Ez a poszt a következő Percről percre része:

Az árvíz után jön a belvíz

Borsodban csütörtökön Ónodon a legkritikusabb helyzet, a település közelében ugyanis összeért a Sajó és a Hernád árvize. Az ár- és belvizek miatt sok településen megnőtt a fertőzésveszély.

Ön is látta?

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Tiszán újabb árhullámot indítot el a vízgyűjtőkön lehullott eső, tájékoztatott Csibrán Zoldán, a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság illetékes osztályvezetője. A folyó északi, északkeleti vízgyűjtőin helyenként 20 millimétert meghaladó mennyiségű eső hullott. Az újabb csapadék a Felső-Tiszán ismét elindított egy kisebb árhullámot, amely folyamatos vízszintemelkedést idéz elő a Tisza magyarországi szakaszán. Egy korábbi árhullám szerda délelőtt 723 centiméterrel tetőzött Vásárosnaménynál, ahol azonban a rövid apadó periódust követően ismét áradás várható.

    A hétvégén előreláthatólag Kisköre és Szolnok térségében is eléri a folyó a másodfokú készültség szintjét. Sőt előfordulhat, hogy a jövő hét elejére jelzett újabb hidegfront csapadékzónája 800 centiméter fölé emeli a vízállást, szükségessé téve a harmadfokú készültség elrendelését. (MTI)

  • Két ház életveszélyessé vált, és mintegy ötvenmillió forint kár keletkezett az elvonult árvíz nyomán a Tolna megyei Csikóstőttősön, tájékoztatott Pintér Sándor polgármester. Bár a Petőfi utca hétfőn elöntött 27 lakóházából levonult a víz, a kitelepített lakók csak a házak kiszáradása után tudnak visszaköltözni, mivel volt olyan épület, ahol egy méter magasan állt a víz. A Baranya-csatorna áradása miatt a községben hétfőn 58 embert kellett kiköltöztetni, és vízátfolyás miatt lezárták a Csikóstőttőst Kaposszekcsővel összekötő utat is. Az útszakaszt szerda este nyitották meg a forgalom előtt. (MTI)

  • Csütörtök reggelre a megáradt Váli-víz patak betört Baracskára, azóta tizenöt centimétert emelkedett. Egész utcák vannak víz alatt, a
    homokzsákokat kevesen rakják, a Dunánál kellene megduplázni az
    átemelést, írja olvasónk. Az iskolát is ellepte a víz.

    A folyó felső szakaszán 20 kilométerrel feljebb már megkezdődött az
    apadás. A megáradt Váli-víz patak szerdán hajnalban tíz házat
    veszélyeztetett Válon és Kajászon, Baracskán pedig egy gazdasági
    épület sarkát érte el a víz.

  • Csütörtök reggel óta újra fogadják a betegeket a szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórház szakrendelései. Az udvarból és az épületből már visszavonult a víz, de a szervizaknákból még szivattyúznak. A kórházat a Vadász-patak vize öntötte el, hétfőn még megközelíteni sem lehetett az épületet. Az árvíz miatt három napon át nem fogadtak betegeket a szakrendelések, mindenkit Miskolcra irányítottak. A becsült kár értéke százmillió forintos nagyságrendű. (Független Hírügynökség)

  • Apadnak Észak-Dunántúl megáradt patakjai, több helyen megkezdődött a védőgátak bontása, a károk felmérése, tájékoztatott az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. Péntek estig többfelé várható újabb 5-10 mm újabb eső.

    Az elmúlt napokban Bőnyt és Mezőörsöt elöntő Cuhai-Bakony-ér apad, Bakonybánknál levonult a házak közül. Bőnynél azonban az apadás nagyon lassú, a házak egy része még mindig vízben áll, leghamarabb péntek hajnalra várható, hogy az ér visszahúzódik a mederbe. Mezőörsön levezető árkok nyitásával segítették elő a víz lefolyását. Elkezdték a kiépített védművek részleges visszabontását a községben, Banán pedig megszüntették a szivattyúzást. A Concó-patak apadása miatt már bontják az ideiglenes védőgátakat Ácson, ahol az elmúlt napokban pincéket és kerteket öntött el a víz. A Holt-Marcalnál másodfokú a belvízvédelmi készültség, a Rabkertben két nagy teljesítményű szivattyú működik folyamatosan szerda óta. (MTI)

