Csütörtök este 10 óra óta lincshangulat uralkodik Miskolcon. A Kiliáni lakótelepen lévő benzinkutat ugyanis ekkor zárták le több ezer hoppon maradt autós előtt. A kútkezelőket, akik ellen az ingerült várakozók haragja fordult, csupán a rendőrök tudták megvédeni. (MTI)
Éppen taxiban ült, amikor éppen 20 évvel ezelőtt a sofőr csatlakozott a tiltakozókhoz? Két blokád közé szorulva, az autójában töltötte az éjszakát? Szidta a kormányt? Szidta a taxisokat? Új albérletbe költözött? Elindult külföldre? Vizet, netán pálinkát vitt a demonstrálóknak? Hogyan élte meg a taxik közé zárt napokat? Írja meg, és mi megírjuk!
Várhatóan a közeli napokban összeül az Országos Érdekegyeztető Tanács plenáris ülése - jelentette be Győriványi Sándor munkaügyi miniszter azon a pénteki eszmecserén, amelyet a Munkaügyi Minisztériumban tartottak az Országos Érdekegyeztető Tanács Jószolgálati Bizottságának képviselői.
Az eredeti javaslat szerint már hétfőn összehívták volna az országos érdekegyeztető fórumot, ám a munkáltatók és a munkavállalók jelenlévő képviselői ezt nem tartották elfogadhatónak, mivel - érveik szerint - nem tudtak volna kellőképpen felkészülni a tanácskozásra. (MTI)
A szocialisták megdöbbenve értesültek az üzemanyagárak rendkívül nagy mértékű, a gazdaságot átfogóan érintő, a lakosságot sújtó áremelésről. A lépés indoklását önkényesnek és elfogadhatatlannak tartják, - hangzik a Magyar Szocialista Párt nyilatkozata.
Az előzetes számítások szerint a fogyasztói árszínvonal minimálisan 4-6 százalékos emelkedéséhez vezető döntés oly mértékben gyorsíthatja fel az inflációt, hogy az teljesen kezelhetetlenné válik.
A taxisok által folytatott tiltakozás, és az azt érzékelhetően kísérő szimpátia dintő jel kell legyen a kormány számára. A szocialisták a kialakult helyzetben óvják a kormányt bármiféle meggondolatlan erőszakos lépéstől, s egyúttal nyugalomra intik a lakosságot is.
A Magyar Szocialista Párt mindezeket figyelembe véve követeli, hogy a kormány függessze fel az üzemanyagok árának emeléséről hozott döntését. A most önkényesen kiragadott ügyet illessze be egy átfogó koncepcióba és azt egy inflációellenes programmal együtt, a szükséges érdekegyeztetéseket követően terjessze az Országgyűlés elé. A szocialista párt ismételten megerősíti készségét a közreműködésre a gazdaság súlyos gondjainak megoldásában. (MTI)
A Madách téren laktam, a Trefortba jártam, egyáltalán nem érintett a blokád. Bringáztam kicsit, hogy legalább lássak belőle valamit, de nem csapott meg a forradalom szele, pedig kurvára kerestem. Kenyérért is elmentem, és reméltem, hogy majd akkor lesz benne valami nehézség, illetve részemről hősiesség, hogy megoldom, de egyszerűen bementem a közértbe, és minden sor, stb. nélkül vettem kenyeret.
(Na jó, az apám ideges volt, mert a Dorogra járó buszok a Flórián térről indultak az Árpád híd helyett, és gyalog kellett átmenni.)
