Április 20-án tehet esküt az új kormány

2009.04.14. 10:22
Ha az országgyűlés támogatja a Gyurcsány Ferenc ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt, az új kormányfő, Bajnai Gordon már kedden leteheti az esküt. A miniszteri posztokra jelölt embereket harminc bizottsági ülésen hallgatják meg, az új kormány legkorábban április 20-án alakulhat meg. Kedden a Civil Összefogás Fórum a Kossuth téren tüntet az előrehozott választásokért, és szavaznak a parlament önfeloszlatásáról szóló Fidesz-KDNP javaslat tárgyalásáról is.

A Gyurcsány Ferenc ellen benyújtott bizalmatlansági indítványról kedden, várhatóan négy óra körül szavaz az országgyűlés. A kedden délután egykor kezdődő parlamenti ülésnapon Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon is tart egy beszédet, amelyhez két körben, először 20, majd 10 percben szólhatnak hozzá az MSZP, az SZDSZ, a Fidesz és a KDNP frakció képviselője.

A házszabály lehetőséget ad arra, hogy az elsőként jelentkező független képviselő is hozzászóljon. Elsőként az (MDF-frakció megszűnése miatt) független képviselővé vált Herényi Károly jelezte ezt, így ő is felszólalhat majd. A vita végén Bajnai Gordon negyedórában reagál az elhangzottakra.

01

Ezután szavaz az országyűlés a bizalmatlansági indítványról, amely mindössze egy mondatból áll: "Az Országgyűlés a miniszterelnökkel szemben bizalmatlanságát fejezi ki, egyben Bajnai György Gordont miniszterelnökké megválasztja". Ennek elfogadásához a képviselők 50 százalékának plusz egy főnek a támogató szavazatára lesz szükség.

A jelenlegi parlamenti erőviszonyok alapján a bizalmatlansági indítvány elfogadásához 193 szavazat kell. Az indítvány ennél több szavazatra számíthat, így ha az összes fideszes, KDNP-s és MDF-es képviselő távol maradna vagy nemmel szavazna, akkor is elfogadnák.

A 188 MSZP-s képviselő mellett az SZDSZ részéről legalább 16 további igen szavazatot kaphat Bajnai Gordon kormányfővé választása. A 19 tagú SZDSZ-frakcióból korábban Gyulyás József, Béki Gabriella és Velkey Gábor jelezte, hogy nem szavazza meg az indítványt. Várhatóan Gyenesei István független képviselő és önkormányzati miniszter is igennel szavaz, bár ő nem lesz tagja az új kormánynak.

16

A Fidesz keddi frakcióülésén dönt arról, hogyan viselkedik a szavazásnál: nem gombot nyom meg vagy tartózkodik, hogy ilyen módon se járuljon hozzá az általa illegitimnek tartott új kormányfő kinevezéséhez. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogyan szavaznak a függetlenné vált MDF-es képviselők. Dávid Ibolya külföldi útja miatt nem lesz jelen a keddi ülésen, és elképzelhető, hogy a volt MDF-frakció tagjai közül néhányan szintén tartózkodnak.

A bizalmatlansági indítvány megszavazása előtti vitán szerette volna felolvasni petícióját a Fricz Tamás politológus által szervezett Civil Összefogás Fórum is. A szervezet április 5-én 25 ezer fős demonstrációt tartott a Hősök terén az előehozott választásokért. Szili Katalin házelnök szerint erre a házszabály nem ad lehetőséget, de ha valamelyik képviselő kéri, összehívhatják ebben az ügyben a házbizottságot. Szili Katalin a szervezetnek írt válaszlevelében azonban felhívta arra a figyelmet, hogy a bizalmatlansági indítványról szóló döntés előtt eljuttathatják petíciójukat minden képviselőhöz. A Civil Összefogás Fórum bejelentette, hogy kedden az ülés idején demonstrációt tartanak a Parlament előtt.

A keddi ülésnek összesen két napirendi pontja van, interpellációk nem hangzanak el. A bizalmatlansági indítvány után szavaznak a képviselők költségtérítéséről szóló népszavazásról.

Az országgyűlés dönt a Fidesz és a KDNP által az országgyűlés önfeloszlatására beadott javaslat sürgős tárgyalásáról, illetve tárgysorozatba vételéről is. Ha ezt a képviselők többsége támogatja, akkor legkorábban az április 20-i parlamenti ülésen szavazhatnak róla érdemben. A Fidesz szerint a parlament feloszlatása és az új választások kiírása az egyetlen demokratikus alternatívája a Bajnai-kormány létrejöttének.

Ha Bajnai Gordon megkapja a támogatást, akkor kedden le is teheti az esküt az országgyűlés előtt. Az eskütételre az Országgyűlés meghívta a közjogi méltóságokat, az állami hivatalok, a kisebbségek és az egyházak vezetőit, valamint a diplomáciai testületek vezetőit.

Bajnai Gordon várhatóan kedden megnevezi kormánya tagjait. Bajnai a keddi szavazás előtt a két frakció tagjainak is elmondja a miniszterjelöltek névsorát. Az SZDSZ korábban jelezte, hogy csak a program és a kabinet tagjainak ismeretében tudja témogatni a bizalmatlansági indítványt.

02

Korábbi hírek szerint Bajnai Gordon a válságkezeléshez a pénzügyi, a gazdasági, a szociális, az igazságügyi tárcánál, illetve a kancelláriánál tervezhet változásokat.

A miniszter-jelöltek bizottsági meghallgatása akár már kedden elkezdődhet. Mivel egy jelöltet több bizottság is meghallgat, legalább 30 bizottsági ülés következik. Azoknak is részt kell venniük a bizottsági meghallgatáson, akik a kormányfőváltás előtt is vezették a minisztériumot, vagyis az új kormány minden tagját meghallgatják a testületek. A majdnem teljes kormánylistáról lásd cikkünket>>>

Az új kormány akkor alakulhat meg, ha a bizottsági meghallgatások után a köztársasági elnök kinevezi a minisztereket. A kormánytagok várhatóan április 20-án tehetnek esküt a parlamentben. A házbizottság április 24-én tárgyal arról, hogy szükség lesz-e rendkívüli parlamenti ülésszakra. Szili Katalin házelnök véleménye szerint 2 hetes hosszabbítás várható, vagyis június végéig ülésezik majd az Országgyűlés.