  • cikkünk a témában:

    Győrbe nem lehet eljutni

    Hatalmas dugó alakult ki az M1-es autópálya környékén lévő főutakon. A 81-es úton se lehet menni, az Útinform ügyeletese szerint a környéken "voltaképpen nem lehet közlekedni".

    m1
    Torlódó járműoszlop Győr határában az M1-es autópályán
  • Felső-Barcikán az árvízzel és a belvízzel elöntött területen magukat nem igazoló, kárfelmérés ürügyén a lakásokba becsengető, ismeretlenek jelentek meg - közölte Maros Éva, az önkormányzat szóvivője. Eközben az önkormányzati kárfelmérés még nem kezdődött meg, a vízzel elöntött területre nem küldtek kárfelmérő szakembereket. (MTI)

  • A Rogyva patak áradása miatt Sátoraljaújhely jelentős része víz alatt áll, és az elöntött területen van a menhely is, ahol 93 kutya él. Az állatok egy részét kikötötték a kerítés mellé, a többiek a kutyaházak tetején próbálnak szárazon maradni. A menhely munkatársai kérik a környéken lakókat, hogy segítsenek, és a víz apadásáig fogadják be a kutyákat. (MTI)

  • Az ár- és belvizek miatt sok településen megnőtt a fertőzésveszéyl. Az ÁTNSZ elsődleges tanácsa, hogy a szennyezett víz ne kerüljön szembe, szájba, testre, ételre, és tilos az árvízzel és belvízzel elöntött szennyezett kutak vizét inni. A vezetékes víz fogyasztható. A tisztiorvosi szolgálat azt ajánlja, hogy az idősek és a gyerekek inkább palackozott vagy zacskós vizet fogyasszanak.

    A szennyezett ruháket, bútorokat és egyéb használati tárgyakat minden esetben fertőtlenítőszeres vízzel kell átmosni, illetve lemosni. Akinél lázas vagy hasmenéses megbetegedés lép fel, azonnal forduljon orvoshoz. (MTI)

  • Az OTP Bank 500 millió forint segélyt ad az árvíz sújtotta magyarországi térségeknek, az adomány szétosztását a Magyar Vöröskereszt koordinálja - jelentette be Habsburg György, a segélyszervezet elnöke miskolci sajtótájékoztatóján csütörtökön. A félmilliárd forintos pénzbeli adományból tartós élelmiszereket, tisztítószereket vásárol a Vöröskereszt, és az árvíz sújtotta települések önkormányzatainak bevonásával juttatja el azt a rászorulóknak - mondta Habsburg György. Azt is közölte: magánszemélyek, gazdasági társaságok, mobiltelefon-szolgáltatók, az árvíz által nem érintett települések önkormányzatai is segítenek, megindult a gyűjtés, széles körű az összefogás.

  • A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Demecserben a belvíz miatt nyolc ház vált életveszélyessé, egy lakatlan épület már össze is dőlt. Kiss Gyula (független) polgármester másodfokú belvízvédelmi készültséget rendelt el a rétközi városban. Egy idős asszonyt ki kell telepíteni a házából. Demecser a Rétköz legmélyebb pontján fekszik, a polgármester azt mondja, ha lép egyet a kertjében, a lábnyomában már jön fel a víz. A pincéket, kertek alját öntötte el a belvíz, illetve a vályogházak falait áztatja. A város külterületén 100 hektár áll víz alatt. (Független Hírügynökség)

  • Javult az árvízi helyzet az országban, de Borsod megyében a Sajó és a Hernád torkolatában kritikus állapotok uralkodnak.1544 kilométeren van árvízvédelmi készültség. Ebből 130 kilométer védvonalon, beleértve a Bódva teljes hosszát, amely 120 kilométer, rendkívüli, míg 364 kilométeren harmadfokú a készültség. A belvízzel elöntött terület nagysága 24 óra alatt megduplázódott, már 140 ezer hektár áll víz alatt. Váradi József, a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság főigazgatója úgy fogalmazott: az elmúlt napokban "csatákat nyertünk, de háborút még nem", ugyanis a Tisza bal oldali mellékfolyói áradásnak indultak. A Tisza megtámasztja, így visszaduzzasztja a Sajót, ezáltal a Hernáddal alkotott deltában még kritikusabbá válhat a helyzet, ezért ezeken a szakaszokon hosszan elhúzódó áradásra és védekezésre kell készülni. (MTI)