A tatabányai bányák vezetői válságstábot alakítottak annak érdekében, hogy valamilyen módon hazajuttassák az aknaüzemeknél rekedt bányászokat. Az utakat eltorlaszoló járművek miatt ugyanis sem Mányról, sem Vértessomlóról nem tudnak hazatérni a reggeles műszak dolgozói. A mányi bányánál haromszázan vesztegelnek. Ellátásuk is gondot okoz, ezért azt tervezik a bányák vezetői, hogy - ha szükséges - a megkülönböztetett jelzésű bányamentő-kocsikkal élelmet juttatnak el részükre. A közúti szénszállítás már a reggeli óráktól szünetelt, s miután a 2 órakor kezdődő műszakra sem tudták elvinni a bányászokat, a széntermelést átmeneti időre beszüntették. (MTI)
Éppen sorkatona voltam egy vidéki laktanyában, és rohadt ideges, mert könyvem volt arra a hétvégére, azaz hazamehettem volna. Az se volt biztos, hogy egyáltalán el lehet menni, mert elrendelhettek volna HKSZ-t (harckészültséget) is, ha be kell avatkozni, senki nem tudott semmit, a tisztek is idegesek voltak. Végül a távolabbi katonákat nem is engedték el. Nekem szerencsém volt, csak 20 km-re laktam, és az egyik szomszédos településen lakó (hivatásos) zászlós felettesem vitt el földúton a Dacia TLX-én. Ismerte az utat, mint a tenyerét, nyilván gyakran járt arra, amikor be volt nyomva.
Az Oroszlányi Szénbányák vezetőinek sikerült egyezségre jutnuk a tiltakozókkal: a műszakváltások idejére a városon belül megnyitják az aknaüzemekhez vezető utakat. Így a helyben lakó bányászok munkábaszállítása megoldódott. Azonban a környező harmincnál több kisebb-nagyobb településről nem tudják beszállítani az oroszlányi bányákhoz a dolgozókat, így a vállalat üzemeiben csak félgőzzel folyik a munka. (MTI)
11 éves voltam, szombaton testvérem gimnáziumi felvételijére mentünk úttalan utakon. Két helyen állítottak volna meg, átkönyörögtük magunkat. Én minden ilyen megállónál (is) látványosan hánytam az autó mellett. Hazafelé a rádió bemondta, hogy az autópályákon teljes útzár. Mint kiderült, ez (talán tudatos) dezinformáció volt: vígan hazagurultunk az M1-esen.
Mindenki átülne a Vitézy Dávid vezette neo-BKV ütemesen közlekedő, tiszta és gyors járataira, oszt nevetne az egészen.
Két órára - 14.30 és 16.30 között -, feloldották a közlekedési blokádot Székesfehérvárott, megnyitották a településre ki-, illetve oda bevezető utakat. A városháza, - a városi rendőrkapitányság -, valamint a tiltakozást szervezők vezetőinek a megegyezése alapján. 16.30 után azonban, ha addig nem születik megállapodás, a kormány és a tiltakozók között ismét szorosra zárják a gyürűt a városon kívüli kereszteződési pontokon, azon csak a megkülönböztetett jelzéssel közlekedő járműveket, illetve az élelmiszerszállító gépkocsikat engedik át. (MTI)
Nekünk kapóra jött a taxisblokád... épp Lillafüreden voltunk nászúton, és a taxisok miatt nem tudtunk hazajönni. A szálló vezetősége rettentő korrekten nem tett ki minket a szállóból, hanem valami aprópénzt kérve az étkezésekre, ott tartott minket. Így hosszabbodott meg a nászutunk pár nappal.... :)
Katona voltam a blokád idején Jászberényben. Ott állt a lőszeres ural az udvaron, senki nem mehetett sehová, tisztek be voltak rendelve. Tömegoszlatás lett volna a feladat, éles lőszerrel. Szerencsére ebből semmi nem lett. Kevesen tudják, de volt róla szó, hogy bevetik a katonaságot is és ha kell lőnek a tömegbe is...
A legújabb hír az országutakról: a tüntető taxisok és magán teherfuvarozók Füzesabony határában - ahogy ezt előre jelezték is - lezárták a 33-as és a 3-as főközlekedési út kereszteződését. Ezzel nemcsak a Budapest-Miskolc közötti útszakaszon akadályozzák a közlekedést, hanem részlegesen megbénítják az Alföld és az északi területek közötti forgalmat is. (MTI)
Apámmal mentünk le a Balatoni nyaralónkba téliesíteni, de a Veszprém-Balatonfüred utat lezárták a taxisok és a fuvarozók. Apám már akkor is utált mindent, ami mellé az SZDSZ és az MSZP odaállt, ezért keményen beszólt a taxisoknak, amikor látta, hogy nem tudunk az úton átjutni. Azért merészelt beszólni nekik, mert egy kiváló terepjáró képességekkel megáldott négyütemű Wartburgban ültünk, és így a szántóföldön el tudtunk menni. Én be voltam szarva, de amikor láttam, hogy simán el tudunk menni a tarlón, akkor hálás voltam a Wartburgnak. Tehát ez a visszaemlékezés a Wartburgról szól inkább.
