Auguszta
-4 °C
2 °C

Újabb fóti modellt lelt az MSZP

2009.08.23. 13:20
Az MSZP szerint Nagykanizsán a fóti ügyhöz hasonló, a Fideszhez köthető média- és pártfinanszírozási gyakorlatra, "pénzlenyúlásra" derült fény. A Fidesz erre úgy reagált, hogy szelídebb, csendesebb fogalmazás lenne indokolt egy olyan párt részéről, amelynek egyre több embere kerül rács mögé.

Szabó Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, nyilvánvalóvá vált, hogy a fóti ügy nem egyedi, elszigetelt jelenség.

Szavai szerint minden jel arra mutat, hogy Fóton egy súlyos, törvénytelen, fideszes politikusokhoz köthető média- és pártfinanszírozási gyakorlatra derült fény, amit máshol sikerrel alkalmaztak.

Az MSZP-s politikus közölte, Nagykanizsán a település alpolgármesterének, Cseresnyés Péternek, a Fidesz országgyűlési képviselője sógorának tulajdonában álló cég közbeszerzésen elnyert egy bruttó 42 millió forintos munkát, majd a munkálatok elkezdését követően, pótmunka címén közel 14,5 millió forinttal nőttek a költségek, vagyis a legolcsóbb ajánlat nyert, ami a végén a legdrágább lett, hasonlóan fótihoz.

Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője közleményében úgy reagált: szelídebb, csendesebb fogalmazás lenne indokolt egy olyan párt részéről, melynek egyre több embere kerül rács mögé a legkülönfélébb korrupciós bűncselekmények miatt.

15%

Jo Nesbo Szomjúság

3980 Ft
3383 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft