Tudósítónk jelenti Kolontárról: két ember halt meg az áradatban. Az egyik egy helyi férfi, aki terepjáróval indult segíteni a mentésben, de az autót elsodorta az áradat. A másik áldozat egy idős nő volt, aki az áradás után ment ki a kertjébe szétnézni, amikor valami rászakadt.
Két embert keresnek még, akik elképzelhető, hogy csak átmentek egy másik településre, de erről senkinek sem szóltak.
Kicsi az esélye az újabb árhullámnak, bár a faluban ettől rettegnek. Bakos György, a katasztrófavédelem helyszínen tartózkodó ügyeletese elmondta, hogy annak a tározónak a fala szakadt át, ahol a leghígabb volt a zagy. A többi tározóban jóval sűrűbb a zagy, nem valószínű, hogy átszakadna a fala.
A Rábán és a Mosoni-Dunán keresztül elérte a Duna főágát is a vörösiszap-szennyeződés csütörtök délre - közölte Dobson Tibor, a kárfelszámolás szóvivője. (MTI)
Segélyszállítmányt indítottak útra a nyár eleji árvizek sújtotta Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ónodról az iszapömlés károsultjainak. "Ónod az árvíz idején annyi segítséget kapott az ország minden szegletéből [...] hogy az önkormányzat úgy godnolta, viszonozzuk a segítséget, ez kötelességünk" - mondta Tarnóczi József, a település vasárnap megválasztott polgármestere. A település háromszáz, combközépig érő vegyvédelmi csizmát ajánlott fel, amit az árvízi mentés idején kaptak, de nem használtak fel. A jövő héten gyűjtést is szerveznek. (MTI)
Jótékonysági meccset rendez az iszapkárosultak megsegítésére a Győri ETO. Az NB I-es focicsapat az NB II-ben szereplő ajkai csapattal játszik, a meccs jegyárbevételét megduplázzák, és azt ajánlják fel a károsultaknak. Azt még nem tudni, hogy mikor lesz a meccs. (MTI)
Két nap alatt több mint 310 ezren hívták a Nemzeti Segélyvonal 1752-es telefonszámát. A segélyvonal felhívásával hívásonként 250 forintot utalnak a telefonálók az öt legnagyobb magyar karitatív szervezetnek, azaz az elmúlt két napban közel nyolcvanmillió forintnyi felajánlás érkezett. A 1752-es szám a Magyar Telekom és az Invitel vonalas készülékeiről és a T-Mobile hálózatából hívható. A más társaságokkal szerződésben állók a 1749-es számot hívhatják.
Nem sikerült még a veszélytelennek tartott értékre csökkenteni a hétfői iszapömlés után keletkezett szennyezés lúgosságát, de az ivóvízbázisok a katasztrófavédelem mérései szerint nincsenek veszélyben. (MTI)
Az elmúlt három napban az iszapömlés több mint százötven sérültjét látták el a kórházak. Többen még mindig súlyos, életveszélyes állapotban vannak, elsősorban vegyi égési sérülések miatt. A sérülteket hat intézményben kezelik: az ajkai Magyar Imre Kórházban, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórházban, a győri Petz Aladár Megyei Kórházban, Budapesten pedig a Honvédkórházban, a Péterfy Sándor utcai kórházban, valamint a Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórházában. (MTI)
Leálltak a Marcalon a haltetemek begyűjtésével csütörtök délben Koroncónál, mert már alig maradt tetem a folyóban. "Ennyi hal volt, elvitte a méreg, most már csak víz jön" - nyugtázta a hatóság illetékesének bejelentését az egyik helyi halász. A 15-20 méter széles folyó közepén egy ladikkal dolgoztak. Ketten lomha evezőcsapásokkal helyben tartották a csónakot, míg az orrban álló harmadik ember egy hálóval emelte ki a felé sodródó tetemeket. Néha kieveztek a partra, ahol úgy félmázsánként műanyagvödörbe pakolták a halakat. (MTI)
Azonnali előzetes bizonyítást kezdeményez a helyi bíróságnál Magyar György ügyvéd, a kolontári károsultak által alakított perközösség képviselője. (MTI)
Az egészségkárosodás elkerülése érdekében a katasztrófavédelem azt kéri, hogy senki se egyen a Marcal folyóban kipusztult halakból és a folyószakasz mentén elhullott vadakból, mert ezek a vörösiszap-szennyezés miatt emberi fogyasztásra alkalmatlanok. Kérik továbbá, hogy senki se nyúljon a tetemekhez. (MTI)
Az Aegon biztosító kárszakértői szerint egymilliárd forintnyi kár keletkezhetett azon iszapkárosultak vagyontárgyaiban, akiknek a társaságnál volt lakásbiztosításuk. Szerda délután megkezdték a százötvenezer forintos gyorssegélyek kiutalását. A katasztrófa sújtotta Kolontáron és Devecseren 50-60 lakóingatlan tulajdonosának volt szerződése az Aegonnal.
