Ez a poszt a következő Percről percre része:

Katonák, rendőrök, civilek a gátakon

Fontosabb részletek
  • Az átlagosnál jóval csapadékosabb időjárás miatt országszerte óriási károkat okoz az árvíz és a belvíz.
  • A kormány hétezer embert rendelt a Hernád gátjainak mentésére.
  • Borsodban, Jász-Nagykun-Szolnok és Győr-Moson-Sopron megye több településén veszélyhelyzetet rendeltek el.
  • Az árvíz miatt kitelepítettek száma megközelítette a négyezret, főként Borsodban kényszerültek elhagyni otthonukat az emberek.
Ön is látta?

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Veszélyhelyzetet hirdettek ki a Nógrád megyei Pásztó és Hasznos térségében - ismertette Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a Kormányzati Koordinációs Bizottság (KKB) kedd éjszakai döntését a testület ülése után. A veszélyhelyzet következtében rendkívüli intézkedésekre nyílik lehetőség. Folyik tovább a kitelepítés az Országos Mentőszolgálat megerősített jelenléte mellett, és első fokú készenlétben van a Magyar Honvédség is, hogy készen álljon a segítségnyújtásra.

    A megyei védelmi bizottság megkezdte Hasznosról mintegy 1100 ember, Pásztóról pedig több mint 1200 ember kitelepítését.

    A miniszter hangsúlyozta: a gátszakadás veszélye egészen kicsi.

    A kormány rendeletben hirdeti ki a veszélyhelyzetet és dönt az ország egész területének vagy meghatározott részének katasztrófa sújtotta területté nyilvánításáról. Az intézkedések a katasztrófaveszély elmúltáig, illetve a következmények felszámolásáig, de legfeljebb tizenöt napig vannak érvényben, meghosszabbításukra az Országgyűlés adhat felhatalmazást. (MTI)

  • Szivattyúznak, homokzsákokkal készülnek az árra a Bódva menti településeken, a Borsod megyei Szalonnán egy családot már ki kellett költöztetni. A falu belterületén lévő Nádas-patak is megáradt, de ha nem zuhog egész éjszaka az eső, ez a víz vélhetően levonul szerdára virradóra - mondta Hankó Gyula, Szalonna független polgármestere. A Bódva közelében lévő házaknál már felkészültek, az ár láthatóan emelkedik. Molnár Oszkár, Edelény független polgármestere arról számolt be, hogy a településen a belvíz kimosta a szennyvízhálózat tartalmát. Éjszakára kihelyezik a fáklyákat a Bódva gátja mentén, ahol folyamatosan figyelik a folyó vízállását és a töltés állapotát. (MTI)

  • Vízátfolyások miatt lezárta a rendőrség kedd este Fejér megyében a 8205-ös, valamint a 8209-es utat. Gánton, ahol a csurig telt záportározó miatt kritikus helyzet alakult ki, eddig sikerült megakadályozni a gátszakadást. A falut lezárták, a lakosságot felkészítették akitelepítésre is. Bodajkon körülvette a víz a volt idomkőgyárat és kritikus helyzet alakult ki a megduzzadt móri halastórendszer egyik tavánál. Az árapasztók mélyítésével, szélesítésével azonban eddig sikerült megakadályozni, hogy a víztömeg áttörje a gátat. (MTI)

  • Folytatódott az esőzés Észak-Magyarországon és a szlovákiai vízgyűjtőkön. Késő este újabb csapadéktömbök érkeznek keleti irányból, jelentősebb eső a Bükktől északra a Sajó és a Bódva, valamint a Hernád vízgyűjtőjén hullik. Ha a Sajó vízgyűjtőjén az éjjel 20 milliméter eső esik, a folyó vízszintje szerdán megközelítheti az eddigi rekordot. (MTI)

  • 8027779 a3e64314c9c6a262cb11225eb0667910 m
    Ha van fotója esőről, jégről, szélről, vízről, ne habozzon feltölteni! A képaláírásban jelezheti, hogy hol/mikor készült a fotó. Köszönjük!
  • Árvíz miatt lezárták az utat Csokvaomány felé, nem lehet megközelíteni Kishutát és Nagyhutát, és Rakacaszendre sem lehet bejutni vízátfolyás miatt. Novajidrány és Vizsoly között szintén vízátfolyás miatt nem lehet közlekedni, és Felsőnyárád, illetve Kurityán között vízátfolyás miatt teljes az útzár. Pálháza területén árvíz miatt zárták le az utat, Detk belterületén pedig a Bene-patak áradása miatt nem lehet haladni. Putnok és Borsodbóta között a Sajó áradása miatt zárták le az utat, a 37-es főúton félpályás a lezárás, rendőri irányítás mellett halad a forgalom. (MTI)

  • Mintegy kétezer embert telepítenek ki az esőzés miatti áradás nyomán a Nógrád megyei Pásztón és Hasznoson, közölte a megyei védelmi bizottság. Az átmeneti kiköltöztetés a Kövicses patakhoz közeli utcákban vált szükségessé. (MTI)

