Gázolás miatt verték meg Szászt?
Szorul a kerék
Tény, hogy a lefoglalt kerékpár műszaki hibás volt, szorult a kereke, ami annak következtében is előfordulhatott, hogy a kerékpárost esetleg elsodorhatta a PSZÁF elnöke által vezetett autó, tette hozzá Bodnár.
A rendőrség által felkutatott tanú vallomása szerint Szász Károlyt egy ember bántalmazta, és a korábbi hírekkel ellentétben nem baseballütővel, hanem egy seprűnyéllel, mondta.
Vitatkoztak
Megjegyezte, az is elképzelhető, hogy a bántalmazó, aki esetleg a kerékpáros mellett futott, a PSZÁF elnöke és a biciklis között kialakult szóváltás során avatkozott közbe, és ütötte meg Szász Károlyt.
Bodnár Zsolt elmondta azt is, hogy továbbra is érvényben van az egymillió forintos jutalom annak, aki érdemben segíti a nyomozást.
Szász nem nyilatkozik
Az egyszerű utcai verekedés verziójára szerdai számában a Magyar Hírlap is utalt. A cikkben megszólaló rendőr szerint elképzelhető az is, a kerékpáros véletlenül esett el, és az arra kocogó azt hitte, Szász ütötte el. A kialakult vita pedig verekedésbe torkollott.
A Szász Károly egyelőre nem kívánt reagálni a feltételezésekre, szerdai rendőrségi meghallgatásáról pedig nem számolt be a sajtónak.