Napi 24 órában kétóránként ellenőrzik mind a fővárosi, mind pedig az északi megyék ivóvízkészletét, de szennyező anyagot eddig nem mutattak ki, a lakosság vízellátása biztonságos, közölte a katasztrófavédelem. A Duna több pontján pH-értéket mérő állomásokat telepítenek, a folyó tisztítása folyamatos. (MTI)
Az október 19. és 23. között sorra kerülő 21. Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton zárónapján bárki csatlakozhat a futókhoz, a nevezési díjból befolyt összeget a magyar kormány a Veszprém megyei iszapkatasztrófa károsultjainak ajánlja fel. A Jászai Mari térről rajtoló csatlakozó futásra bárki benevezhet, egységesen és képletesen 1956 forintért. (MTI)
A Euronics műszaki áruházlánc és a Baptista Szeretetszolgálat összefogása nyomán tízmillió forint értékű segélycsomagot küldenek a katasztrófa sújtotta térségbe. Az adomány 5 millió forint értékű műszaki cikket, 2,5 millió forint értékű bútort, továbbá vegyvédelmi felszerelést és ásványvizet tartalmaz. (MTI)
Légtérzárat rendeltek el az iszapömlésben érintett két település, Devecser és Kolontár felett, közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat. A légtérzár vasárnap 22 óráig, 1500 méteres magasságig érvényes, az e fölötti légiforgalom engedélyezett. A tiltott légteret csak a mentő- és kutatóegységek használhatják. (MTI)
Megfelelő erőkkel és eszközökkel zajlik a kárelhárítás és a mentés, újabb katasztrófa veszélye nem áll fenn, mondta Bakondi György vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató. A Veszprém megyei Bánhalma térségében 20 hektárnyi területre kivezetik a vörösiszappal szennyezett Marcal vizét, és a tározóban mentesítik. Emellett másutt is sok ezer tonnányi gipszet adagolnak az érintett folyók vizébe. Döntöttek arról is, hogy egy bekötőutat építenek Kolontár és a 8-as főút között. (MTI)
A Honvédkórházban tíz sérültet ápolnak, három ember állapota súlyos, de nem életveszélyes volt, amikor hétfőn beszállították őket, hangzott el a kórház sajtótájékoztatóján. Ketten kerültek az intenzív osztályra, őket még szerdán és csütörtökön is meg kellett műteni, de már mind a tíz sérült állapota stabil. Egy fiatal férfi bőrének hatvan százaléka égett meg, az ő sérülései azonban mélyebbek, súlyosabbak, mint idősebb társáé, akinek a bőre hetven százaléka károsodott, de már kiengedték az intenzívről.
A szlovák környezetvédők nem számítanak arra, hogy a Duna szlovákiai szakaszát veszélyeztethetné a szennyezett vörösiszap. Katerina Ventusová, a szlovákiai Greenpeace vezető toxikológiai szakértője úgy látja: miután a magyar mentők állandóan azon dolgoznak, hogy csökkentsék a folyókba jutott szennyeződés koncentrációját, nem valószínű, hogy az nagyobb veszélyt jelenthetne a szlovákiai vizekre. (MTI)
Önálló képviselői indítványt nyújt be a Jobbik a parlamentben a kolontári iszapömlést kivizsgáló eseti bizottság felállítására, mondta Kepli Lajos, a Jobbik képviselője. Közölte, hogy az LMP már jelezte, hogy támogatja az indítványukat. Kepli Lajos és ajkai jobbikos képviselőtársa, Ferenczy Gábor vörösiszappal teli gyermekfürdőkádat helyezett el az ajkai timföldgyár bejárata mellett, mondván: ha veszélytelen az anyag, fürödjenek meg benne a Mal Zrt. vezetői. (MTI)
„Bekövetkezett egy környezeti katasztrófa, amelynek jelent pillanatban nem tudjuk még megállapítani a pontos okát, de minden hatósággal együtt működünk és mindent megteszünk, hogy az okok pontos megállapítást nyerjenek, és hogy a kárelhárítás is a legrövidebb időn belül megtörténhessen. Nem zárkózunk el a vizsgálatok elől, sőt újra kezdeményezzük, hogy jöjjön létre egy Tájékoztató Bizottság, amely a pontos adatok, és tények folyamatos közzé tételében, és a lakosság tájékoztatásában is részt vesz” – jelentette ki dr. Tolnay Lajos a MAL Zrt elnöke. A közlemény szerint a cég már sajnálja, hogy első megszólalalásaiban túl szakmainak, így érzéketlennek tűnhetett. Kezdeményezik egy, a kárigények gyűjtésére hívtott ügyfélszolgálat beindítását mindkét érintett településen, melyet ha kell, akár 24 órás nyitvatartással is üzemeltetnének.
