Tudósítónk jelenti Kolontárról: két ember halt meg az áradatban. Az egyik egy helyi férfi, aki terepjáróval indult segíteni a mentésben, de az autót elsodorta az áradat. A másik áldozat egy idős nő volt, aki az áradás után ment ki a kertjébe szétnézni, amikor valami rászakadt.
Két embert keresnek még, akik elképzelhető, hogy csak átmentek egy másik településre, de erről senkinek sem szóltak.
Kicsi az esélye az újabb árhullámnak, bár a faluban ettől rettegnek. Bakos György, a katasztrófavédelem helyszínen tartózkodó ügyeletese elmondta, hogy annak a tározónak a fala szakadt át, ahol a leghígabb volt a zagy. A többi tározóban jóval sűrűbb a zagy, nem valószínű, hogy átszakadna a fala.
Tizenegy ember sérült meg a vörösiszap-lavina sújtotta ajkai térségben a kárfelszámolási munkában. A sérültek közül egy embert kellett kórházba szállítani, mert a szemébe vörösiszap csapódott, de állapota nem súlyos. Tíz embert a helyszínen láttak el a mentők. A sajtóügyeletes tájékoztatása szerint az ápolásra szoruló emberek között voltak olyanok is, akik már korábban megsérültek. Orvosi ellátásra szorult néhány újságíró, köztük az MTI fotóriportere is, aki enyhébb égési sérüléseket szenvedett az erősen lúgos hatású vörösiszaptól. Kolontáron és Devecserben egy-egy mentőautó áll 24 órás készenlétben.
Közel 1 millió liter ecetet szállít a vörösiszap-ömléssel sújtott dunántúli térségbe a főként megváltozott munkaképességű és fogyatékkal élő embereket foglalkoztató Start Rehabilitációs Foglalkoztató és Intézményei Közhasznú Nonprofit Kft. A szállítást a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság megbízásából már szerdán este elkezdték 10-15 kamionnal és folyamatosan egészen vasárnap estig viszik a mentesítésre használható ecetet. A kamionok egy része saját jármű, míg a többi különféle fuvarozó cégektől csatlakozott a szállítmány célba juttatásához. (MTI)
Minden területen elkezdődött a kármentesítés, a munkálatok pedig már sokkal szervezettebben zajlanak, mint az előző napokban - mondta Lasztovicza Jenő, a Veszprém megyei védelmi bizottság elnöke. Tájékoztatása szerint a szükséges gépeket, eszközöket sikerült beszerezni, így a belterületeken négy napon belül végeznek a kármentesítéssel. A vörösiszappal szennyezett külterületeken érintett csaknem 1000 hektárnyi talaj mentesítéséhez péntekre kapnak szakértői jelentéseket. Hangsúlyozta: sok olyan terület van, amelyre kerekes járművel nem lehet eljutni, csak repülővel. A hatósági engedélyek és a szakértői vélemények birtokában a védelmi bizottság holnap hoz döntést, hogy milyen anyagokkal és eszközökkel kezdődhet meg a területek helyreállítása, semlegesítése. A közművek nagy részét már helyreállították, Devecser mélyebben fekvő részén dolgoznak a gázszolgáltatók szakemberei, ahol a konvektorokat a bekerült iszaptól kell megtisztítani. A polgármesterek tájékoztatása szerint a százezer forintos gyorssegélyt Kolontáron mindenki fel tudta venni, és Devecserben is megkapta a lakosok egy része. (MTI)
A Marcal folyó élővilága vélhetően magától helyreáll majd, ahogyan a tiszai ciánszennyezés esetében a Tisza is "meggyógyult" - mondta Figeczki Gábor, a WWF Magyarország megbízott igazgatója.
