Ez a poszt a következő Percről percre része:

Az árvíz után jön a belvíz

Borsodban csütörtökön Ónodon a legkritikusabb helyzet, a település közelében ugyanis összeért a Sajó és a Hernád árvize. Az ár- és belvizek miatt sok településen megnőtt a fertőzésveszély.

Ön is látta?

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nem kímélte a vihar a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumot sem. Tetőket rongált meg és fákat döntött ki az erős szél, kilépett medréből a Sztaravoda-patak, maga alá temetett néhány átjárót és a Skanzenvasút töltésének egy szakaszát. A Dél- és Nyugat-Dunántúl, valamint a Bakony, Balaton-felvidék tájegységekben - melyek a múzeum legmagasabb és legészakibb pontjain fekszenek - találhatók a leginkább megrongálódott kerítések, megborzolt házfedelek, s az innen lecsorgó vizet a Sztaravoda-patak szippantotta magába. Néhány ház beázott - mint például a kondorfai iskola vagy a szalafői kerített lakóépület -, így az ott levő műtárgyakat biztonságos helyre szállították.

  • Pécsen több utcában kell kimenteni a lakókat - írja a Bama.hu.  A Tettye alatti részt sárteneger öntötte el. A Pipacs utcát és környékét teljesen elöntötte a víz. Pécsnek ez az egyik legmélyebben elhelyezkedő része, ezen a területen körülbelül 250-en laknak. Információink szerint este kikapcsolják az áramot a környéken. Továbbra is súlyos a helyzet az Ágoston téren és a Vince utcában.

  • A Bódva árhulláma miatt házak állnak vízben Szendrőn. A település északi részénél, Szalonna felé a legkritikusabb a helyzet, de a Szuhogy felé vezető út mentén is már a közút közelében van a víz, több házat mos az ár.

    A portákon körülbelül 30-50 centiméteres víz áll, a lakók küzdenek a vízzel, talicskával, kocsival hordják a homokot, a zsákokat. 
    Szaniszló János polgármester szerint várhatóan a kedd délelőtti órákban leállhatnak a Rakacai víztározó szifonjai, ez nagy segítséget jelentene, és ha nem esik újabb eső, apadhat a vízállás. A polgármester közölte: már csak lassú, pár centis emelkedéseket észlelnek, vélhetően hamarosan tetőzhet a folyó. (MTI)

  • Egy ember súlyosan megsérült, amikor egy lakóház melléképülete összeomlott. A szerencsétlenül járt ember csípőtörést szenvedett. Baranyában ez az első személyi sérüléssel járó eset, ami a rendkívüli időjárás számlájára írható - közölte a katasztrófavédelem. (MTI)

  • Elmaradt a tanítás hétfőn a nágocsi iskolában, mivel nincs sem elektromos áram, sem fűtés a beázott épületben - mondta el Pál Imréné, Nágocs polgármestere. A vihar több hatalmas fát is kicsavart az épületet övező kastélyparkban, ezért sem engedték a közelbe a diákokat. A tető beázása miatt a villamos vezetékek és a falak is nedvesek lettek, ezért még kedden sem lesz tanítás az épületben. A 72 iskolás várhatóan a tanév végén, a vakáció kárára pótolja be az elmaradt tanítási napokat. (Független Hírügynökség)

  • Számos Pest megyei, főképp dunakanyari útszakasz még mindig nehezen, vagy egyáltalán nem járható a hétvégi özönvízszerű esőzés és vihar miatt. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. sajtószóvivője elmondta: több tíz Pest megyei útszakaszt öntött el vagy mosott alá a víz, az ár és a vihar fákat döntött ki, ágakat sodort el, közúti jelzőberendezéseket és jelzőtáblákat rongált meg a főváros környékén.