Emellett a cég egy tájékoztatási bizottság létrehozására is javaslatot tett.
A károk összesítése viszont még hetekig tarthat. Újabb szivárgásnak nincs jele. A házak egy részét ledózerolják.
Stabil állapotban vannak az iszapömlés Honvédkórházban kezelt sérültjei, miután szerdán és csütörtökön mindenkin, akinél szükséges volt, elvégezték a szükséges műtéti beavatkozásokat. A kórházba szállított tíz sérült közül ketten vannak még súlyos, nem életveszélyes állapotban. Mindkettejüket égési sérülésekkel kezelik. Az egyik férfi testének 60 százalékán súlyosabb mély sérüléseket szenvedett, őt még az égési osztályon ápolják. A másik fiatalabb férfi beteg testének nagyjából 70 százalékán, de felületes sérülései vannak, csütörtökön megoperálták.
Minden, amit tudni kell a vörösiszapról - az MTA honlapján több mint harminc, az elmúlt napokban gyakran felmerült kérdésre adnak a szakértők választ, kezdve az anyag összetevőitől a veszélyeken át a várható hatásokig.
Az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja és európai parlamenti delegációja összesen kétmillió forintot ajánlott fel az iszapömlés károsultjai számára - jelentette be a párt elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján. Mesterházy Attila jelezte: összeül a szocialista vezetésű fogyasztóvédelmi parlamenti bizottság és megvizsgálja, miként fordulhatott elő, hogy egy ilyen veszélyes üzem esetén tízmillió forint elég volt a biztosításra. Véleménye szerint meg kell nézni azt is, hogy ez a biztosítási rendszer jó-e így és szükség van egy értelmezési irányelvre, amit ilyen katasztrófa esetén alkalmazhatnak a biztosítók.
Fogyasztható a győri ivóvíz; a várost ellátó vízbázisok feljebb fekszenek annál, mint ahol a vörösiszap-szennyezés a térségbe ért - tudatta csütörtökön közleményben a Pannon-Víz Zrt. elnök-vezérigazgatója. Az ivóvízkészletek biztonságban vannak, a vezetékes ivóvíz továbbra is fogyasztható - írja Tőke László. "A vezetékes víz, a víztermelő kutak és a talajvízfigyelő kutak vízminőségét akkreditált laboratóriumunk - külső laboratóriumokkal párhuzamosan - folyamatosan vizsgálja. Rendellenesség nem tapasztalható." A vízbázisvédelmi terveik révén a felszín alatti vízmozgásokat is modellezni tudják. Ennek alapján kijelenthető, hogy a Mosoni-Dunán levonuló szennyeződés "ötven éven belül nem befolyásolja vízbázisaink minőségét". A szennyezés miatt azonban a vízbázisvédelmi munkára az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt helyeznek - áll a közleményben. (MTI)
Nem kötelezte el magát az a négy bank, amellyel arról tárgyalt a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt., hogy finanszírozzák a vörösiszappal szennyezett területek megtisztítását, az okozott károk megtérítését, de nem is álltak ki a cég mögül - mondta Tolnay Lajos a Mal elnöke. Az elnök elmondta még, hogy az általuk összeállított adatokat elvitték a bankok, és csak a hitel kockázatának a felmérése után nyilatkoznak. Tolnay Lajos úgy vélte, hogy a hét végén az ajkai timföldgyár - műszakilag - újraindítható. Addigra előkészítenek egy másik zagytározót. Az újraindítás feltétele, hogy számukra kedvezően bírálja el az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség az egységes környezethasználati engedély iránti kérelmüket, miután azt a regionális felügyelőség felfüggesztette. (MTI)
Szlovákiában azonnali hatállyal elrendelték a Duna vízminőségének rendszeres, napi háromszori ellenőrzését. Simon Zsolt mezőgazdasági, környezetvédelmi és regionális fejlesztési miniszter a magyarországi eseményekre tekintettel már kiadta a megfelelő utasítást a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalatnak (SVP). "Erre azért van szükség, mert nem kizárt, hogy a magyarországi ökológiai katasztrófa következtében veszélyes anyagok kerülhetnek a Dunába" - indokolta a lépést Durica Katalin, a tárca szóvivője. A vízminőséget Medvénél, Révkomáromnál és Párkánynál fogja ellenőrizni a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat. Amennyiben problémát észlelnek, azonnal megteszik a szükséges védőintézkedéseket. Durica szerint a tűzoltók és a mentők is készen állnak a beavatkozásra.