  • Zúzalékot rak le egy lánctalpas markológép a Bódva töltésénél Edelényben, ahol korábban az óriási árhullám megbontotta a töltéskoronát. A markoló vízben áll és úgy rakja a követ a vízátfolyásba.
    A Katona József utcában továbbra is víz áll a burkolaton, illetve a házak környékén, az önkormányzat visz meleg ételt az ott lakóknak és azt tűzoltók segítségével juttatják be a házakba. A kormányőrség munkatársai is védekeznek az edelényi gátakon, 15-en érkeztek, letudva szolgálatukat, hogy szabadidejükben segítsenek a településen.
    A Pajzs nevű, gépjárművédelemmel foglalkozó társaság ezer homokzsákot és tartós élelmiszert vitt a borsodi városba. (MTI)

  • A Tarján-patak áradása miatt nagy mennyiségű kommunális hulladék és döglött hal halmozódott fel a víztározó környékén, ezért harmadfokú vízminőségi védelmi készültséget rendeltek el - közölte a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. A szennyezés mértéke igen jelentős és a nádas területeit is érinti; a tározó környékén műanyag palackok, flakonok és háztartási hulladékok okoznak problémát. (MTI)

  • A Túr gátjainál harmadfokúra emelte az árvízvédelmi készültséget a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - közölte Bodnár Gáspár, a szervezet vezetője. A Tiszába torkolló kis folyón a sok eső miatt további, de már kisebb intenzítású áradást várnak a szakemberek. A Túr mellett a szintén áradó Tisza, a Szamos és a Kraszna mentén egyaránt elsőfokú az árvízvédelmi készenlét. A Lónyay-főcsatornán Berkesz és Kótaj között másodfokú, míg Kótaj és Gávavencsellő között elsőfokú a készültség. (MTI)

  • A Nádor-csatorna vízszintjének emelkedése miatt másodfokúra emelte a belvízvédelmi készültséget a cece-ősi belvízvédelmi vonalon a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - közölte az illetékes szakaszmérnök. Kiss Jenő tájékoztatása szerint a területen 24 órás figyelőszolgálatot tartanak. A megye területén apad a Gaja, s sikerült megakadályozni a gát átszakadását a mányi halastavaknál is.
    Még szerdán is 250-300 ember dolgozott folyamatosan a város határában levő mányi tó ideiglenes gátjának magasításán. (MTI)

  • Olvasónk házára csúszott a löszfal Zebegényben, a szomszédokat elővigyázatosságból kiköltöztették - a képre kattintva több kép is megtekinthető a történtekről.
  • Borsodban csütörtökön Ónodon a legkritikusabb helyzet, a település közelében ugyanis összeért a Sajó és a Hernád árvize, tengerré változtatva a környéket - írja a Boon.hu.

  • cikkünk a témában:

    Az árvíz miatt még késnek a vonatok

    Fokozatosan javul a helyzet a dunántúli és az észak-magyarországi vasútvonalakon, de még vannak olyan vonalszakaszok, amelyeken az árvíz miatt sebességkorlátozás van érvényben vagy vonatpótló autóbusz szállítja az utasokat - közölte a vasúttársaság. Az M1-es autópálya lezárása miatt a MÁV-START a Budapest-Győr-Budapest viszonylatban a nem pótdíjas járatain elfogadja a Kisalföld Volán és a Volánbusz által kiállított bérleteket. Bővebb információkat a poszt címére kattintva olvashat. (MTI)

  • Kissé javult az árvízi helyzet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az elmúlt éjszaka már csak egy embert kellett kiköltöztetni otthonából. A folyók a Tisza és a Bodrog kivételével igen lassan ugyan, de apadnak, több út viszont továbbra is járhatatlan, illetve csak igen nehezen járható. A kitelepítettek közül többen már visszamehettek otthonaikba, ám még így is 876 ember nem térhetett vissza a házába.

