Mesterházy Attila egyedül a szocialisták miniszterelnök-jelöltje

2009.11.28. 11:20 Módosítva: 2009.11.28. 14:47
Az MSZP országos választmányának ülésén konszenzus alakult ki arról, hogy Mesterházy legyen az egyedüli jelölt. Kovács László neve is felmerült korábban a jelöltek között, de most hangsúlyozta, hogy ő is Mesterházyt támogatja a 2010-es parlamenti választáson.
Mesterházy Attila
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Az MSZP országos választmányának ülésén konszenzus alakult ki Mesterházy Attila egyedüli jelölése mellett, a többes jelölést egy jelen lévő választmányi tag sem vetette fel. Az MTI információi szerint a szavazásnál egyetlen ember tartózkodott, amúgy egyhangúan Mesterházy mellett döntöttek.

Ugyanakkor a politikus - aki kecskeszakállától megválva, borotváltan jelent meg a választmányon - személye továbbra is csupán politikai kompromisszum eredménye. Forrásaink kritizálták stílusát, politikai tekintélyét is.

Korábban Gyurcsány Ferenc és hozzá közel álló politikusok azt mondták, Kovács Lászlót alkalmasabbnak látnák a posztra, sőt, Szili Katalin neve is felmerült.

A Kovács indítását felvető Gyurcsány nem jelent meg a választmányi ülésen, Szili Katalin megjelent, a karzatról figyelte a felszólalásokat. Kovács László pedig a helyszínre érkezésének pillanatában, még a szombati választmányi ülése előtt azt mondta az újságíróknak, hogy Mesterházyt támogatja és a választmányi ülésen is erről fog beszélni.

Az MTI kérdésére azzal indokolta, hogy eljött a szombati választmányi ülésre, mert az elmúlt hetekben a párt több országos és helyi vezetője valamint a baloldali értelmiségi holdudvar számos szereplője megkereste. Ezek alapján úgy gondolta, kifejezetten szükség van arra, hogy elmondja, miként gondolkodik a miniszterelnök-jelölésről. (A volt EU-biztos nem tagja a választmánynak.) Közölte azt is: nem híve a kettős jelölésnek és nem is számít arra, hogy a választmány ülésén őt is jelölnék.

Kovács László véleménye szerint az MSZP-nek egy sokszereplős választási kampányra van szüksége, mert ez már korábban is bevált.

Kiss Péter szocialista alelnök újságíróknak azt mondta: a miniszterelnök-jelölés egy apropó is arra, hogy összerendezzék a soraikat, majd a programjukkal az emberekhez forduljanak, javaslatokat tegyenek az ország számára.

Arra a kérdésre, hogy várható-e más kormányfőjelölt megnevezése is a választmányi ülésen, úgy reagált, furcsa lenne, ha egy párt két miniszterelnök-jelölttel vágna neki a kampánynak.

Álláspontja szerint a választmány szombati ülése ugyanarra az eredményre jut majd, mint a megyei elnökök és az országos elnökség.

01

Suchmann Tamás újságíróknak úgy vélekedett: teljes egység van a választmányban, és a pártban a miniszterelnök-jelöléssel kapcsolatban. Mint mondta, Mesterházy Attilán kívül más név már nem merülhet fel erre a posztra. Az MSZP választmánya ma zárt ülésen - az országos elnökséggel közösen - tesz javaslatot a párt miniszterelnök-jelöltjére.

A választmány a zárt ülésen tájékoztatót hallgat meg a párt országos választási bizottságának tevékenységéről és a választási felkészüléshez kapcsolódó teendőkről, majd a választási programmal foglalkozik és - az országos elnökséggel közösen - javaslatot tesz a miniszterelnök-jelölt személyére.

Az elnökség a héten döntött arról, hogy Mesterházy Attila frakcióvezetőt javasolja kormányfőjelöltnek. Az MSZP miniszterelnök-jelöltjéről a december 12-i kongresszus hozza meg a végső döntést.

A Fidesz szerint Mesterházy egyenlő a múlttal

"Folytatódik, újra támad a Gyurcsány-Bajnai-korszak" - így reagált Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója azután, hogy az MSZP bejelentette Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltségét. A legnagyobb ellenzéki párt szerint Mesterházy Attila egyet jelent a múlttal és a megszorításokkal.

Répássy Róbert közleményében emlékeztet arra, hogy Mesterházy Attila korábban Gyurcsány Ferenc helyetteseként dolgozott az ifjúsági és sportminisztériumban, valamint több tanúvallomás szerint is érintett a Zuschlag-botrányban. Mesterházy Attila frakcióvezetőként kulcsfigurája a megszorító intézkedések parlamenten való áterőszakolásának, és Bajnai Gordon is a legszorosabb szövetségesének nevezte őt a megszorítások véghezvitelében - tette hozzá.

"Mesterházy Attila ahhoz a múlthoz tartozik, amelyet a magyar emberek le akarnak zárni. Jelölése azt mutatja, hogy az MSZP Gyurcsány Ferenc hatalomba való visszatérését próbálja előkészíteni" - zárul a közlemény.