A hévízi tavat és annak vízbázisát nem veszélyezteti a vörösiszap - közölte Hévíz polgármestere csütörtökön az MTI-vel a Magyar Állami Földtani Intézet szakembereire és a Hévízi-tó Alapítványra hivatkozva. Papp Gábor (Fidesz) a Veszprém megyei településeket érintő vörösiszap katasztrófa hévízi vonatkozásaival kapcsolatos aggodalmak miatt kért tájékoztatást az illetékes szakemberektől, valamint a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. vezetésétől. Mint közleményében fogalmazott: azt a megnyugtató tájékoztatást kapta, hogy a tavat "semmiféle veszély nem fenyegeti, a vörösiszap-ömlés közvetlen vészhelyzetet a gyógytónak nem okoz". A katasztrófa érinti ugyan a tó vízgyűjtő területét, de "a vízzáró rétegek szerencsés elhelyezkedéséből adódóan a vörösiszap semmiképpen nem érheti el a tavat".
Délután három óra körül tetőzött Győrnél a Mosoni-Dunában a lúgosság, akkor 9,65-os pH-értéket mértek - közölte az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője. Mint elmondta: péntekre 9-es szint alá csökkenhet ez az érték. Gönyűnél legutóbb 9,2-es, a Nagy-Dunán 8,4-es szintet mértek, de folytatják a védekezést. Eddig mintegy 200 tonna ecetsavat és 1500 tonna gipszet öntöttek a hétfői vörösiszapömléskor elszabadult lúgot a megyébe hozó folyókba, hogy semlegesítsék a maró anyagot - mondta Janák Emil. Az alacsonyabb értékekre utalva arról beszélt: nem tartja valószínűnek, hogy a Dunában halpusztulás következett volna be, inkább az erősebben szennyezett mellékfolyókon elpusztult tetemek jelenhettek meg ezen a szakaszon. (MTI)
Pillanatnyilag úgy fest, hogy helyi szinten hatalmas baleset történt, amelynek azonban csekély nemzetközi hatása lesz - fejtette ki Philip Weller a bécsi székhelyű Duna-védelmi Nemzetközi Bizottság (IKSD) főigazgatója. A szakember szerint megvan a remény arra, hogy a magyarországi intézkedések megakadályozzák a határon való átterjedést, mivel vegyi úton csökkentették a veszélyes iszap magas pH-értékét, és információi szerint sikerrel jártak a kiterjedés lassítását célzó műszaki megoldások is. Weller szerint ezért még ha a szennyezés el is éri a Dunát, valószínűleg akkor sem lesz toxikus hatású. (MTI)
A környezetvédelmi államtitkár szerint egy hónapon belül állhat helyre az élet a vörösiszap által sújtott ajkai térségben, a legnagyobb munka ezután következik, mondta Illés Zoltán külföldi újságíróknak Kolontáron. A vörös sárlavina 800 hektárnyi területen pusztított. A legnagyobb és legösszehangoltabb feladatot a következő időszakban kell végrehajtani, amikor is ezekről a területekről sok tucat munkagéppel egyszerre kell összegyűjteni a mérgező anyagot, és egy központi gyűjtőbe szállítani.
A környezetvédelmi államtitkár hozzáfűzte, hogy ezt a munkát csak abban a stádiumban lehet elvégezni, amikor a vörös sár még nedves. Szilárd állapotában porrá alakulva bekerülhet a folyók vizébe, illetve az emberek szervezetébe. (MTI)