    A Sajó, a Bódva és a Hernád ha igen lassan is, de apad, a Hernád mentán Ócsanálos és Gesztely térségében azonban továbbra is igen súlyos a helyzet. A Tisza és a Bodrog ugyanakkor árad. A megyében mintegy kéttucatnyi úton nem lehet, vagy csak igen nehezen, teherautókkal, traktorokkal lehetséges közlekedni. (MTI)

  • Szombatig biztosan nem lehet használni az M1-es autópályát Győr és Komárom között. Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. tájékoztatása szerint éjszaka ideiglenesen helyre tudták állítani a burkolatot a beszakadt részen, de további vizsgálatok kellenek, hogy biztonságosan lehet-e ott közlekedni.

    Winkler-Virág András szóvivő elmondta: minél gyorsabban próbálnak dolgozni, pünkösd miatt ugyanis a hét végére még nagyobb torlódás várható a forgalomterelés miatt. Mint mondta, az autósok már most is az utakon éjszakáztak. Amennyiben szombatra az derül ki, hogy biztonsággal lehet közlekedni a szakaszon, akkor is korlátozásokkal lehet majd használni a pályát. (Független Hírügynökség)

  • Éjszaka is védekeznek a töltéseken a Borsod megyei Szendrőben és Edelényben, ahol apad a Bódva vize, de az áradat még mindig jelentős. Hatalmas a víztömeg Szendrőben. A Szuhogy felé vezető út környékén folyamatosan dolgoznak a szivattyúk, a település északi végénél - Szalonna felé - pedig még mindig zsákolják a homokot. Két csónakkal viszik az érintett töltésrészhez, mert ott akkora a víz, hogy másként nem tudják megközelíteni, részletezte szerda este Szaniszló János, a település független polgármestere, hozzáfűzve, hogy a folyó vízszintje apad.

    Edelényben is tart a védekezés. Éjszaka befejezik - a hídtól fölfelé lévő, Bódva úti részen - a töltés megtámasztását, ez mintegy két kilométeres szakaszon biztosítja a megfelelő védelmet az ártól. Százezer fölött van már a beépített homokzsákok száma, mondta Molnár Oszkár, független polgármester. (MTI)

  • Megrongálódott több partfal a Fejér megyei Bakonycsernyén; a Gaja és a Súri patak áradása miatt a legveszélyeztetettebb településen az első becslések szerint a kár meghaladja a százmillió forintot, mondta a község alpolgármestere szerdán. Szerdára visszatért medrébe a Gaja, s a katasztrófavédelmi szakemberekkel megkezdődött a károk elsődleges számba vétele. Több épület átázott, egy ház melléképülete leomlott. Egy családot ki kellett költöztetni, ők a Fecskeházban kaptak ideiglenes szállást, közölte Ackermann Zoltán. A falu három pontján megmozdult a partfal, további öt részen pedig károsodott. A helyreállításokra az évi 300 millió forintos költségvetésből gazdálkodó önkormányzatnak nincs pénze, vízrendezési pályázatai pedig mindeddig eredménytelenek voltak, annak ellenére, hogy a község egy részét szinte minden nagyobb esőzésnél elönti a víz és a sár. (MTI)

  • A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban (Skanzen) 49 millió forintra becsülhető az elmúlt napok viharos időjárása és a Sztaravoda-patak áradása okozta anyagi kár, az intézmény azonban keddtől ismét fogadja a látogatókat. A Skanzen főigazgatója, Cseri Miklós szerint a többnyire 5-10 centiméteres patakból az esőzések hatására 2,8 méter vízmagasságú "őrült folyam" lett, amely alámosta a skanzenvasút töltését, így a sínpálya 10 méteres szakasza jelenleg függőhídként lóg a levegőben.

    A szabadtéri múzeum 312 épületének mintegy 20 százaléka károsodott a vihar következtében: 8-10 háznál komoly tetőproblémák állnak fenn, a pincék megteltek vízzel, és az északi fekvésű homlokzatokról az eső leverte a vakolatot. Rengeteg a kisebb kár is. Egyelőre nem lehet felmérni, meddig tart a teljes helyreállítás, a Skanzen munkatársai mindenesetre megtisztították az utakat, és biztosították a balesetmentes látogatás feltételeit, így az intézmény kedden újra megnyithatta kapuit. A 60 hektáron elterülő múzeumban minden tájegység megtekinthető, csupán 2 épület nem látogatható, és az utolsó megálló kivételével a skanzenvasút is üzemel. Nem maradnak el a vasárnapra és hétfőre meghirdetett Pünkösdi Játékok sem. (MTI)

