Gyanúsítottként hallgatják ki Molnár Csabát
Molnár alezredest hivatali visszaéléssel gyanúsítják, mivel az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának Pénzmosás Elleni Osztályának vezetője állítólag meg nem engedett kapcsolatokat ápolt szír pénzváltókkal.
A K&H-ügyben a rendőrségi nyomozást vezető Molnár ügyéről a híradó úgy tudja, a rendőr szakszerűen járt el, mivel a szírek az informátorai voltak, találkozásaikról jegyzőkönyvet készített.
A gyanúsítotti idézést a híradó értesülése szerint Molnár Csaba ma vette át. A pénzmosással gyanúsított szírekkel kapcsolatba került Molnár ajándékokat is elfogadott, de ezekről jelentést írt, és minden kapcsolatáról tudtak felettesei. Molnár Csaba nem kívánt nyilatkozni a híradónak az ügyről.
Csak az ügyészség járhat el
Az egész pénzmosási ügyről a lehallgatási jegyzőkönyvek alapján annyit tudni, hogy egy szír és magyar tagokból álló csoport kereskedelmi banki alkalmazottakkal összejátszva tavaly ősztől ez év novemberéig közel hatvanmilliárd forintot váltott át feketén.
Az ebből származó nyereséget a szír gyanúsítottak legális pénzváltó vállalkozásain keresztül legalizálták. Az illegális pénzváltók után a BRFK nyomoz. Molnár alezredes esetében csak az ügyészség járhat el.