Nyilván tudják, hogy Magyarország helyzete most javul, de azt is, hogy a lakosságot ez később éri majd csak el. Arra játszanak, hogy elhitetik most minden rossz, aztán learathatják a gyümölcsét, amit mi megcsináltunk - reagált Bajnai Gordon a Fidesz frakcióvezetőjére. Bajnai szerint nem igaz, hogy itt a legmagasabb a munkanélküliség, mert Szlovákiában és Spanyolországban is magasabb, a magyar mutató az átlagos.
Bajnai: Ezt felrúgni a jövő elárulása volna! Aki erről letér, az a biztos gyarapodás útját hagyja el, és Magyarország nem teheti meg hogy még egyszer letérjen erről az útról.
Megköszönte a szocialista és liberális képviselők munkáját, akiknek volt erejük az ország javát szolgálni szavazatikkal. Külön dícséretet kap Mesterházy Attila, Kóka János frakcióvezetőknek és Oszkó Péter pénzügyminiszternek.
Százezer ember kapott munkát, nyolcvanezer tarthatta meg, jövőre 3 millió embernek jut több fizetés az adócsökkentés miatt. Jobban megéri dolgozni. A munkáltatók terhei jövőre 400 milliárddal csökken majd. A krízisdalapból 60 ezer ember kapott segítséget eddig.
Ez a fej költságvetése, de nem vádolható szívtelenséggel sem. Kinek jó? Az országnak: védelmet nyújt, egyensúlyt teremt tartós gyarapodást alapoz.
Emlékeztetett, hogy egy évre vállalta kormánya a megbizatását. Jelezte, hogy eddigi munkájának eddigi legfontosabb napja, de munkának még nincs vége, ahogy a válságnak sincs. A költségvetés az adócsökkentésről, a biztonságról és a munkáról szól szerinte.
Miután jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, lemondott képviselői mandátumáról Lengyel Zoltán képviselő. A fideszes, majd független, majd MDF-es és mostanában ismét független képviselő távozását hivatalosan most jelentették be.
Új tagja viszont mától a parlamentnek Gyopáros Alpár (Fidesz), aki az EP-be távozó Áder János helyét vehette át, miután megnyerte a csornai időközi választást.
Gulyás József szerint az SZDSZ politikája „leginkább értelmezhetetlennek nevezhető”.
Nem sietett megvédeni az MSZP cseles köztársasági elnök cseréjétől Sólyom Lászlót a Fidesz. Az ellenzéki pártban nincs egyértelmű döntés arról, hogy újra jelölik-e a jelenlegi államfőt, ha majd Orbán Viktor kerül kormányra, vagy kevésbé krakéler személyiséget keresnek helyette. Fideszes jelöltlista már van, és olyan külsősök, mint Lomnici Zoltán, is próbálkoznak megfelelő utódnak látszani.
Minden jel szerint már hétfőn elfogadják az ország jövő évi költségvetését. A kormány emellett 1500 új álláshely megteremtésén is fáradozik, a szocialisták pedig fedett helyet adnának a szabadban élő állatoknak. A gázos és a villanyóra-leolvasó pedig közfeladatot ellátó személy lehet.