Tragikus pedagógusképzésről beszélnek a bölcsek

Az önök által készített ajánlás egy hosszú távú, kormányciklusokon átívelő javaslatcsomag. Miben különbözik ez az eddigiektől?

A Szárny és teher című munka nem egy terv. Nem akarat. Nem áll mögötte párt, vagy kormány. Amit letettünk az asztalra, azok ajánlások csupán. Olyan ajánlások, amelyek reményeink szerint elég új és elég fontos gondolatokat tartalmaznak ahhoz, hogy az oktatás ügyét a szívügyüknek érzők azonosulni tudjanak jó néhánnyal, és a politika szereplői ne kerülhessék meg. Úgy érzem, hogy az, amit javasoltunk több óhajok gyűjteményénél: koncepció.

Van-e olyan terület, ahol kellemesen csalódott, ahol nem is akkora a baj, mint hitte?

Az óvodai nevelés nagyon sok helyen világszínvonalon folyik Magyarországon. Kreatív és szeretetteljes. Nem kevés óvodapedagógus még mindig azért jelentkezik a pályára, mert örömét akarja lelni a nevelésben, és meg is találja ezt az örömöt. Az óvodapedagógus hallgatók jelentős része motivált. De hasonló csodákat talál az ember az iskolarendszer minden szintjén. Ezek azok a kincsek, amelyekre építhetünk. Ezek azok a pedagógusok, akikre úgy kell vigyázni, mint a szemünk fényére.

Kiválasztható-e egy konkrét terület, ahol a legnagyobb a baj, ahol a legégetőbb szükség van a beavatkozásra?

A legnagyobb és a legsúlyosabb baj a pedagógusképzéssel, és azon belül a tanárképzéssel van. Tragédia, hogy a felsőoktatásba jelentkezők felső 5-10 százaléka helyett az alsó szegmense választja a tanári szakokat. Pazarlás és a többiek maradék motivációját felőrlő helyzet, hogy közülük a döntő többség már a kezdetben sem akar tanár lenni, csak egy „mindenrejó” diplomát akar. A rossz képzettségű friss pedagógusok tovább erodálják a hivatás maradék becsületét, emiatt aztán még rosszabbak jelentkeznek és így tovább. Ennek a helyzetnek a sürgős átalakítása az egyik első feladat.

A pedagógus szakma presztízsének növelésére az egyik legtöbbször hangoztatott megoldás a fizetések növelése. Létezik-e olyan út, amelynek lényegi eleme nem a többletráfordítás?

Hadd mondjak ellent. A „több pénzt a fizetésekre” nem lenne megoldás abban az esetben, ha ezt a több pénzt egyenletesen osztanák el, mint ahogyan a néhány évvel ezelőtti 50 százalékos béremeléssel történt. A több fizetést csak a jobb munka érdemli meg. Az viszont igen. A szakma presztízse azonban sok más eszközzel is növelhető. Ezek egyike a pedagógusképzés elitképzéssé változtatása, amely még mindig forrásigényes feladat. A pedagógus önbecsülését nagymértékben meghatározza az a segítség, amelyet a környezetétől kap. Ha van kihez fordulnia a problémáival, ha az igazgató egy valóban jó vezető, ha a tanári kar közösséget képez, ha van egy segítő hálózatot mozgósító szakfelügyeleti rendszer, akkor a pedagógus nem marad egyedül és tartása lesz. Ha mindehhez a továbbképzések sem nívótlanok, ha vannak a rendes oktatási terhelésbe beleszámító, de szabadon választható „jutalom tantárgyak”, „jutalom szakkörök” és „díszelőadások” a legjobbaknak, és ha vannak a jó pedagógust elismerő, az iránta érzett szeretetünket kifejező társadalmi szokások, akkor a pálya értéke nőni fog.

Milyen pozíciót tudunk, mi reálisan megcélozni a nemzetközi versenyben a felsőoktatás terén?