  • Kidőlt egy ház két oldala Vecsésen, miután a víz alámosta a falakat, az épület lakhatatlanná vált. Senki sem sérült meg. Egy idősebb nőt kellett kiköltöztetni a házból, őt rokonoknál szállásolták el. A tetőt tűzoltók próbálják alátámasztani. (MTI)

  • Néhány perc múlva összeül a Katasztrófavédelmi Koordinációs Tanács a Belügyminisztériumban, utána sajtótájékoztatót tartanak. (MTI)

  • A két héttel ezelőtti áradáshoz hasonlóan Miskolcon, a diósgyőri vár utáni területeken okoz gondot a hatalmas esőzés, a belvíz ellen pedig a hejőcsabai városrészben küzdenek. Lillafüred felé Alsóhámor és Felsőhámor is gyakorlatilag vízben úszik a megáradt Szinva-patak miatt. A Köztársaság útján és környékén is küzdenek, a Kilián városrészben homokzsákokat raknak le. Több százan dolgoznak jelenleg is: egyetemisták, önkéntesek segítenek. (MTI)

  • Összedőlt egy lakóház a Tolna megyei Bikácson, az ott lakó férfit sikerült időben kimenekíteni, közölte a katasztrófavédelem. Az önkormányzati tulajdonban lévő vályogépület vélhetően a sok csapadéktól dőlt össze, a ház lakóját rokonoknál helyezték el. A 450 fős településen a megáradt András-patak töltését két helyen átvágták, a vizet mezőgazdasági területre vezetik el. (MTI)

  • Salgótarjánban egy Karancs úti házból költöztették ki a lakókat, mert a ház mögött lévő domboldal az esőzés miatt csúszni kezdett. A tűzoltóság az utcában több házat is vizsgál, de egyelőre csak egyet minősített veszélyesnek. Ipolytarnócnál három helyen lépett ki medréből az Ipoly, ezért a faluban elővigyázatosságból költöztettek ki három családot. Őket a régi általános iskolában kialakított átmeneti szálláson helyezték el. (MTI)

  • Teljes az útzár a Heves megyei Detk belterületén a Bene-patak áradása miatt és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Putnok és Borsodbóta között. Vízátfolyás miatt lezárták a forgalom elől az Olaszliszkára vezető utat, nem lehet közlekedni Nekézseny belterületén sem a Dédestapolcsány-Csernely közötti út lezárása miatt.

    Nem járható a Vadna felé vezető út, míg Hasznos és Mátrakeresztes között útburkolat-szakadás miatt rendeltek el forgalomkorlátozást, Hatvan belterületén pedig továbbra is teljes az útzár vízátfolyás miatt az út egy rövid szakaszán. Belvíz miatt járhatatlan az út Zagyvaszántó belterületén. (MTI)

  • Árvízkárosult családok gyermekei nyaralhatnak az állami üdülőkben idén nyáron. Ezt Orbán Viktor jelentette be Lengyelországban, első hivatalos külföldi látogatásán. Orbán Viktor felajánlotta a lengyel kormányfőnek, hogy a magyar kormányzati üdülőkben a lengyel árvízkárosultak gyermeikeit is szívesen látják. (FH)

  • cikkünk a témában:

    Nyolcszázszor riasztották a tűzoltókat

    Több mint ötszáz településen van szükség védekezési munkákra a rendkívüli időjárás miatt. Van, ahol csak egy-két házat, van ahol utcákat vagy egész településrészeket veszélyeztet a víz. A védekezést a helyi önkormányzatok irányítják a katasztrófavédelem és a tűzoltóságok támogatásával. Kedden reggel öt órától este hatig több mint nyolcszáz bejelentést kaptak a tűzoltók. (FH)

  • Homokzsákokat töltöttek vagy az árvízi védekezésben dolgozókra főztek: május 16. óta több tucat fogvatartott vett részt az árvízi védekezésben. Egerben előfordult, hogy az ottani büntetés-végrehajtási intézet dolgozói is kivonultak, és segítettek a védekezési munkákban. A Pest megyei Turán kedden a váci bv-intézetből érkezett húsz fogvatartott is segített a védekezésben. (FH)

  • Lezárták a Salgótarjánból Mátraszelére vezető utat, mert az átázott hegyoldal egy helyen megcsúszott, nagy mennyiségű föld és kidőlt fák akadályozzák a közlekedést. Ugyancsak földcsuszamlás miatt Salgótarján új tehermentesítő útján is részleges útzár van. (FH)

  • A megengedett 14,5 méternél jóval magasabban, kritikus szinten áll a víz a hasznosi tározóban, ezért rendkívüli ülést tart a pásztói védelmi bizottság. A Mátra patakjai által táplált víztározónál gátszakadásától tartanak, és felkészülnek Pásztó hasznosi városrészének kiürítésére is. (FH)