Für Lajos honvédelmi miniszter Brüsszelben van, Balsai István igazságügy-miniszter pedig megfigyelői minőségben részt vett a Nemzetközi Jogászbizottság Amerikai Szervezetének találkozóján, amelyet az idén Svájc külügyminisztere hívott össze. A közgyűlés témája az emberi jogok és a külpolitika volt. (MTI)
"Anyum 13 évig taxizott. Akkor is ott blokádolt a Szerencs utcánál, hiába kérte a Nagyim, hogy ne menjen, mert veszélyes is lehet. Vitte a pogácsát, meg a kis fekete-fehér Junoszty tv-t, amin követték az eseményeket."
Én tizenévesen este szerettem volna átjutni az Árpád-hídon, Pest felé. Valamikor este vártam az 1-es villamost, mikor láttam, hogy a Budai oldalon egy taxi ráhajt a sínekre, és megáll keresztbe. Csak néztem, hogy ezzel meg mi történt, nem tudtam, mik történtek a városban. De akkor még végül átengedték a villamost.
Másnap már gyalog kellett suliba menni. A Nyugati téren annyian akartak metróra szállni, hogy a mozgólépcsőket is leállították, mert nem fért volna el lent a sok ember. Ahogy jött egy metró, mindig tudtunk kicsit menni lefele. Kamaszként nagyon élveztem, csak az izgalmat láttam, éreztem.
Mikor véget ért, épp a Vígszínházban voltam, mikor két felvonás közt kijött egy ember a színpadra, és bejelentette, hogy vége. Hatalmas taps volt.
A UPI amerikai hírügynökség kitért arra, hogy a kormány kilátásba helyezte a blokád rendőri felszámolását, de később visszakozott.
Az UPI jelentése szerint a budapestiek többsége támogatni látszik a sztrájkot. A hírügynökség idézte Balogh Tibornak, az autóklub főtitkárának a rádióban elhangzott kijelentését arról, hogy a helyzet ,,egy rossz politikai döntés,” következménye. A Reuter arról írt, hogy a hidakon gyalog átkelők hangulata jó volt és kevés együttérzést mutattak a kormány iránt. A közelben lakó háziasszonyok - tette hozzá - teával kínálták a csípős reggeli hidegben didergő taxisokat. A hírügynökségek beszámoltak az ellátás akadozásáról és a felvásárlási lázról. (MTI)
Honfitársaim,
Nehéz pillanatban szólok Önökhöz, ebben a felzaklatott helyzetben megmagyarázni, hogy a kormány miért nem hozta előbb nyilvánosságra a benzinár-emelést, és miért ilyen nagy arányú az emelés.
A száraz tények a következők: a szovjet olajszállítások hónapok óta akadoznak, benzin augusztus óta nem érkezett a Szovjetunióból. Az elmaradt olajszállítmányok, valamint az Öböl-válság következtében történt olajár-robbanás miatt a világpiaci árak lényegesen megemelkedtek. A korábbi 17-18 dollárról a kétszeresére emelkedett az olaj ára. Az országnak normál fogyasztás mellett körülbelül 9 napi olaj- és benzintartaléka van. Ez a jelenlegi helyzetben négy napra csökkent. Ha a fogyasztás növekszik, akkor még ennyi sem lesz, és könnyen előállhat az a helyzet, hogy az ország közlekedése megbénul, gazdasága összeomlik. Kérjük, értsék meg: nem függeszthetjük fel az áremelésre vonatkozó döntésünket, mert nincs elegendő tartalékunk, és ez óhatatlanul katasztrófához vezetne.
