A névtelenek városa

„Ma este összecsomagolok, fogom a három lovam, és elmegyek innen, nem bírom ezt már tovább.“ Enying Békaváros nevű cigánytelepén egy középkorú férfi fakadt így ki az Indexnek, rogyadozó vályogputrija mellett.

A kérésére név nélkül szereplő férfi, mint mondta, azzal már megtanult együtt élni, hogy a faluba egy-két évtizede betelepült romák módszeresen és erőszakosan az uralmuk alá hajtották a régóta ott élőket. Azzal viszont nem tud mit kezdeni – tette hozzá – hogy az ügyeik miatt mostantól a gádzsóktól, azaz a többségi magyaroktól is félnie kelljen.

„Nem várom meg, hogy itt gárdisták vagy szerbek masírozzanak. Elég nekem a szegénység, hogy nem vittem semmire, hogy elvették a becsületemet. Nem akarok még olyasmi miatt is szégyenkezni vagy félni, amihez semmi közöm.“

Az egész országot felkavaró brutális veszprémi gyilkosság valószínű elkövetői közül többen is enyingiek. A gyanúsítottak családjai a Fejér megyei városban nem örvendenek túl jó hírnévnek: Tóth Dezső polgármestert kivéve nem találkoztunk olyan helybelivel, aki ne félelemmel vagy indulattal beszélt volna róluk. Olyan enyingi sem akadt, aki a nevét vállalva nyilatkozott volna.

A hétezres városban két helyi, bevallottan Jobbik-szimpatizáns férfi tartott az Indexnek alkalmi idegenvezetést. A (gyerekeik miatt) névtelenséget kérő férfiakkal a helyi benzinkútnál találkoztunk, véletlenül. Szombat éjjel a veszprémi támadók is innen indultak. Ekkor még nem sejtettük, hogy egész nap egyedül ők mernek majd félelem nélkül beszélni a helyi maffiáról.

„Ez a ház is olyan. Egy szerencsétlen alkoholista lakott itt, elhagyta a felesége a gyerekekkel. A Sztojkáék magukhoz édesgették, néha adtak neki egy kis pénzt gépezni, ő meg persze örült, hogy valakinek még számít. Aztán egyszer jól leitatták, és aláíratták vele az előre megírt adásvételi szerződést. Utána hiába jött a családja, a papíron ott volt az aláírása. Ő meg a csicskásuk lett.“

Ilyen és hasonló rémtörténetből a városnézés során majdnem minden utcára jutott egy. Idegenvezetőink rendre az egymás által elmondottakat egészítették ki és pontosították. A történetekben előfordultak még (szerintük) zsidó ügyvédek is, és a nemzetvesztő kormány felelősségét sem győzték hangsúlyozni, a házak és a lakók sorsa azonban nagyon is valóságosnak tűnt.

Ugyanilyen készségesen mutatták meg a szerintük a lakásügyek mellett prostitúcióval, drogügyekkel, uzsorakölcsönökkel és védelmi pénzek szedésével foglalkozó klán házait is. A többnyire tágas, jó minőségűnek tűnő otthonok teljesen elhagyatottnak tűntek: a családok a benzinkút dolgozói szerint hétfőre virradóra menekültek el rokonokhoz, az ország túlsó, keleti végébe.

Alkalmi kísérőink azt is kifejtették, hogy számos tisztességes és rendesen dolgozó enyingi romát ismernek, akik sosem nyúlnak a máséhoz. Azonban a nemzet romlását okozó némaságot, engedékenységet, amivel az ország népe a romák térnyerését, a „sáskajárást“ tűri, megengedhetetlen bűnnek tartják.

A benzinkút melletti hivalkodó ház lakóját, Raffael Jánost, akit a helyi cigány vajdaként emlegetnek, informátoraink és a benzinkút bárjának más vendégei is a klán köreihez sorolják. Raffael nem vett részt a veszprémi attakban, de a házát, mint meséli, kommandósok kutatták át. Szerinte a gyilkosságért nem tehető felelőssé az összes enyingi roma, és ígéretet tett, hogy mindenkit megvéd a támadásoktól.

A Békavárosban azonban nem kérnek Raffael védelméből, sőt, legszívesebben tudni sem szeretnének róla. Azt is cáfolták, hogy – miként Raffael állította – a városban szinte minden cigány otthonra rárontottak volna a kommandósok. A cigánysoron ide-oda furikázó, állítólag a helyi cigány kisebbségi önkormányzat (ckö) egyik tagja által vezetett BMW utasai nem kívántak nyilatkozni a helyzetről. Elérhetetlennek bizonyult a még körözés alatt álló Sztojka Iván rokonának mondott Farkas Ildikó ckö-elnök is.

Tóth Dezső polgármester szívesen nyilatkozott, ő azonban, úgy tűnik, egy másik Enying első embere. Nem tud arról, hogy félnének az emberek, nem hallott róla, hogy Sztojkáékat milyen bűncselekményekkel összefüggésbenemlegeti mindenki: szerinte Enying békés kisváros, ahol békében élnek az emberek. Mint mondta, ha egyesek követnek is el bűncselekményeket, azt biztosan nem helyben teszik, mert hozzá még soha senki nem fordult panasszal.

Ez a tény nem túl meglepő annak a fényében, hogy az utcán, az önkormányzat épületében, a bárban és egy étteremben megszólított helybeliek egybehangzó véleménye szerint a polgármester és a rendőrség összejátszik a város cigány hatalmasságaival.

„Mi elmennénk innen, ha tudnánk. A gyerekeinket terrorizálják az iskolában, este félünk kimenni az utcára. Régen más volt ez a város, ma már nem jó itt senkinek“ – panaszkodott egy kisgyerekes anyuka. „Szerintem felesleges csinálni a felhajtást, nincs itt akkora gáz“ – mondta egy fiatalember, de a nevét ő sem akarta elárulni, merthogy – mint kiderült – félni ő is fél.

„Itt a tisztességes cigányember csak meggyűlöli magát meg a gazdag díszcigányokat, akik miatt most mindenki a romák vérét akarja. Elég rájuk nézni, hallani, hogy hogyan beszélnek az emberrel, és az ember tudja, semmi jóra nem számíthat. Agresszív állat mind“ – mondta a Békatelep egy fiatalabb lakója.

„Itt van ez a fa – válaszol József a cigánysoron a kertjében egy csenevész akácra mutatva a kérdésre, hogy miért nem képesek jobban elkülönülni az agresszív családoktól. – A törzse maga a cigányság. Ebből nő ki az összes ág, az egyenesek meg ezek a göcsörtösek is. Akármit csinálunk, amíg élünk, mindig ugyanoda tartozunk, egy fa részének látnak minket.“