Konrád, Tivadar
4 °C
14 °C

Iszapömlés Veszprém megyében

2010.10.04. 20:55

Fontosabb részletek
  • Október 4-én gátszakadás volt a Magyar Alumínium ajkai timföldgyárának vörösiszap-tárolójánál.
  • A katasztrófában kilencen haltak meg, 120-an megsebesültek.
  • Kolontáron 50, Devecserben 230-270, Somlóvásárhelyen 21 ház rongálódott meg vagy vált lakhatatlanná.
  • Az erősen lúgos szennyeződés a Torna patakon és a Marcal folyón keresztül felhígulva a Dunába jutott. A Torna és a Marcal teljes élővilága elpusztult.
  • A Magyar Tudományos Akadémia jelentése szerint a vörösiszap önmagában nem okoz környezeti problémát, a lúgos oldószer hatását kell semlegesíteni.
  • Orbán Viktor október 11-én napirend előtti felszólalásában jelentette be a parlamentben, hogy őrizetbe vették a Mal Zrt. vezérigazgatóját, a vállalatot pedig állami irányítás aló vonják.
  • A Nemzeti Nyomozóiroda eddig három embert gyanúsított meg közveszélyokozással és környezetkárosítással.
  • Bakondi György katasztrófavédelmi biztosként átvette a kontrollt a Mal Zrt. felett

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ketten életveszélyes, hatan súlyos állapotban vannak az Ajka közelében történt iszapömlés sérültjei közül, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfő esti jelentése szerint negyvenhatan könnyű sérüléseket szenvedtek.

    A sérülteket győri, ajkai, veszprémi és budapesti kórházakba szállították. A kitelepített lakosoknak Kolontáron egy ötszáz ember befogadására alkalmas helyszínt rendeztek be a Veszprém megyei polgári védelmi szakemberek.

    A katasztrófavédelem Krízis Intervenciós csapatának négy szakembere is a ott tartózkodik, hogy "pszicho-szociális" segítséget nyújtson az érintetteknek. (MTI)

  • Vizsgálják a tulajdonos Mal Zrt. felelősségét a kolontári iszapömlés kapcsán; a cégnél a rendőrség helyszíni szemlét tartott, közölte Pintér Sándor belügyminiszter.

    A belügyminiszter elmondta: lefoglalták azokat az iratokat, amelyek bizonyíthatják, hogy a zagytározó gátakat szakszerűen építették és használták. Minden irat rendelkezésre áll a felelősség megállapításához, ha lesznek felelősök, mondta a Pintér Sándor.

    Azokra a híresztelésekre, miszerint előzetes letartóztatásban van a cég vezetője, a miniszter úgy reagált, hogy előzetes letartóztatás, kihallgatás még nem történt meg. (MTI)

  • A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet is segítséget nyújt az iszapömlés által érintett települések lakóinak. A segélyszervezet munkatársai a helyszínre indultak, hogy a kitelepített lakosok szükségleteit felmérjék és azonnali gyorssegélyben részesítsék őket. (MTI)

  • Szlovákiai mentők indultak Magyarországra, hogy segítsenek az iszapömlés által sújtott településeken az emberek mentésében. A Lévához közeli Ágónyírből (Nyrovce) a Slovakia speciális kutyás mentőszolgálat három mentője és két emberkeresésre kiképzett kutyája indult útnak, mondta Berek Sándor, a Slovakia mentőszolgálat igazgatója. (MTI)

  • Tudósítónk jelenti Kolontárról: Egy nő elmondta, hogy kétéves gyerekével otthon volt, amikor a szomszédok kiabálására lett figyelmes. Kinézett az ablakon, látta a hömpölygő iszapot. Csak arra volt ideje, hogy a gyereket a szekrény tetejére tegye. A nő deréktól lefele megégett, kórházba vitték, a gyereket az elmondása szerint a családtagok vették le két órával később a szekrény tetejéről. A gyereknek nem lett baja.

  • Tudósítónk jelenti Kolontárról: az utcán még most is rengeteg a tűzoltó és katasztrófavédelmis. A polgárőrség hangosbemondóval járja az utcákat, elmondják, hogy mit kell tudni az iszap elleni védekezésről, valamint elmondják a legfontosabb tudnivalókat.

  • Nyolc tűzoltó is megsérült a  mentési munkálatokban, elsőfokú égési sérüléseket szenvedtek. A katasztrófavédelem legfrissebb információi szerint a mentőszolgálat összesen 113 sérültet látott el, közülük 73 embert kórházba szállítottak, negyvenen saját felelősségükre távoztak az intézményből. Az "akut vészhelyzet" az OKF szerint megszűnt, a következő legfontosabb lépés az eredeti állapot visszaállítása, illetve az káresemény felelőseinek felderítése, írják közleményükben.

  • Több mint 300 rendőr dolgozik a mentésben az iszapömlés által érintett településeken.

    A rendőrség elsősorban az élet- és vagyonmentésben segít, valamint biztosítják azokat a területeket, ahonnan már kiköltöztették az embereket.