Elkezdték lecsapolni a Kolontár melletti halastavat, ha a vízszint lecsökken, az iszapban kutatnak majd tovább az eltűntek után. Hivatalosan még három eltűntet keresnek, két nappal ezelőtt épp a tónál találták meg az egyik asszony holttestét. Balázs László, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője elmondta: a halastavat a lezúduló vörösiszapos víz felduzzasztotta, jelenleg körülbelül 100 ezer négyzetméternyi a felszíne, átlagos mélysége 1-2 méter, de néhol eléri az 5-6 métert is. A víz leengedését engedélyeztetni kellett az országos katasztrófavédelemmel és a vízügyi hatósággal is. (Független Hírügynökség)
Marton László, a vörösiszap sújtotta Somlóvásárhely független polgármestere szerint "magukra maradtak", s hiába igényeltek többször is védőruhát, saválló kesztyűt és gumicsizmát; nem kaptak vagy csak keveset és használhatatlant. Harmadszorra rendelték már meg a védőmaszkokat is, ám még mindig nem kaptak - mondta. A baj az, hogy venni sem tudtak, mert a környéken már sehol sem kapható. Így jártak a kesztyűkkel is.
Somlóvásárhely főutcáján locsolják az utat, hogy ne keletkezzen por a vörösiszapból, illetve markolóval rakják a vörös sárt teherkocsira. Nálunk nem járt senki, még a katasztrófavédelem sem, csak egy-egy rendőrautó megy el néha a faluban - mondta a polgármester. Minket eddig még az újságírók sem kerestek - tette hozzá. Marton László szerint nemhogy vezető embert, de még egy tűzoltót sem láttak hétfő óta. A faluban 16 házat "érintett a vörös áradat", de főleg a kertek, a kukoricaföldek mentek tönkre. (MTI)
Az eddig megtett lépések eredményeként sem a Rábán, sem a Mosoni-Dunán nem kell védekezni, csupán megfigyelést végeznek, sikerült a 10-es pH-szint alatt stabilizálni a helyzetet - áll a Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság csütörtök esti közleményében. A Marcal Rábába torkolása előtt folyamatosan gipszet és ecetsavat öntöttek a folyóba. Ennek hatására Gyirmótnál, a Marcal-duzzasztónál folyamatosan csökken a pH értéke, a délutáni adat szerint 9,79 - közölték. (MTI)
Nyolcvan egyenruhás rendőr - részben géppisztollyal felszerelve - őrzi az ajkai vörösiszap okozta katasztrófa térségének biztonságát csütörtök éjjel. A rendőrök a lezárt utcák előtt posztolnak és a településeken járőröznek. Bényi Mónika, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: az elmúlt négy napban fosztogatásról, vagyon elleni bűncselekményekről nem érkezett jelentés. A rendőrök gumicsízmában, porvédő maszkban és védőkesztyűben teljesítenek szolgálatot, váltásukról folyamatosan gondoskodnak.(MTI)
Magyarország segítséget kért az Európai Unió katasztrófavédelmi szolgálatától a vörösiszapömlés miatt keletkezett környezeti szennyeződés megszüntetése érdekében - közölték csütörtök este Brüsszelben. Eszerint a magyar hatóságok 19 óra 36 perckor sürgős segítséget kértek: azonnali szükségük van 3-5 olyan szakemberre, aki jelentős helyszíni tapasztalatokkal rendelkezik mérgező iszap kezelésében, ártalmatlanná tételében, a környezeti károk csökkentésében. (MTI)
Továbbra sem találják a hétfő katasztrófa óta eltűntként nyilvántartott három embert. A mentőalakulatok csütörtök este leeresztették a kolontári halastó vizét, de ott sem bukkantak további áldozatokra. (MTI)