    Sárfelhordás, vízátfolyás miatt még mindig nehéz közlekedni Pilisszentlászló és Szentendre, Ipolydamásd és Letkés között, illetve Nagybörzsöny, Pilisszentkereszt, Csővár, Acsa és Püspökhatvan környékén. A 11-es úton Tahitótfalu és Dunabogdány között félpályás útzár, Visegrád és Dömös között sebességkorlátozás van érvényben. Verőcénél szintén félpályára terelik az autókat, míg Nagymarosnál padkaleszakadás miatt útszűkületre kell számítani. Galgamácsánál a Galga-patak kiáradt, ezen az útszakaszon teljes zárat rendeltek el - közölte a sajtószóvivő. (MTI)

  • A rendkívüli időjárás miatt a MÁV-START megváltoztatta a közlekedési rendet a dél-balatoni vonalon. A rendkívüli helyzetre tekintettel hétfő éjfélig Dunántúlon közlekedő feláras vonatok lC pót- és helyjegy megváltása nélkül vehetők igénybe. A Budapest-Bicske, a Komárom-Hegyeshalom, illetve Rajka, a Győr-Celldömölk, a Budapest- Székesfehérvár-Szombathely vonalon Székesfehérvár-Veszprém, a Budapest-Székesfehérvár-Tapolca, a Balatonszentgyörgy-Keszthely-Tapolca és a Budapest-Pusztaszabolcs vonalakon 15-40 perc késéssel kell számolni az utasoknak. A Budapest-Pécs vasútvonalon Sásd és Vásárosdombó között 10 óra előtt lezárták a pályát, mert a víz elmosta a vasúti töltést. A MÁV-START autóbuszokat rendelt, az utasoknak 30-40 perces késésre kell számítaniuk.

    A Szombathely-Székesfehérvár-Szombathely vonalon, Szentgál állomáson elromlott a biztosító berendezés. Az erre közlekedő vonatok utasai a helyreállításig 50-60 perc késésre számítsanak. A Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon Nyékládháza és Miskolc-Tiszai pu. között lezárták az egyik vágányt egy patak áradása miatt. A másik vágányon váltakozó irányban tudnak csak közlekedni a szerelvények, a szokásosnál lassabban. A vonatok itt 20-30 perc késéssel közlekednek. A Miskolc-Tornanádaska vonalon a Bódva folyó áradása miatt lezárták a pályát Edelény és Szendrő között. Az utasokat vonatpótló autóbuszok viszik. Ezen a vonalon a vonatok 35-40 percet késne.

    A Zagyva áradása miatt a Budapest-Hatvan-Somoskőújfalu vasútvonalon Hatvan és Pásztó között lezárták a vasúti hidat hétfőn délután 13 órakor. A Mávinform téjékoztatása szerint az utasokat Hatvan és Pásztó között vonatpótló autóbuszok viszik az árhullám levonulásáig. (Független Hírügynökség)

  • Közúton három település: Alcsómocsolád, Tarrós és Vázsnok megközelíthetetlen a Baranya-csatorna és a Mágocs környéki halastavak kiöntése miatt - közölte Varga Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. ügyeletese. Több helyen vízátfolyás miatt útzárat rendelt el a rendőrség.

    A 66-os főúton Sásd Pécs felől nem közelíthető meg, kerülő úton lehet csak a baranyai városba eljutni. A Dombóvár és Mágocs közötti úton sem lehet közlekedni, mivel Csikóstöttösön a Hábi-patak áradása miatt lezárták az utat. Mázán a vasúti hídnál, Somogyhatvan és Patosfa között, valamint Pécsett az újmecsekaljai vasúti átjárótól Pellérd határáig nem lehet autóval közlekedni a vízátfolyások miatt. (MTI)

  • A délnyugati határszélen több, mint 165 mm eső, azaz közel
    az átlagos éves mennyiség negyede hullott az elmúlt 48 órában, tájékoztatott az Időkép. Az országos éves csapadékmennyiség az elmúlt harminc év átlagát tekintve körülbelül 600 mm. Budapesten 48 óra alatt 85 mm, a Bakonyban 115 mm, északkeleten, a Mátra lábánál és a Mecsekben 130 mm-t meghaladó csapadék hullott.

  • Csálén áll, a gyökere már kezdi felszedni a járdát, egy löket és kidől, írta nyugger tumblr-jén arról a fáról, ami később egy autóra dőlt Budapesten a Sztregova utcában. "Áll még a fa? Hívjon vissza ha kidőlt!" - olvasható telefonbeszélgetéséről a tűzoltókkal, akik elmondásuk szerint álló fához nem nyúlhatnak. Az önkormányzat kertészetéhez irányították, ahol azt mondták, hogy a kertészek az automata locsolórendszert javítják.

    merci 1
    Olvasónk képe

     

  • Árvíz volt hétvégén a Kemencei Erdei Múzeumvasúton is, a vonal 2/3-án jelenleg lehetetlen a közlekedés, a patak több száz méteren keresztük a síneken folyt, két támfalat megrongált és sok fát kidöntött az erdőben. A vonalon jelenleg üzemszünet van.