  • Több helyen is beázott az az épület, ahonnan a világörökség részét képező ókeresztény sírkamrák megközelíthetők Pécsen. A sírkamrák egy része ezért balesetveszély miatt nem látogatható. Leginkább az úgynevezett "korsós" sírkamrához vezető lépcsőnél ázik az épület, a lépcső nagyon csúszik. (FH)

  • A Dél-Budai Szakképzési Központ és társiskolái szolidaritási akciót indítottak az árvízkárosultak megsegítésére. Az iskolák vállalják, hogy a katasztrófa sújtotta borsodi településekről halmozottan hátrányos helyzetű nyolcadik osztályos tanulókat látnak vendégül nyári diákönkormányzati programban. (MTI)

  • Önkénteseket keresnek Miskolcon árvízi védekezéshez, mert a diósgyőri városrészben újra kiöntött a Szinva patak. Több utcában a kerteket elárasztotta a víz. A Lillafüred felé vezető úton a hegyekből lefolyó csapadék okoz gondot. Esőkabátban, gumicsizmában a helyszínen lehet jelentkezni a munkákra. (FH)

  • A Pilisi Parkerdőben is óriási károkat okoz az időjárás. Eddig már legalább tizenötezer fa dőlt ki, a kár eléri a félmilliárd forintot. A két héttel ezelőttinél is nagyobb árhullám vonul le most a Pilisből és Visegrádi-hegységből a Dunakanyar településeire. Járhatatlanok és veszélyesek a térség turistaútjai. (FH)

  • Már a Balaton sem fér el a medrében, az erős szélben méterekre kicsap a víz a tóból a déli parton. A vízszintet két hete próbálják csökkenteni, de a folyamatos esőzések miatt semmire sem mennek a szakemberek. Szerintük lehetetlen annyi vizet leengedni a Sió-csatornán, amennyit kellene, úgyhogy a helyzet kritikus. (FH)

    D  VG20100601018
    13,5 köbméter víz folyik le a siófoki zsilipnél másodpercenként, ám csak a Zala folyó közel 12 köbmétert szállít a Balatonba, plussz a kisebb patakok is hozzáadódnak, így a vízszint folyamatosan emelkedik
  • A két hete tartó apasztás ellenére egy centiméterrel emelkedett a Velencei-tó vízszintje; a magas vízállás nem fenyegeti elöntéssel a partközeli üdülőházakat. A jelenlegi 173 centiméteres vízállást még három centiméterrel kellene csökkenteni az üzemi vízszint eléréséhez. (MTI)

  • Homokzsákokkal próbálnak megvédeni hetven lakást a Bózsva vizétől a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mikóházán. A patak két hete több mint hatvan centiméterrel megdöntötte az addig mért legmagasabb vízállást, most még nagyobb árhullámot várnak. (FH)

  • Megközelítőleg százmillió forintos kárt okozott eddig a Mecsekben a május közepi és a mostani viharos időjárás. A károk nagyjából fele a kidőlt bükkfák miatt keletkezett - jellemzően a Kelet-Mecsekben, a Pécsváradhoz közeli hegyeken, vagyis a Templom-hegyen, a Zengőn és a Hármashatárhegyen dőltek ki a fák. Összesen mintegy tízezer köbméter fa dőlt ki, tört össze. (FH)

  • Dombóvárnál egy nap alatt több mint egy méterrel nőtt a Kapos vízszintje, Szakályban felkészültek a folyó mellett élők kitelepítésére. Balogh Árpádné polgármester elmondta: eddig ötezer homokzsákot helyeztek el a Kapos partján, valamint a Jókai és a Zrínyi utcában, az áradás nyolc-tíz, folyó menti lakóházat veszélyeztet. A polgármester hozzátette: arra számítanak, hogy a Kaposon elindult árhullám szerda délben ér a községhez, bíznak abban, hogy nem lesz szükség kitelepítésre. (MTI)

  • Továbbra sem használhatják az autósok Pécsen a Mohácsi út északi részét, mivel a medréből kilépett patak miatt sáros víz hömpölyög az úton. A nyugati városrészben Patacson, az egyik hegyi dűlőutat elvitte a víz, míg a Magyarürögi úton kiöntött a patak, egy lakóházat kellett homokzsákokkal körbevenni. Homokzsákokkal egyébként további kilenc utcában is védekezni kell a hatalmas eső okozta özönvízzel szemben. (FH)

  • DVETT20100601019
    Víz borítja Zemanek Albertné zákányszéki házának udvarát a Szegfű János utcában, Zákányszéken
  •  

    DPECS20100601007
    Az esőzés miatt több száz köbméter föld csúszott egy ikerházra Komlón

     

    Vízátfolyás miatt kellett lezárni a sikondai bekötőutat. A település Komló felől megközelíthető. Pécs-Hirden a Szövőgyár utcát öntötte el a víz, itt sem lehet autóval közlekedni. Lezárták a mázai vasúti átjárót is, ahol szintén van lehetőség a kerülésre, de a magántulajdonban lévő kerülőutat az autósok csak saját felelősségükre használhatják. (FH)