Elzárással szankcionálnák a fiatalokat
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
A kis értékű lopások, magánlaksértések, a feloszlatott társadalmi szervezetek tevékenységében való részvétel és a terrorfenyegetettség elleni hatékonyabb fellépés egyaránt szerepel abban a közbiztonság javítását célzó törvényjavaslatban, amit péntek délután nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.
A javaslat indokolása szerint a szabálysértési törvény módosítását szükségessé teszi egyes cselekmények társadalomra veszélyességének növekedése, a kistelepülésen élőket sújtó tulajdon elleni szabálysértések felderítetlenül maradása.
A módosítás többek között 30-ról 50 ezer forintra növeli az önkormányzat által kiszabható pénzbírság összegét, és lehetővé teszi a fiatalkorúak - eddig tiltott - elzárását is szabálysértés miatt. Ez utóbbi indoka többek között az, hogy miután a fiatalkorúak többnyire nem rendelkeznek önálló jövedelemmel, vagyonnal, így esetükben pénzbírság eleve nem jöhet szóba, és ezért az általuk elkövetett szabálysértéseknél alig van szankcionálási lehetőség.
A javaslat tágítja a szabálysértéssel kapcsolatos őrizetbe vétel lehetőségét, illetve a tettenérés fogalmát.
"A rendőrség elzárással is sújtható szabálysértés esetén — ha tettenérésre kerül sor — az eljárás alá vont személyt gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából őrizetbe veheti. A tettenérésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni akkor is, ha a szabálysértés helyszínéről elmenekült elkövetőt a rendőrség az elkövetéstől számított 48 órán belül elfogja" - áll az előterjesztésben.
A szabálysértések felderítését a tapasztalattal nem rendelkező jegyző helyett a büntetőeljárásokban a területen már ismereteket szerzett rendőrség hatáskörébe utalja a javaslat, ami bővíti a tárgyi bizonyítási eszközök felkutatásának lehetőségét.
Az indoklás szerint "a közvéleményt irritálja, hogy noha a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel sok helyen a nyilvánosság előtt történik, mégsem kerül sor rövid időn belül a tényállás felderítésére és hatékony szankcionálására".
Alternatív büntetésként a javaslat lehetővé teszi elzárás kiszabását a magánlaksértés, a valótlan bejelentés és a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel szabálysértésénél, valamint a tulajdon elleni szabálysértéseknél.
Ennek nem csak az lehet a következménye, hogy fokozódik a visszatartó erő ezeknek a szabálysértéseknek az elkövetésénél, ennél lényegesebb, hogy növekedhet a felderítés eredményessége, hiszen az elzárással is sújtható szabálysértések esetén eltérő a szabályozás, például gyorsított eljárás van érvényben, olvasható az indoklásban.
A javaslat szerint a terrorfenyegetettséggel összefüggő információk komplexebb adatok alapján történő elemzését, értékelését, valamint a szükséges döntési szintek csökkentését, és így a döntések gyorsítását eredményezi, hogy ezeket a feladatokat az országos rendőrfőkapitány helyett a belügyminiszter irányításával végzik majd.