    kisvasut
    Forrás: Kisvasut.hu
  • Hevesben a legnagyobb védekezési munkák a megye középső részén zajlanak, az észak-hevesi térségben már visszahúzódtak a vízfolyások, mondta Magyar Attila, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. Jelenleg ötven településen védekeznek. Az áradás várhatóan 10-12 óra múlva a dél-hevesi térséget is eléri, ahol nagy erőkkel készülnek. (MTI)

  • Pécsett jelenleg huszonegy helyen dolgoznak, de percenként három bejelentést kapnak, tájékoztatott az önkormányzat. A legkritikusabb helyzet a víz alatt álló Ágoston téren és a Vince utcában alakult ki, elöntötte a víz a Pipacs és a Gyöngy utcát is, ahol jelenleg mentik a lakókat. A Verseny utca és Kopács utca környékén folyamatosan szivattyúzni kell  a vizet, mert lakóházakat fenyeget, írják közleményükben. (MTI)

  • Katasztrófahelyzet alakult ki Fejér megyében. A rendőrség tájékoztatása szerint több utat lezártak, házak vannak veszélyben. Bodajkon több családot költöztettek már ki, Bakonycsernyén 100-150 ember harcol a megáradt Gaja-patakkal. Balinka települést elzárta a víz, nem lehet egyik irányból sem megközelíteni a Gaja áradása miatt. A móri halastavak áradása miatt lezárták a bodajki és a fehérvárcsurgói bekötőút egy részét. A bicskei halastó kiöntött, így Mány csak Csabdi felől közelíthető meg egy mellékúton.

    Több fa is kidőlt, hétfőn délelőtt Székesfehérváron az uszoda közelében egy nő könnyebben megsérült. Velencén a vasútállomáson egy fa a felsővezetéket szakította le, majd a sínekre és a főútra dőlt. A vasúti forgalom már helyreállt, de több vonat késésére lehet számítani. A 7-es főút csak egy sávon járható itt. (MTI)

  • Megjelentek a buzgárok, csurgások a Bódva mentén, a Borsod megyei Edelényben több százan védekeznek. Az edelényi ifjúsági ház cölöpökön álló épülete alatt hömpölyög a folyó. A védelmi erők négy szintnyi homokzsákkal magasították meg a töltést, de már azok tetején is néhol átfolyik a víz. Az emberek fáradtak, kimerültek, hiszen éjjel is dolgoztak.

    A Borsod megyei Szendrőben hatvan-hetven ingatlant veszélyeztet az árvíz, eddig hét családot kellett kiköltöztetni, de további kitelepítésekre kell számítani - mondta Szaniszló János szendrői polgármester. Homokzsák, homok és minden eszköz rendelkezésre áll - tette hozzá. (MTI)

  • alkotas u
    Olvasónk, Somogyi Márton fótója
  • A Sajó áradása miatt hétfőn kora délután lezárták a Sajóecseg-Boldva közötti út egy szakaszát. Ugyancsak járhatatlanná vált a Hernád áradása miatt Bőcs község belterületén a Sajólád és Bőcs közötti út, és nem lehet közlekedni Szikszó belterületén a Vadász-patak áradása miatt a 3-as út egy másfél kilométeres szakaszán. (MTI)

  • Kóthay László vízügyi szakállamtitkár szerint rendkívül ritka jelenség, hogy egy időjárási front ilyen sokáig maradt volna a Kárpát-medencében, és ilyen sok vizet hozott volna, a feljegyzések szerint 70-80 évvel ezelőtt lehetett hasonló. A Dunántúlon 60-80 milliméter, Észak-Magyarországon 15-40 milliméter csapadék hullott az elmúlt 24 órában. Az előrejelzések szerint a csapadék hétfőn és kedden Magyarország egyes területein a 20-30 millimétert is elérheti.  A folyókon 624 kilométer hosszban van árvízi védekezés, ebből 119 kilométeren (a Lónyai főcsatornán, a Bodrogon és az Ipoly alsó szakaszán), 113 kilométeren másodfokú (az Ipoly felső szakaszán), míg 392 kilométeren harmadfokú (a Sajón, a Zagyván, a Tarnán és a Bódván). (MTI)

