Júlia, Rita
13 °C
26 °C

Demján Sándor 1 mrd forintot ad az encsi kistérségnek

2008.03.31. 18:04
Öt évig, évente 200 millió forinttal támogatja Demján Sándor alapítványa az encsi kistérséget, jelentette be a vállalkozó hétfõn. A vállalkozó utoljára, 1994-ben Nyírbátornak nyújtott támogatást.

Öt év alatt egymilliárd forinttal támogatja Demján Sándor nagyvállalkozó, illetve a nevét viselõ alapítvány a hátrányos helyzetû encsi térségben élõk oktatását, ez az adomány jelenleg a legnagyobb összeg, amelyet magánember valaha is felajánlott Magyarországon, hangzott el a Borsod-Abaúj-Zemplén Encsen hétfõn.

A Demján Alapítvány az Encsi Kistérségben élõ hátrányos helyzetû gyermekek felzárkóztatását pályázati úton támogatja, közölte Takács Ildikó, Demján Sándor kommunikációs tanácsadója az MTI-vel.

Nyírbátor után az Abaúj 36 településének csaknem 25 ezer lakosát tömörítõ encsi kistérség a második, amelyet a Demján Sándor által 1994-ben alapított, a nevét viselõ alapítvány támogat.

Az esélyegyenlõség megteremtése a cél

A vállalkozó magánvagyonából létrehozott alapítványa egyebek mellett az esélyegyenlõséget szeretné megteremteni a hátrányos helyzetû óvodásoknak, általános és középiskolásoknak, szakképzõ iskolákba járóknak.

A nyírbátori és most már az encsi kistérségnek nyújtott támogatás modellértékû gyakorlatot kíván megvalósítani, ami a kistérségek gazdasági szerkezetének javítását is célul tûzi ki, mondta Ódor Ferenc, a térség fideszes országgyûlési képviselõje, a megyei önkormányzat elnöke.

A Demján Sándor Alapítvány és az Abaúj Polgáraiért Alapítvány között létrejött együttmûködési megállapodás egyebek mellett az óvodákba, az általános és középiskolákba, valamint a szakmunkásképzõ intézményekbe járó tanulók, illetve az õ intézményeik támogatását vállalja, de a nyári táborozások és kulturális programok szervezését is támogatja.

Az encsi kistérségben a Demján Sándor Alapítvány öt év alatt egymilliárd forinttal, évente 200 millió forinttal járul ehhez.

15%
5999 Ft
5100 Ft
15%
2999 Ft
2550 Ft