta rendezett kerti grillezés ötletének megálmodója, de a munkahelyén sincs ez másként. Számos esti iszogatás, buli és csapatépítő kirándulás „lelke”, de ő szervezte meg a céges focicsapatot is. Ő toborozta a kollégákat, ő találta a munkahelyhez közeli focipályát és persze ő fizeti ki előre a pálya bérleti díját is. Ez utóbbival azonban rendszeresen meggyűlik a baja. A bérleti díj havonta összesen negyvennyolcezer forintba kerül, és vannak olyan csapattagok, akik már hónapok óta „lógnak” a saját részükkel. Balázs már minden létező eszközt kipróbált a hátralékok beszedésére: személyes rimánkodás, telefon, üzenet, de sokaknál semmi nem vezetett eredményre.

shutterstock 334428704

Persze minden beszélgetés alkalmával esküdöztek, hogy utalnak, de ez később mégsem történt meg. A problémát nehezítette, hogy a notórius focipályabérlet-tartozók között rendre ott szerepelt Balázs főnöke is, aki egy szeretni való, de tényleg ezerfelé figyelő, épp ezért feledékeny fazon. Balázs egyik nap a nővérével ebédelt, aki az OTP Banknál dolgozik. Elpanaszolta neki a problémáját, mire a testvére egy nagyszerű megoldási javaslattal állt elő: próbálja ki az OTP MobilBank fizetési kérelem funkcióját. Mivel a focicsapat tagok többsége az OTP Bank ügyfele, a fennmaradók esetében pedig bankjuknál szintén elérhető a fizetési kérelem szolgáltatás, ezért Balázsnak csak annyi dolga volt, hogy belépett a MobilBankba, és elindította a fizetési kérelmet a tartozók felé a pontos összeg megjelölésével. Mivel ennek köszönhetően két napon belül minden tartozás befutott, úgy döntött, a jövőben is ezt a hatékony módszert fogja választani.

További információk itt érhetőek el. A cikk megjelenését az OTP Bank támogatta. A tájékoztatás nem teljes körű, ezért további részletekről kérjük, tájékozódjon az OTP Bank fiókjaiban és honlapján ( www.otpbank.hu) közzétett üzletszabályzatokból és hirdetményekből.

digitalis-otp-logo-2

Az OTP Bank 2021-ben elnyerte a Digitális Jólét Program kiemelkedő digitális hitelintézet védjegyét. A bank fejlesztéseivel, a Digitális Jólét Programban foglalt elvekkel összhangban, elősegíti a digitális átalakulást, mint átfogó, esélyteremtő társadalmi változást, amelynek középpontjában ügyfelei állnak.

BRAND & CONTENT Brand & Content

A cikket a Brand & Content készítette az OTP Bank megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.