  • Harmadfokúra növelte a belvízvédelmi készültséget két Tisza-menti védelmi szakaszon a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig). A Berettyó alsó szakaszán első, tiszai alsó szakaszon és a Hamvas-Sárréten másod-, míg a tiszai középső és felső szakaszokon harmadfokú a készenlét. A készültséggel érintett területeken a belvízzel elöntött terület nagysága megközelíti a nyolcezer hektárt. (MTI)

  • Emberek százait telepítették ki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhely víz alatt lévő részeiből a megáradt és kiöntött Ronyva patak miatt. Szamosvölgyi Péter, a város polgármestere, a helyi védelmi bizottság elnöke kezdeményezi, hogy a várost nyilvánítsák katasztrófa sújtotta területté, hiszen huszonkét utca, a település területének közel egyharmada víz alá került.

    A házukból kitelepítetteket iskolákban, kollégiumokban helyezték el, többen rokonaiknál, ismerőseiknél  találtak ideiglenes szállást, volt, akit csónakkal menekítettek ki otthonából. (MTI)

     

  • Sásd elektromos vízműberendezései víz alatt állnak, alternatív megoldást kell találni Sásd ivóvízellátására, mert az esőzés miatt lehetetlenné vált a vezetékes hálózat üzemeltetése a kisvárosban, tájékoztatott a baranyai védelmi bizottság. A lakosságot lajtoskocsikból látják el vízzel, vagy Budapestről zacskós vizet hozatnak a számukra. (MTI)

  • DSC01222
    olvasónk, Rémai Dániel fotója
  • Vészhelyzet elrendelését kezdeményezi az árvízi védekezést irányító Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) a Sajó, a Hernád és a Bódva mentén - jelentette be a vízügyi szakállamtitkár. Kóthay László a kormányzati koordinációs bizottság 14 órakor kezdődő ülésen teszi meg az erre vonatkozó javaslatot.

    Kóthay László hozzátette: a vészhelyzetet várhatóan nem rendelik el minden önkormányzat területére: most válogatják ki azokat a településeket, amelyeket az intézkedés érinteni fog.

    A veszélyhelyzet elrendelése plusz feladatot és plusz jogkört ad az önkormányzati vezetőknek, például intézkedhetnek arról, hogy a lakosságot milyen védekezési munkába vonják be; elrendelhetővé válik a kitelepítés és a védekezés költségeit a továbbiakban az állam viseli. (MTI)

  • Molnár Oszkár, a város polgármestere a fejét ingatva azt mondta tudósítónknak az áradás veszélyeztette hídon, hogy főképp a szlovákiai víztározóktól függ Edelény sorsa. Az Edelény fölött lévő Szendrőnél már átcsapott a gáton  a víz. Molnár  elképzelhetőnek tartja, hogy a város alatt átvágják a gátat, és kiengedik a szántóföldekre a vizet. A polgármester szerint ez nem veszélyezteti a lejjebb fekvő falvakat.

    01
    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • Katasztrofálisnak minősítette a Borsod-Abaúj-Zeplén megyei árvízhelyzetet Rácz Miklós, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője miskolci sajtótájékoztatóján. A Sajón, a Bódván és a Hernádon egyszerre alakult ki árhullám, vélhetően minden eddigit meghaladnak majd a vízszintek. A szakemberek felkészültek a települések esetleges kitelepítésére is, mondta. (MTI)

  • marczibanyiter
    Fa dőlt a Marczibányi térre (olvasónk, Váradi Gábor fotója)
  • 69 településen csaknem tízezer fogyasztónál nincs áram a Dél-Dunántúlon - közölte Varga Ivett, az E.on sajtóreferense. Bár a szolgáltató a középfeszültségű hálózaton a vasárnapi vihar okozta üzemzavarokat este 11 órára megszüntette, az éjféltől hétfő hajnalig tartó újabb orkán erejű szél ismét tömeges meghibásodásokat okozott. A viharos szél már nemcsak a fákat, hanem sok helyen a villanyoszlopokat is kidönti a teljesen felázott földből.

    A legkritikusabb a helyzet Kaposvár és Siófok környékén, valamint a Balaton déli partján. Több kisebb településen egyáltalán nincs áram, így például Szentgáloskéren 400-an, Mesztegnyőn 300-an, míg Nagyszakácsiban szintén 300-an maradtak áram nélkül. (Független Hírügynökség)