Helikopterről szórják a gipszet a Marcalba a katasztrófavédelmisek. A gipsz a lúg semlegesítésére való, a Marcalt azért kell újra savazni, mert biztonsági okokból egy másik zagytározó kazettából is leeresztik a lúgos vizet. Összesen százezer köbméter lúgos vízet eresztenek le. Hétfőn a becslések szerint hétszázezer-egymillió köbméternyi lúgos iszap ömlött szét a zagytározó gátszakadása után. (MTI)
Komáromnál már alig haladja meg a normális értéket a Duna lúgossága. A katasztrófavédelem mérései szerint Komáromnál 8-as pH-értéket mértek, ez már nem környezetkárosító. A Rába és a Mosoni-Duna összefolyásánál 9-es pH-t mértek, ez határeset, bár tömeges halpusztulást itt sem tapasztaltak. A vizi szervezetek legfeljebb 11-es pH-értékű lúgot képesek elviselni, 9-es pH-érték alatt jó eséllyel minden túléli a szennyezést. (MTI)
Veszteségei miatt két éve nem fizet társasági adót a Magyar Alumínium. A társaság 2006-ban volt kénytelen bezárni innotai elektromokemencéjét, mert gazdaságtalan volt a működtetése. A bezárás pénzügyi hatásai miatt 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben is veszteséges volt a cég, négy év után idén lehetett volna először nyereséges, ám a hétfői gátszakadás utáni kártalanítás biztosan elviszi a nyereséget. (Népszabadság)
Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár kedden, egy nappal a katasztrófa után azonnali hatállyal felfüggesztette a Magyar Alumínium minden tevékenységét. Illés arra alapozta döntését, hogy szerinte a cég felelős a gátszakadásért. Tolnay Lajos, a társaság főtulajdonosa szerint ha hétvégéig nem indul újra a termelés a gyárban, napokon belül elvesztik megrendelőiket és piacaikat, ezzel csődbe megy a gyár, megszűnik 1100 ember munkahelye. A vállalat csődje megnehezítené a kártalanítást is, amennyiben beigazolódik a felelősségük. (Népszabadság)
Az FTC női kézilabdázói és a szakosztály munkatársai is gyűjtést szerveznek a károsultak megsegítésére. A következő hazai mérkőzésen urnákat helyeznek el az arénában, amelyekbe a szurkolók bedobhatják adományaikat, közölte a klub sajtófőnöke.
A belterületek megtisztítása után megkezdik a külterületek mentesítését a vörösiszappal elöntött településeken. Közben folyamatosan érkeznek önkéntesek lapátokkal a környező településekről. Devecserben még mindig találni kordonokkal lezárt utcákat. (MTI)
Rendkívüli nemzetközi kormányszóvivői tájékoztató lesz délelőtt 11-kor, derül ki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium meghívójából. Pintér Sándor belügyminiszter és Nagy Anna kormányszóvivő számol be a "vörösiszap-katasztrófa utáni aktuális helyzetről".
Ezer liter lefoglalt és jogerősen elkobzott üzemanyaggal segíti a kolontári és a devecseri mentési munkákat a Vám- és Pénzügyőrség. A lefoglalt és raktárakban tárolt üzemanyagot forgalomba nem lehet hozni, azonban a mentési munkáknál használt gépek és berendezések folyamatos üzemeltetésére alkalmas. (Független Hírügynökség)
Valamelyest rosszabbodott a Győrben ápolt, a vörösiszaptól a legsúlyosabb sérüléseket szenvedett beteg állapota, így a tervek ellenére nem vehetik le őt a héten a lélegeztetőgépről. Az idős embernél - aki a testfelülete több mint hetven százalékán sérült meg a vegyi égés következtében - most jelentkeznek a mérgezéses tünetek. (MTI)
Egyelőre nem érte el a szennyeződés Budapestet, közölte Szűcs Somlyó Mária, a fővárosi önkormányzat kommunikációs igazgatója. A vízügyi hivatal folyamatosan méri a Duna fővárosi szakaszánál a víz pH-értékét. (MTI)