    Eddig két rendőrségi helikopter is dolgozott a helyszínen, de egyet visszahívtak, mert az nem alkalmas az éjszakai munkákra.

     

     

  • Felvették a kapcsolatot az ÁNTSZ-szel, a helyzet az ivóvízellátást nem érinti, tudtuk meg Töttős Györgyitől, az OKF szóvivőjétől. Az érintett terület ivóvíz ellátása biztonságos, mivel a környéket nem ásott kutak, hanem vezetékek látják el ivóvízzel, a víz fogyasztása megengedett. A katasztrófavédelem ugyanakkor azt kéri az érintett településeken élőktől, hogy "továbbra is tartózkodjanak a talajvízzel való érintkezéstől", ne fürödjenek, és ne is horgásszanak az érintett szakaszokon, emellett a sok elhullott állat teteméhez se nyúljanak hozzá.

  • Eddig 390 embert kellett kitelepíteni az érintett településekről, az OKF szerint mindenkinek lesz fedél a feje felett.

  • A rendőrség tájékoztatása szerint már hét eltűnt embert keresnek, mondta az OKF szóvivője.

  • A mentők eddig százhúsz sérültet láttak el, negyvennégyet a helyszínen, míg a többieket kórházba szállították. Egy rendőr is megsérült a mentésben. Devecseren és Kolontáron összesen hat mentőegység maradt.

  • Már 140 katona és 28 technikai eszköz segít a mentésben Devecseren, az iszapömlés által érintett egyik településen, mondta Hende Csaba.

    A honvédelmi miniszter elmondta, hogy a katonák elsősorban az utak megtisztításával foglalkoznak. Folyamatosan mossák az utakat és lapátolják az "agresszív szennyeződést". A katonák ellátása és élelmezése megoldott. (MTI)

  • Kapnak kártérítést az iszapömlés károsultjai, de ennek a mértékét a kárfelmérések során állapítják majd meg, mondta a belügyminiszter hétfő este Kolontáron.

    Pintér Sándor elmondta, hogy a vízügyi hatóság szakemberei a múlt héten tartottak ellenőrzést a gátnál. Az azóta megsérült 10. zagytározóból kiömlő 700 ezer köbméter vörösiszap öntötte el Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely településeket. (MTI)

  • A rendőrök Kolontáron egy három év körüli kisgyermek holttestét találták meg egy családi házban- tájékoztatott Bakos György, a katasztrófavédelem ügyeletese. Ezzel hivatalosan is háromra emelkedett a kolontári katasztrófa halálos áldozatainak száma. A honvédség nagy erőkkel folyamatosan dolgozik a vörösiszappal elöntött területek kármentesítésén, az utcák fertőtlenítése már megkezdődött. (MTI)

  • Nincs még meg a hétfői iszapömlés során eltűnt hét személy, jelentette be kedd hajnalban a katasztrófavédelem ügyeletese. Újabb sérültekről az éjjel már nem érkezett jelentés, a mentők összesen 120 sérültet láttak el, kettejük állapota életveszélyes.

    Egész éjjel folyt a kármentesítés, amit nehezített, hogy a legtöbb helyen áramtalanítottak, így sötétben kellett dolgozni. A fertőtlenítésben és a takarításban a honvédség is segít. (MTI)

  • A katasztrófavédelem szóvivőjének tájékoztatása szerint vizsgálat indult a hétfő éjjel megtalált, három év körüli kisgyermek halálának ügyében. Bakos György szóvivő megjegyezte, hogy Kolontáron, ahol a gyermek holttestét megtalálták egy családi házban, az iszap nagy sodrással, két méter magasan hömpölygött. (MTI)

  • Nincs új információja a hétfői gátszakadás és iszapömlés során eltűnt hét személy sorsáról a katasztrófavédelemnek. Töttős Györgyi katasztrófavédelmi szóvivő szerint jelenleg a kármentesítés zajlik, elsősorban a lakóházak megtisztítására és fertőtlenítésére koncentrálnak.

    A vörösiszap nehézfémeket is tartalmaz, gyomorba jutva vagy belélegezve mérgező is lehet. Ez utóbbi veszély jelenleg nem áll fenn, mivel folyamatosan esik. A katasztrófavédelem szakemberei a környéken lerakódott iszapot is eltávolítják a szennyezett földdel együtt. Hogy az eltávolított földet pótolják-e, az majd a kármentesítés későbbi szakaszában dől el. Töttősnek arról még nem volt megerősített információja, hogy hol helyezik el a veszélyes hulladéknak számító iszapot. A kármentesítés a szakértők óvatos, előzetes becslései szerint hetekig is eltarthat.

