A Kulcsár-per újratárgyalását kezdeményezik
A Magyar Nemzet szerint elképzelhető, hogy öt évvel a K&H-botrány kirobbanása után az egész eljárást elölről kell kezdeni. A Fővárosi Bíróság Varga Zoltán vezette bírói tanácsa több mint két évig tárgyalta Kulcsár Attila és társainak ügyét, 92 tárgyalási nap és körülbelül kétszáz tanú meghallgatása után hozott ítéletet.
A nem jogerős elsőfokú ítéletet a hozzá tartozó 800 oldalas indoklással együtt átnézte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség, ahol – a lap információja szerint – Sódor István javaslatára úgy döntöttek, hatályon kívül kell helyezni teljes egészében. A napilap információi szerint Sódor István „szétzúzta, ízekre szedte” az elsőfokú ítéletet, rengeteg ponton hibásnak találva azt.
A Magyar Nemzet úgy tudja, a hatályon kívül helyezési indítvány már két hete a Legfőbb Ügyészségen van. Ha a Legfőbb Ügyészség is a hatályon kívül helyezés mellett foglal állást, a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla dönt majd arról, hogy alaposnak találja-e az ügyészség indítványát. Ha a fellebviteli ügyészség álláspontját osztja az ítélőtábla, akkor a elölről kell kezdeni a bírósági eljárást.