A víz lúgossága olyannyira csökkent, hogy reggel nyolc órakor felfüggesztették a Marcal savazását, és a bejuttatott gipsz mennyiségét is csökkentik, közölte Janák Emil, az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője. Reggel Győrnél a Rábán 9-es szint alá csökkent a víz pH-értéke, ott, ahol a folyó a Mosoni-Dunába ömlött, 8,4-es értéket mutattak a műszerek. Gönyűnél, a Mosoni- és az Öreg-Duna találkozása után 8,3 volt ez a mutató. Az Öreg-Duna pH-értéke az összefolyás előtt 8,3-as, a Mosoni-Dunáé 8,5-ös volt. (MTI)
Egymillió dolláros támogatást nyújt az iszapömlés áldozatainak megsegítésére a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány. A 197 millió forintnak megfelelő összeget helyreállítási munkálatokra és hasonló katasztrófák megelőzésére költik majd. (MTI)
Megemlékeztek az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének őszi ülésszakán a magyarországi vörösiszap-szerencsétlenségről. Mevlüt Cavusoglu, a közgyűlés török elnöke felhívta a képviselők figyelmét arra, hogy a súlyos környezeti katasztrófa emberéleteket is követelt, valamint hogy a Duna szennyeződése súlyos következményekkel fenyeget Magyarországgal szomszédos országokat is. (MTI)
Biztonságos a Pellérdhez közeli urános és a pécsi hőerőmű mellett kialakított zagytározó is, így a baranyaiaknak nem kell a Veszprém megyeihez hasonló tragédiától tartaniuk. Berta Zsolt, a mecseki uránbányászat után visszamaradt zagytározó gondozásáért felelős Mecsek-Öko Zrt. vezérigazgatója elmondta: készséggel állnak a napokban elrendelt vizsgálatok elé. (Új Dunántúli Napló).
Egyetemi szakértői csoport alakult a Pannon Egyetemen. Célja az állapotfelméréshez, a kárelhárításhoz, kármentesítéshez szükséges szakmai, tudományos infrastruktúra és a személyi állomány biztosítása az operatív szakmai munkát irányító testületek számára. (FH)
A katasztrófa sújtotta Kolontárról hat bajba jutott családot fogad be Siófok önkormányzata. Addig biztosítanak számukra lakhatást és segítséget, amíg a sorsuk rendeződik. Üres rendőrségi szolgálati lakásokban és az önkormányzat új, nyáron idegenforgalmi célokat szolgáló, fűthető ingatlanjaiba tudják elhelyezni a családokat. (FH)
Ötre emelkedett a halálos áldozatok száma, miután péntek hajnalban a veszprémi kórházban belehalt sérüléseiben egy 81 éves férfi. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) jelentése alapján a férfit előbb az ajkai Magyar Imre Kórház-Rendelőintézetbe, majd onnan a veszprémi kórházba szállították, ott érte a halál. (FH)
Magyarország eddigi legnagyobb ökológiai katasztrófája történt hétfőn, közölte Nagy Anna kormányszóvivő rendkívüli, nemzetközi sajtótájékoztatón. Kijelentette: a kormány nem hagy magára senkit. (MTI)
Nincs veszélyben a Duna, sikerült lecsökkenteni a víz pH-szintjét, közölte Dobson Tibor kármentesítési szóvivő. A Duna élővilága már nincs veszélyben, miután péntek reggel már 8 körüli pH-értéket mértek a folyóban. Az érintett folyószakaszon már nem tapasztaltak halpusztulást sem. A Marcalon is jelentősen lecsökkent a szennyeződés szintje, jelenleg a fő feladat ennek a szintnek a megtartása. (MTI)
A grazi magyarok is adománygyűjtést indítottak az iszapömlés károsultjainak. A Forum Hungaricum Rudi Roth, a Magyar Köztársaság grazi tiszteletbeli konzulja védnöksége alatt és a grazi magyar szervezetek támogatásával indított segélyakciót. Elsősorban a hajléktalanná vált kolontáriak és devecseriek élete újrakezdéséhez szeretnének segítséget nyújtani, illetve tartós élelmiszereket gyűjtenek. Az első szállítmányt még a hét végén szeretnék eljuttatni az érintett térségbe. (MTI)