A magyar felsőoktatási intézmények egyre erősödő versenyhelyzetben találják magukat. Ráadásul a legjobbakért folytatott verseny ma már Európa és a világ legjobb egyetemeivel is folyik. Egyre nagyobb a verseny a lehetséges ipari támogatókért is. Ezek a támogatók elsősorban kiváló képességű hallgatókat kérnek az intézményektől. És itt a kör bezárult. Tehetségháború van. Ebben azoknak a kiváló műhelyeknek a fokozott támogatásával tudunk célt érni, amelyek világszínvonalúak. Ahogyan azonban élsport nincsen tömegsport nélkül, úgy kivételes tehetség is nagyon nehezen születik meg egy lepusztult környezetben. A sok magyar egyetemen hagyományosan erős alapképzés megőrzése és fejlesztése tehát nemcsak a kiváló szakemberek kibocsátása miatt, hanem a legjobbak megtartása miatt is fontos.

A nyugdíjrendszerrel kapcsolatban sokat hangoztatott példa manapság a svéd modell követése. Létezik-e az oktatáspolitika területén olyan sikeres ország, amely Magyarország számára reális, követendő példával
szolgálhat?

Az oktatásnak számos mintaországa van. A finnországi példa szinte már közmondásos. A finn oktatási rendszer alapköveit a kiváló pedagógusokba vetett bizalom, az autonómia és a helyi innováció bátorítása, az egyenlő esély biztosítása és a szankciók helyett a sokoldalú támogatás jelentik. De óva intenék bármilyen példa szolgai másolásától. Ha megspóroljuk azt az innovativitást, amely az adott példának a magyar viszonyokra való adaptálásához szükséges, akkor nemcsak a konkrét példa átültetése lesz felesleges, hanem tovább szítjuk a gyanakvást bármilyen hasonló példa átgondolásával szemben is.

A roma társadalom integrációjában kiemelt szerep vár az
oktatáspolitika területére. Hol látja ön a legfontosabb teendőket ezen a téren?

A teendők egész sora vár ránk ezen a nagyon fontos területen. Kiemelt jelentőségű a családok segítése, de sok esetben ez nem elég, vagy nem lehetséges. Ilyenkor igen fontos az is, hogy a korai közösségi nevelés minél előbb elkezdődjön. Rendkívül fontos másfajta tehetség, a másfajta érték, a másfajta siker elismerése. A manuális tehetség, a mozgáskultúra, a művészi tehetség mind-mind olyan területek, ahol egy roma kisgyerek sikert érhet el, és egy nem romákat is tartalmazó közösség értékes része lehet. Az így begyűjtött önbecsülés és szeretet aztán elindíthatja azon az úton, ami az olvasáshoz és a számoláshoz elvezet.

Nagyon sokat kell még tennünk a roma hagyományrendszer általános megismertetése terén. A sporadikus kezdeményezések után elengedhetetlen egy jól szervezett, masszív roma pedagógusprogram megindítása. Ennek kiváló előképe az ózdi roma-pedellus program, ahol az iskolába érkező vehemens roma szülőket először az őket jobban megértő pedellus fogadja. Természetesen igen fontosak a sok helyen igen kiváló eredményt elért fejlesztő foglalkozások, második és többedik esély programok és integrációs gyakorlatok is. Mindezek azonban nem pótolhatják a rossz minőségű oktatást adó iskolák felzárkóztatását, ami már a roma problémakörön éppúgy messze túlmutat, mint a javasolt intézkedés sorozat számos más eleme.

Ki van dolgozva egy hosszú távú koncepció. Mi a következő lépés?

A legelső lépés az, hogy a tisztelt Olvasó látogasson el a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapjára, töltse le, és olvassa el az oktatásról szóló összegzésünket. Ha akár csak egyetlen egy elemét is megfontolják valamely bölcsődében, óvodában, iskolában, főiskolán, vagy egyetemen, már nem írtuk meg hiába. Az eddigi visszajelzésekből biztos vagyok abban is, hogy konferenciák, beszélgetések egész sora lesz, amelyen az oktatás kérdései, és azon belül a mi elemzésünk gondolatai szóba kerülnek. Az oktatásban jelenleg helyzet van. Ilyenkor az erős gondolatok terjednek. Bízunk benne, hogy a mieink között is akad jó néhány ilyen.