  • Mivel az ivóvízellátás biztosított, a katasztrófavédelem kérésére a szennyezett utak megtisztítására fogják használni a Fővárosi Közterület-fenntartó által felajánlott öt locsolóautónyi ivóvizet a katasztrófa sújtotta területeken, jelentette be Horváth László, az FKF helyettes szóvivője. (MTI)

  • Többszáz tonna gipsszel kötnék meg a Marcal folyóba ömlött, erősen lúgos vörösiszapot. A további vegyi mentesítésről, illetve a még nagyobb környezeti károk megakadályozásának módszereiről egyelőre részleteket nem tudni. (Független Hírügynökség)

  • Kolontár, Devecser és Somlóvársárhely közel négyszáz lakóját kellett kitelepíteni a hétfői gátszakadás és iszapömlés után. A kitelepítettek java rokonoknál töltötte az éjszakát. A devecseri iskolában ötven embert szállásoltak el, ideiglenes szállásokat alakítottak ki a családsegítő szolgálatnál és a művelődési házban is. (Független Hírügynökség)

     

     

  • Kedd kora reggel még méteres magasságban állt a vörösiszap Devecseren, ahol négyszáz házat öntött el a gátszakadás után kiömlő, maró hatású, nehézfémekkel szennyezett ipari hulladék. A településen több tucatnyi katonai jármű sorakozik, a forgalmat védőmaszkos rendőrök irányítják. A kiürített házakat is rendőrök örzik. A városban keddel elmarad a tanítás, mivel a helyi iskolából ideiglenes szállást alakítottak ki. (MTI)

  • Az erősen lúgos vörösiszap semlegesítésére három helyszínen savasító folyadékot öntöttek a Marcal folyóba, amely a hétfői gátszakadás után szennyeződött. (MTI)

  • Újabb halottat találtak a mentőalakulatok Veszprém megyében, egy három hónapos csecsemő is a katasztrófa áldozatául esett. A csecsemőt az ár sodorta el, jelentette be Tily Károly, Kolontár polgármestere. (MTI)

  • A Veszprém megyeri Rendőr-főkapitányság keddre járőrversenyt szervezett, ez a természeti katasztrófa miatt elmarad, tájékoztatta szerkesztőségünket Frankó Marianna rendőrségi szóvivő.

  • A katasztrófavédelem és a rendőrség egyelőre nem tudta megerősíteni, hogy egy negyedik áldozata is lenne az iszapömlésnek. Kolontár polgármestere, Tily Károly kedden fél nyolckor jelentette be, hogy találtak egy negyedik halálos áldozatot, egy három hónapos csecsemőt, akit az ár sodort magával. Érdeklődésünkre Töttős Györgyi, a katasztrófavédelem szóvivője nem tudta megerősíteni a hírt. Mint mondta, reményeik szerint nincs újabb halálos áldozata a katasztrófának az eddig megerősített három halottan túl. Hétfő este még hét eltűntet kerestek, egyikükre, egy hároméves kisgyermekre holtan találtak rá, a többi hatról továbbra sincs hír.

  • A korábbi hírekkel ellentétben mégsem találtak újabb holttestet a vörös iszappal elöntött Kolontáron. Tili Károly polgármester kedden reggel a Magyar Televíziónak nyilatkozva beszélt a negyedik áldozatról, egy csecsemőről. A település vezető reggel 8 órakor azonban már azt mondta: téves információ volt a korábbi, továbbra is 3 áldozatról tudnak. A negyedik halottról szóló információkat a rendőrség is megerősítette, de percekkel később ők is visszavonták korábbi tájékoztatásukat. A legfrissebb információk szerint az áldozatok egy fiatal férfi, egy idős asszony és egy 14 hónapos kislány. (FH)

  • Az iszapömlés miatt korábban lezárt valamennyi útszakasz járható már Veszprém megyében. Kolontár és Devecser határában ellenőrző-áteresztő pontokat működtet a rendőrség, ezeken egyelőre csak a helyi lakosokat engedik át. Az éjjel Devecser több utcáját megtisztították, így a városban az átmenő forgalom biztosítva van. (MTI)

  • A katasztrófavédelem hivatalosan is megerősítette, hogy nincs újabb áldozata a hétfői iszapömlésnek Kolontáron. A hír azután terjedt el, hogy Tily Károly, Kolontár polgármestere újságíróknak egy három hónapos gyermekáldozatról beszélt, valójában azonban az éjszaka megtalált három éves gyermekáldozatra gondolt, azaz a negyedik halálos áldozatról szóló hírek félreértésen alapultak, tudtuk meg a katasztrófavédelemtől.

  • A hétfői iszapömlés során égési sérülést szenvedett három áldozatot ápolnak a győri kórházban, valamennyiük állapota stabil, nyilatkozta a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában Jakabos Péter, a kórház ügyeletes orvosa kedden. A sérültek felépülési esélyeiről nem tudott véleményt formálni, mint mondta, a legsúlyosabb, életveszélyes állapotban lévő ápoltjuk idős és más betegségtől is szenved. A vörös iszap erősen maró lúgot tartalmaz, ez vegyi égést okoz, melynek jellemzője, hogy csak néhány nap után roncsolódnak jelentősebben a szövetek. Így az először felületinek tűnő sérülések is elmélyülhetnek, ami a sérült állapotának romlásával járhat. A kórházban egy 70 éves férfit, egy 62 éves nőt és egy középkorú férfit ápolnak. Az életveszélyes sérült testfelülete kétharmadán szenvedett égési sérüléseket. (MTI)