Feljelentette zaklatásért Meggyes Tamást a felesége
Zaklatásért feljelentette Meggyes Tamás esztergomi polgármestert felesége, Kui Rózsa. Állítása szerint válófélben lévő férje, akin "alkoholos befolyásoltságot lehetett érezni", gyermekei füle hallatára közölte vele, hogy meg fogja ölni, majd kicsavarta kezéből a telefont. Ez akkor történt, amikor visszahozta a gyerekeket.
Kui azzal is kiegészítette a feljelentést, hogy Meggyes nem járul hozzá a három és hatéves gyerekek eltartásához, jelenlegi partnere - aki ugyanabba az óvodába iratta be gyerekét, ahová ő is a sajátjait - pedig folyamatosan zaklatja.
Kui a dorogi rendőrkapitányságon tett feljelentést, de mivel Meggyes országgyűlési képviselő, az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség jár el.
Meggyes tagadja a vádakat, felesége szerinte "az ellenem indított lejárató kampány aktív résztvevője". Szerinte Kui célja, hogy megszerezze a gyermekek kizárólagos felügyeleti jogát.
Azzal is megvádolta nejét, hogy egyik politikai riválisa házat vagy lakást ajánlott fel neki annak fejében, ha részt vállal a lejárató kampányban.