Tudniuk kell azt is, hogy a szomszédos országok polgárai sokkal szigorúbb intézkedések sorozatát is elfogadták és elviselték. Csak türelemmel és az alkotmányos úton juthat az ország előre, hiszen mindannyiunk közös erőfeszítésére van szükség ahhoz, hogy Magyarország a szabadság kivívása után a virágzó gazdaságot is megteremtse magának. Ha most egyik vagy másik foglalkozási csoport mégoly súlyos gondjainak előtérbe helyezésével az egész ország működése megbénul - és megbénulhat -, ha most azok a széles rétegek is elveszítik türelmüket, amelyek eddig is vállukon viselték az átalakulás súlyos terheit, akkor alkotmányos rendszerünk, amelyet együtt teremtettünk, összeomolhat. Most valamennyien súlyos és döntő elhatározás előtt állunk: rend vagy káosz. Kérünk mindenkit, hogy a rend mellett döntsön, mert csak együttesen oldhatjuk meg közös gondjainkat. (MTI)
Miskolcon a rendőrség és a demonstráció vezetőinek egyeztető tárgyalásain úgy döntöttek, hogy délután 5 órától kiengedik a városból a Borsod Volán sárga távolsági buszait, így valószínű estére hazatérhet a Miskolcon rekedt több mint 20 ezer vidéki bejáró, ugyancsak a tárgyalások eredményeként délutántól időszakosan fél sávban kaput nyitnak az élelmiszerszállító járműveknek. (MTI)
A Magyar Szocialista Munkáspárt Horváth Balázs belügyminiszter, Bod Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter, Rabár Ferenc pénzügyminiszter azonnali lemondását és az üzemanyagárak visszaállítását követelte. Az MSZMP ügyvezető titkárságának álláspontja szerint az Antall-kormány lépése lehetetlen helyzetet teremt több millió bérből és fizetésből élő számára, nyomorba kényszeríti a nyugdíjasokat, tönkre teszi a vállalkozókat, újabb csapást mér az iparra, a mezőgazdaságra. Az MSZMP támogatta a taxisok követeléseit, és elítélte, hogy a kormány erőszak alkalmazásával fenyegetőzött. Annak az álláspontjának adott hangot, hogy nem anarchiára, hanem széles körű népi összefogásra van szükség. (MTI)
Budapest rendőr-főkapitánya pénteken a kora délutáni órákban tárgyalást folytatott Horváth Pállal és Barcsai Jenővel a budapesti taxisok, valamint a magánfuvarozók országos képviselőjével. A dr. Barna Sándor rendőrtábornok kérésére létrejött találkozón megegyezés született abban, hogy a taxisokkal szemben nem lép fel erőszakosan a rendőrség. A főkapitány hangsúlyozta: amennyiben a tömegek elleni erőszakos fellépésre parancsot kap, úgy lemond tisztéről - tájékoztatták az MTI-t a megbeszélésről a BRFK illetékesei. (Mint ismeretes, a főkapitány kora reggel még nem zárta ki az erőszakos fellépés lehetőségét.)
A taxisok képviselője, Horváth Pál még a BRFK-ról intézkedett a Ferihegyi repülőtér, valamint a Mosonyi úti laktanyában lévő közrendvédelmi parancsnokság blokádjának feloldására, megegyeztek a további együttműködésben, valamint abban, hogy kölcsönösen tájékoztatják egymást. A tiltakozók képviselői jóindulatukról biztosították a rendőrséget, hangoztatták, hogy ez kizárólag gazdasági és nem politikai ügy, amennyiben a kormányzattal meg tudnak egyezni, három órán belül ,,felszabadítják,, az országot és helyreáll a rend. (MTI)
A főváros alapvető élelmiszerellátásának biztosítása érdekében felajánlotta szolgálatait a budapesti magánfuvarozókat képviselő Palota Trans Kft. A mintegy hatvan autós szervezetet képviselő vállalkozás arról tájékoztatta az MTI-t: csaknem ezer áruszállíttásra alkalmas járművel várják a kenyérgyárak, a tejüzemek, az élelmiszerraktárak jelentkezését, hogy a kenyeret, a tejet, s a többi fontos közszükségleti cikket díjmentesen kiszállítsák az üzletekbe. Diszpécserszolgálatuk rádiókapcsolatban áll valamennyi budapesti teherfuvarozó társulással, hogy a 1848-973-as, illetve a 1848-977-es számon jelentkezők igénye alapján megkezdjék az áruk kiszállítását. (MTI)
Éppen várandós voltam a gyermekünkkel, a hetedik hónap végén, szép nagy hasam volt. Minden útzáron gond nélkül átjutottunk, mert mindig azt mondtam, hogy „mindjárt jön a gyerek” :) És hát kórház mindenfelé van a városban....