  • Kedden  a Bódva-menti Edelény, szerdán a Hernád-parti Ócsanálos árvízhelyzete volt kritikus, itt a Hernád és a Vadász-patak együttesen okozott gondot. A máskülönben térdig érő Vadász-patak szerda reggelre négy méter mélységű folyóvá duzzadt, és mivel a település egy mélyedésbe épült, megvolt az esélye, hogy gátszakadás esetén az egész falut ki kell telepíteni. Szerdán háromszázan dolgoztak a gátakon, Szegedről is érkeztek vízügyesek. Késő délutánra azonban apadni kezdett a víz szintje, és a helyszínen dolgozó szakemberek szerint már valószínüleg kibírják a gátak, jelentette helyszíni tudósítónk.

     

  • Az országban összesen 1077 kilométeren van védelmi készültség, ebből 130 kilométer védvonalon rendkívüli a készültségi fokozat. Harmadfokú a készültség 373 kilométernyi folyószakaszon. 330 vízügyi dolgozó vesz részt a védekezési munkákban, akik 66 településen vannak jelen, 250 településen pedig irányítják a munkálatokat. A védekezési munkákban a vízügyi szakembereken kívül még 8700-an vesznek részt: katasztrófavédők, speciális mentők, tűzoltók, rendőrök, pénzügyőrök, polgári védelmi szervezetek tagjai és önkéntesek. Az árvízi védekezéshez eddig kétmillió homokzsákot használtak fel, a kormány 177 millió forint előleget utalt ki a vis major alapból az önkormányzatoknak a kárelhárításhoz. A kitelepítettek száma folyamatosan csökken, jelenleg 1400 ember van, akinek el kellett hagynia az otthonát.

    A Zagyván és a Hernádon a legkritikusabb a helyzet. A két szükségtározó megnyitásának köszönhetően már 29 centimétert apadt a Zagyva vízszintje. Szabó Imre cáfolta azt a sajtóinformációt, hogy átszakad volna a Bódva gátja. Mint mondta, a folyó gátját a szakemberek bontották meg annak érdekében, hogy Boldvát ne öntse el a víz. A Sajó és a Hernád  felső szakasza is apad. Az időjárási előrejelzések alapján a következő hat napban csökken a csapadék mennyisége és az árvíz levonulásával megkezdődhetnek a helyreállítási munkák. (MTI)

  • Az Edelényből távozó Indexes stábnak a mentés helyi vezetője elmondta, hogy érezhetően apad a Bódva szintje, nagyjából 20 centivel alacsonyabb, mint reggel volt. Szlovákiában állítólag még ennél is többet, közel 50 centit csökkent a víz.

    A Felsőzsolca felé vezető 37-es utat viszont elöntötte a víz. A kétsávos út Miskolc felé vezető oldala van víz alatt, ezért csak egy sávon halad a forgalom észak felé, nagy a torlódás.

  • A töltéskorona megemelésére elhelyezett gerendát akarta ellopni egy férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vizsolynál szerdán délelőtt. Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a Kis-Hernád csatorna gátjánál az árvízzel küzdő emberek vették észre, hogy a töltéskoronára magasításként elhelyezett gerenda eltűnt.

    A települést védő gerenda eltűnését észlelők azonnal jelezték a történteket a mentési munkálatokban szintén résztvevő rendőröknek. Ők a közelben hamar tetten értek egy férfit, aki az eltulajdonított gerendát éppen a közelben próbálta elrejteni. A járőrök a tetten ért, 24 éves helyi férfit az Encsi Rendőrkapitányságra előállították, vele szemben közveszély színhelyén elkövetett lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást. (Független Hírügynökség)

  • A Szekszárd-bátai belvízöblözetben másodfokú, a Tolnanémedi-Dombóvár szakaszon harmadfokú belvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. Szekszárd és Báta térségében több száz hektárt öntött el a belvíz, a bátai szivattyútelep másodpercenként 3,5, a lankóci szivattyútelep pedig 2 köbméteres kapacitással folyamatosan emeli át a vizet a Szekszárd-bátai főcsatornából a Dunába. A Tolnanémedi-Dombóvár szakaszon a Kaposon levonuló árhullám miatt emelték a készültségi fokozatot. A folyó Döbrököznél, Dombóvár határában, Kurdnál és Szakálynál átlépte a töltést, és főleg mezőgazdasági területeket öntött el. (MTI)