Vádat emeltek a Hír TV-s drogügyben

2009.05.28. 15:08
Pénzszerzésre akarta felhasználni a Hír TV és Veres János kabinetfőnöke rossz viszonyt az a férfi, aki azt állította: a televízió két riportere drogügyben érintett. A Hír TV vezetőinek azt adta elő, hogy Veres kabinetfőnöke akarja csapdába csalni kábítószeres lebuktatással két munkatársukat. A kabinetfőnöknek pedig azt, hogy a két riporter drogot akar venni, és le lehetne buktatni őket. Az ügyészség szerint a férfi három millió forintot akart keresni.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség vádat emelt a "HÍR Tv-s drogügyben" érintett csaló ellen. A vádirat szerint a férfi hamisan vádolta meg a televízió két alkalmazottját, emellett csalni is próbált, az eljárás a Pesti Központi Kerületi Bíróságon folytatódik.

A vádirat szerint a férfi tavaly áprilisban elhatározta, hogy megpróbálja kihasználni a Hír Tv két munkatársa, és Veres János volt pénzügyminiszter akkori kampányfőnöke, Tóth Viktor közötti rossz viszonyt. Megkereste a televízió munkatársait, és azt mondta nekik, hogy Tóth Viktor azzal bízta meg, helyezzen el kábítószert a riporterek autóiban, hogy azt egy megszervezett rendőri akció keretében megtalálva ellenük büntetőeljárás indulhasson.

A vádlott a Hír Tv vezetőitől másfél millió forintot kért azért, hogy állítását alátámasztó hangfelvételeket szerezzen be. A vádlott szándéka kizárólag a jogtalan haszonszerzésre irányult, valójában sem Tóth Viktortól, sem mástól nem kapott felkérést arra, hogy a riporterek autójában kábítószert helyezzen el. A vádlott több mint 250 ezer forintot vett át. A vádlott a Hír Tv riportereit érintő valótlan állítását a BRFK-án indított büntetőeljárásban is megismételte, amikor tanúként hallgatták ki az ügyben.

A férfi ezzel párhuzamosan (ugyancsak pénz reményében) megkereste Tóth Viktort és Helmeczy László ügyvédet is. Nekik azt mondta, hogy a Hír Tv riporterei kábítószer-fogyasztók, és tőle akarnak kokaint vásárolni. A vádlott ugyancsak 1,5 millió forintért cserébe felajánlotta az ügyvédnek, hogy a kábítószer-vásárlás részleteiről tájékoztatja őt.

Helmeczy az ajánlatot elfogadta, de a pénz átadásának feltételéül kikötötte, hogy a vádlott által elmondottak miatt rendőri eljárásnak kell indulnia. A vádlott előlegként 20 ezer forintot kapott az ügyvédtől, aki - abban a hiszemben, hogy a vádlott állítása valós -, az információt a Nemzeti Nyomozó Iroda tudomására hozta. Az ügyészség álláspontja szerint a vádlott így a televízió riportereit bűncselekmény elkövetésével vádolta meg.

A vádlott cselekményei egyrészt csalás bűntette kísérletének, másrészt hamis vád bűntettének minősülnek, mindkét bűncselekmény büntetési tétele 3 évig terjedő szabadságvesztés.