Mesterházy, Botka, Bajnai
További Belföld cikkek
- Csökken az üzemanyagár, mégis ugyanannyit fizetünk érte
- Földrengés volt a Balatonnál az éjjel
- Tízmillió állami tankönyv van úton az iskolákba, tanévkezdés előtt meg is érkezhetnek
- Vitézy Dávidtól megkérdezték, hogy indulna-e öt év múlva a főpolgármesteri székért
- Reptéri káosz: utánajártunk, miért késik olyan sok fapados idén
A csúcsról a mélybe
Az MSZP-elnökhelyettese, honvédelmi miniszter, a párt ügyvezetője – ez Szekeres Imre. A hivatalos címhalmozás azonban a jelek szerint olvasóinknak nem imponált, a lassanként nyolc éve a párt- és kormányzat hatalom csúcsain mászkáló Szekeres Imrét a népszerűségi lista legaljára rakták. (A szavazásnál egy 10-es skálán kellett osztályozni, mennyire tartja az olvasó szerethetőnek az adott személyt.) Szekeres nyolcból a nyolcadik lett, kedveltségi indexe 2,62.
A szeretetlen titokember
A jelek szerint azonban nem életkor alapján osztályoztak az olvasók: a hetedik helyre a huszonkilenc éves Ficsor Ádám futott be. Eredménye 2,72 lett. Pedig a posztokban kifejezhető siker őt sem kerülte el, volt az agrártárca államtitkára, és volt Gyurcsány Ferenc kabinetfőnöke is. Igaz, jelenlegi pozíciója kevésbé szerethető: tárca nélküli miniszter, ő felügyeli az átlagpolgár számára misztikus és félelmetes polgári titkosszolgálatokat. És mentségére szóljon, hogy korábbi és mostani feladataiból kifolyólag ritkán lépett a nyilvánosság elé.
A gázválság arca
Persze korántsem biztos, hogy a médiajelenlét hiánya vetetette vissza Ficsort, a vele politikai kötelékben repülő Molnár Csaba is csak a hatodik helyre tudta felküzdeni magát. Pedig a 3,28-as eredményt produkáló MEH-miniszter úton-útfélen feltűnik a sajtóban. Igaz, országos ismertségét még infrastrukturális miniszter korában szerezte, ő volt a gázválság és a gázáremelés arca. Nem csoda, hogy nem mosolyog mindenki, amikor feltűnik a képernyőn.
Az ököl
Budapest erős emberét az ötödik helyre rangsorolták az olvasók, Hagyó Miklós 3,09-es szintet ért el. A jelenleg zajló fiatalok kontra régiek tusának emblematikus figurája ő, fegyvertársai közül többen úgy jellemezték, ő az ököl a váltást sürgető csapatban. Hogy mennyire tud nagyot ütni, Budapesttel együtt, az a július 4-i kongresszuson derül ki.
A népi balos internetezők favoritja
A három említett fiatalt az MSZP egyik régi motorosa, Szili Katalin előzte meg. A pártpolitikát (legalábbis a nyilvánosság előtt) magától távoltartó házelnök a 3,39-es szintre húzódzkodott fel. Szimpatizánsi körét valószínűleg a Gyurcsány-ellenes kritikáival egyetértők, illetve az intereneteléréssel rendelkező népi balosok közül toborozta. És sokak szemében az teheti közepesen szerethetővé, hogy szemben a régi pártfunkcionáriusokkal, őt nem koptatta el a tulajdonképpen Gyurcsány lemondása óta tartó vezetési válság.
Az új nagyember
Szili után nekilódulnak azok a fiatalok, akik azt követelik, hogy az elnökség kérjen bizalmi szavazást maga ellen a kongresszuson. A harmadik helyet Mesterházy Attila foglalta, 4,23-as eredménnyel. A szocialista képviselőcsoportot két hónapja irányító Mesterházy a jelek szerint belenőtt a frakcióvezetésbe, és ez a médián is átjön. Például Baka András főbíró megválasztása után Répássy Róbertet a saját sajtótájékoztatóján szorította sarokba. Mesterházy, aki az MSZP alelnöke is, sokáig a pártbéke elkötelezett hívének tűnt, majd hirtelen a bizalmi szavazást követelő fiatalok mellett tűnt fel. Ráadásul rá nem lehet rásütni, hogy igazából a régi gárda fiatal tagja: alelnökségét és frakcióvezetőségét is az idén szerezte.
A párt nélküli kakukktojás
A felemelkedő fiatalok sorát egyetlen, nem pártvonalon feljövő figura szakítja meg: Bajnai Gordon. A miniszterelnök bizonyult a második legnépszerűbbnek, 4,45-ös eredménnyel. Bár deklaráltan nincs dolga az MSZP-vel, időnként kitör belőle a menedzser, és pártépítési tanácsokat osztogat. Emiatt lehet szimpatikus az MSZP-s bázisnak, amelyik csak azt látja, hogy saját vezérkara nem az építkezésben, inkább a torzsalkodásban jeleskedik. Az átlagpolgár talán azért klikkel, mert a kormány hosszú idő óta először produkált gyors és kézzelfogható eredményeket. A szavazók pechjére azonban Bajnai nem ambicionálja, hogy a szocialisták erős embere legyen, legalábbis egyelőre.
Szegedi emberük
A szavazás nyertese Botka László lett, 4,98 ponttal utasított maga mögé mindenkit. Az érte lelkesedők sajnálatára azonban nagyon úgy tűnik, hogy Szeged polgármestere nem akar pozíciót szerezni a jelenlegi csatározásokban, beéri a megmondó ember szerepével. Mozgásában van ráció, az MSZP országos arcaként sokkal nagyobb eséllyel bukná el városát, míg háttérszocialistaként van rá halovány remény, hogy megtarthatja.