Így „mentem szülni” többször is a Jánosba, a Péterfy-be, a Róbertba, az újpesti szülőotthonba, sőt még a Balesetibe is.... Többször felajánlottak kíséretet a zavartalan továbbhaladás érdekében, de ezt udvariasan visszautasítottuk, hogy csak menni szeretnénk tovább, nekünk az elég lesz.
Egyszer majdnem lebuktunk, mert ugyanazok álltak a barikádon, akik előző nap. Meglátott a pasi és azt kérdezte: mi történt? Tegnap csak vaklárma volt?
A Vállalkozók Pártja egyenesen Antall József miniszterelnök és kormánya lemondását követelte. A párt véleménye szerint a kormány bebizonyította: nem képes az ország gazdasági életét megfelelően irányítani. Mind a mai napig nem készítette el azt a gazdaságpolitikai koncepciót, amely hazánk gazdasági életének határozott, gyors és szakszerű átalakítását szolgálná. A kormány intézkedései sorozatban nehezítik a mindennapi életet, növelik az inflációt. A kormány nem képes megoldani azt a feladatot, amelyre vállalkozott, nem képes kiutat mutatni a válságból. (MTI)
A Magyar Röplabda Szövetség az október 27-ére és 28-ára kiírt NB I-es és NB II-es női és férfi bajnoki mérkőzéseit későbbi időpontra halasztja. Azonban szombaton a BSE - BVSC női találkozót, vasárnap pedig az Ú. Dózsa - Csepel, valamint a Fabulon-Vasas - MALÉV férfi összecsapásokat megrendezik.
A halasztott mérkőzések időpontjáról az MRSZ értesíti az érdekelt klubokat. (MTI)
Akkoriban épp 12 éves voltam, úgyhogy annyira nem fogtam fel, miről is szól ez az egész. Azért a biztonság kedvéért kimentünk a város határába (Tatabánya) megnézni, hogy mi történik. Nem történt semmi, néhány taxis elállta az utat a Skála Sztrádánál, valamint néhány homemade transzparensen próbálták az arra járók - a jelzett időpontban egy 11 és egy 12 éves lakótelepi suttyó - figyelmét felhívni sanyarú sorsukra.
Ami a legjobban megfogott, az a "NORMÁLIS, HOGY ANNYIBA KERÜL 1L GEROZIN, MINT 1L BENZIN???" felirat volt. A "G"-t később valaki áthúzta, és "K"-ra javította, valamint zárójelben oda írta alá, hogy "= repülő benzin", így részemről összességében pozitív mérleggel, nyelvészeti és kőolajipari ismereteim bővülésével zárultak a blokád napjai.
Horváth Balázs belügyminiszter elmondta: a kormány nem számított arra, hogy ilyen ellenállásba ütközik. Folyamatosan konzultálnak Göncz Árpád köztársasági elnökkel, a kialakult vészhelyzetről, és máris felállítottak három válságstábot. Ezek közül az egyik az érdekegyeztetést problémáit igyekszik megoldani a szakszervezetekkel közösen, vezetője Szabó Tamás munkaügyi államtitkár.
A konfliktus globális megoldására a nemzetbiztonsági kabinet és a gazdasági tárca képviselőiből alakítottak válságstábot. Az energiagondok kezelésére pedig Bogár László NGKM-államtitkár vezetésével hoztak létre munkacsoportot. (MTI)
Épp vásároltam bátyámmal egy Commodore 64-hez való VC1541-es floppilejátszot, hogy végre játszhassak egy kazettán nem elérhető játékkal (már elég rég volt, de talán Beach Head II), de sajnos a lejátszó a város (Miskolc) másik végében volt, így két vagy három napot várnom kellett... utáltam a taxisokat!
A Demisz ügyvivő testülete felháborítónak tartotta, hogy az elmúlt hetekben tett kijelentésekkel ellentétben ilyen mértékű, az inflációt leginkább gerjesztő intézkedést hozott a kormány. Az ifjúsági szervezeti szövetség képviselőinek vélekedése szerint a társadalom elérte tűrőképességének maximális határát, így ebben a helyzetben az egyetlen elfogadható módszer a türelmes párbeszéd. (MTI)