Nem döntött a Tilosról az ORTT
További Belföld cikkek
-
Drámai videót posztolt Gyurcsány Ferenc, azt ígéri, hogy felhúznak egy új házat
- Hargitai Miklós: Nem a Magyar Péterről alkotott véleményünk számít, hanem az, hogy mennyire tiszteljük az olvasókat
- Kirúgták a szakszervezeti titkárt, tüntetést szerveznek Pápán
- Szabó Bálint elárulta, átúszná-e a Dunát a jövőben is
- Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban
Előzmények
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) már korábban jelezte, az újév első ülésnapjaiban napirendre veszik a közösségi rádió ügyét. A Tilos Rádióban az egyik műsorvezető december 24-én azt mondta: "kiirtanám az összes keresztényt".
A műsor ellen a Jobbik Magyarországért Mozgalom közleményben tiltakozott, és az ORTT-hez fordult.
A Tilos Rádió kuratóriumának elnöke két nappal később elismerte, hogy hibáztak, a műsorvezetőt elbocsátották
Össztűz
Az ügy kirobbanását követően a pártok közül az MDF, az Fidesz és a Jobbik, civil szervezetek közül a Honfoglalás 2000 a rádió beszűntetését követelték, az MDF még büntetőfeljelentést is tett. Tiltakoztak továbbá a vallási szervezetek, és az MSZP is sürgette az ORTT fellépését.
Az ORTT nem szüntetné be rögtön
"A Tilos Rádióban elhangzott kijelentések súlyosan sértik a médiatörvény rendelkezéseit, és minden jóérzésű ember lelkét, azzal azonban nem lehet egyetérteni, hogy azonnali statáriális eljárás keretében az ORTT azonnal szüntesse meg a rádió műsorszolgáltatási szerződését" - közölte álláspontját Ladvánszky György, ORTT tagja még kedden.
A Jobbik a Fővárosi Bírosághoz fordul, ha a médiahatóság nem függeszti fel a rádió működését - tájékoztatta a szervezet az Országos Sajtóirodát. "Az ORTT baloldali pártok által delegált tagjainak utóbbi napokban tett nyilatkozataiból kitűnik, hogy a testület nagy valószínűséggel nem fogja felbontani a genocídiumot kívánatosnak, Jézust fattyúnak nevező (...) Tilos Rádió műsorszolgáltatási szerződését." - áll a közleményben.
A Jobbik ezért, ha a médiatörvény szerint az ORTT nem bontja fel a rádió szerződését azonnal, akkor a Fővárosi Bírósághoz fordul a médiahatóság döntésének felülbírálatáért.
Már rótták meg őket
A médiahatóság panaszbizottsága hasonló témában egy alkalommal már elmarasztalta Tilos Rádiót. A panaszbizottság 2003. május 30-án nyilvánosságra hozott közleménye szerint a rádió május 6-án sugárzott reggeli magazinműsorában a kereszténységgel kapcsolatosan elhangzottak sérthettek vallási érzületet.
Az ORTT a Tilos Rádióval kötött hét évre szóló műsorszórási szerződést azonnali hatállyal megszűntetheti, ha már egynél többször kapott a rádió írásbeli figyelmeztetést.
A Tilos kritikus, de nem ellenes
A Tilos Rádió szerdán közleményt adott ki, amelyben leszögezték, a rádió nem keresztényellenes. "A vallásról és az egyházakról hétköznapi módon s akár kritikusan beszélni nem jelent keresztényellenességet" - áll a közleményben.
A rádió tudatta, hogy bár továbbra is szégyenkezik a történtek miatt, nem gondolja úgy, hogy az évtized vétsége történt volna, s hogy a társadalomra ilyen mértékben lett volna veszélyes egy olyan mondat, amelynek szó szerinti tartalma ugyan valóban ijesztő, de amelyet élőszóban nem igazán vehetett senki komoly fenyegetésnek.
December 27-én, másnapi sajtótájékoztatóján Csabai Gábor, a kuratórium elnöke azt mondta: "hibáztunk, de erre példamutatóan reagáltunk".
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
2 órája
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Belföld
Drámai videót posztolt Gyurcsány Ferenc, azt ígéri, hogy felhúznak egy új házat
Grábócon járt a DK elnöke.
33 perce
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
3 órája
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
- Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
2 órája
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
6 órája
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
- Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 20., 09:14
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Címlapon
Súlyos százezekbe fájhat az adatszolgáltatás elmulasztása: érkeznek az új bírságtételek
Ezekre érdemes figyelniük a cégeknek.
2 órája
- Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére
Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.
március 20., 09:41
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
3 órája
- Címlapon
Többen megsérültek egy késes támadásban Amszterdam központjában
A hatóságok egy embert tartóztattak le.
32 perce
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen
A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.
március 20., 09:25
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
11 órája
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
12 órája
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe
A családot sokkolta a felfedezés.
március 20., 13:10
- Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben
Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.
március 20., 09:53
- Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket
Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.
március 20., 14:14
- Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05