A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) csütörtöki közleményében számolt be arról, hogy a MÁV a június 26-27-i hétvégén vágányzárral járó munkákat végez a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső állomás között, emiatt pedig a két vágányból csak egyiken járnak majd szerelvények.
Ez a Gödöllő-Hatvan, illetve a Sülysáp-Nagykáta-Szolnok elővárosi vonatok utasait érinti, mivel a járatok csak Kőbányáig szállítják őket, és onnan fordulnak vissza.
A VEKE szerint a MÁV úgy korlátozza a hétvégi vasúti forgalmat, hogy nem foglalkozik az utasok további közlekedésének megoldásával, és nem tájékoztatja őket.
Ez utóbbit határozottan cáfolta és visszautasította a vasúttársaság. Közleményük szerint az erről szóló tájékoztatás már múlt hét óta megtalálható a MÁV-Start honlapján a "Hírek" menüpont alatt lévő "Vágányzárak" címen.
Ráadásul szintén múlt héten már a sajtónak is kiadták az erről szóló közleményeket. A MÁV szerint a hirdetmények már valamennyi érintett állomás területén megtalálhatók, ráadásul a Keleti pályaudvaron hangosbemondón is értesítik az embereket múlt héttől kezdve negyedóránként.