Tarlós főpolgármester szűzen érettségizett

Otthonom – Budapest címmel könyvet írt a főváros október elején megválasztott főpolgármestere. Tarlós István meglehetősen óvatos a műben. Politikai kulisszatitkokat egyáltalán nem árul el. Amit leírt Demszky Gáborhoz, Orbán Viktorhoz, a régi és az újabb SZDSZ-hez, az MSZP-hez vagy akár az MDF-hez fűződő viszonyáról, azt az elmúlt hónapokban interjúk sorában elmondta.

Sok adat, kevés üzenet

Tarlós a könyv alapján rendszerező elme, aki szereti a számokat és a konkrétumokat, ugyanakkor úgy tűnik, maga sem tudta, hogy pontosan miért kell ezt a könyvet megírnia.

A politikusi emlékiratok vagy önéletrajzok rendszerint egy nagyobb gondolatmenetre vannak fűzve: vagy a történelmi helyzetet igyekeznek magyarázni saját sorsukon keresztül, vagy politikai hitvallásukat népszerűsítik. Esetleg – bár ez inkább csak a visszavonultakra jellemző – jóízűen sztorizgatnak egykori titkokról. Tarlós egyik elvet sem követi, talán ezért is fordulhatott elő, hogy a könyv szerkesztetlennek tűnik, nem áll össze egységes egésszé.

Hogy Tarlós nem szereti az elvont okoskodást, azt már sokszor elmondta, a könyvben is utal rá. Az is látszik, hogy szereti viszont az apró részleteket. Az édesapjáról szóló fejezetben például egy teljes bekezdésben sorolja fel, hogy milyen ételeket szeretett idősebb Tarlós István. Itt derül ki, hogy „a tejet szerette, de kakaót, tejeskávét soha nem ivott”.

Amikor arról ír, hogy milyen focimeccseken volt kint az apjával, mindig odaírja, mennyi lett az eredmény, milyen sztárok léptek pályára. Az adatok sora mögé viszont alig enged betekintést. A szemérmes főpolgármester legalább tízszer említi néhány oldalon belül, hogy ifjúkorában sok konfliktusa volt szigorú édesapjával, de ezek közül egyetlen összezördülés oka sem derül ki. Tarlós megmarad az általánosságoknál, hogy "balhés típus" volt, felelőtlenül is viselkedett, meg túl hosszú volt a haja. Egyetlen konkrét balhé sincs azonban a könyvben.

Tarlós politikai pályafutása előtti életét valószínűleg diktálva fogalmazhatta meg, mert a könyvnek ez a része tele van ismétléssel és esetlegességgel. Háromszor szerepel például  benne, hogy édesanyjának varródobozát lovak és lovasok díszítették. Jól látszik, hogy a politikai témáknál közbeékelt naplórészletek (Tarlós naprakészen feljegyzi a vele történteket) szabatosabban vannak megfogalmazva, mint a könyv többi része; a naplótöredékek stílusa sokkal kiforrottabb, átgondoltabb benyomást kelt mint a ránézésre szabad asszociációkon alapuló emlékezések.

Tón a lúd átúsz

Sokszor utal a főpolgármester latinos műveltségére is, és a szöveg tényleg hemzseg a latin kifejezésektől. „Én is ilyen vagyok, mármint plebejus alkat” – von párhuzamot önmaga és az apja között. „Szenzibilis is, szigorú és szangvinikus” – írja apjáról. „Életben tartja az ember erkölcsi limitjeit” – vélekedik arról, miért jó papokkal barátkozni. „Kerültem afférba” – írja, ha konfliktusról van szó,  illetve „mai napig tartom vele a nexust” – fogalmaz, ha barátságra emlékezik.

„Ebben a tárgyban az antitálentum tüneteit mutattam” – szól a kémiáról, de közben azt is megjegyzi, hogy „eredendően a humán véna erős bennem, de azt hiszem, nem nevezhetem elég dominánsnak”. És persze vannak olyanok, „akiknek habitusát negatívra értékelem”.

Nincs kibeszélés

A politikai pályafutásáról szóló részekben nehéz meglepetést találnia annak, aki sokat olvasott már róla. Legrészletesebben az SZDSZ-hez fűződő viszonyát taglalja, szinte védekezik, mondván, csak az antikommunizmusa vitte a pártba, annak ultraliberális nézeteit sohasem osztotta.

Az SZDSZ-viszony taglalásánál jóval rövidebben szól óbudai polgármesterségéről, holott az első legfeljebb négyet, utóbbi viszont tizenhat évet jelentett az életében.

Annyi kiderül, hogy a felelősség elosztásával és a végrehajtás jogának magához ragadásával egyre könnyebben ment a dolga, hiába nem állt mögötte többség a képviselő-testületben. „Annyira tudtam uralni az önkormányzatot, hogy föl sem merült senkiben, hogy kikezdhetnének” – írja, és az Index is pont erre jutott a róla készült portréban.

Orbán és a Fidesz

A legérdekesebb a politikáról szóló részben Tarlós és a Fidesz viszonyát taglalja. Ám a két fontos konklúziót, ami talán levonható a könyvből, nem mondja ki. Egyrészt rendkívül érdekes, ahogy 2004 és 2006 eleje között Orbán csak lebegtette a főpolgármesteri jelölését. A Fidesz első embere megjegyzésekkel, félmondatokkal utalgatott a lehetséges jelölésre, volt, hogy Tarlós hetekig várt egy időpontra, hogy találkozhassanak, vagy hogy visszahívja. Ezt egyáltalán nem így hangsúlyozza a szerző, de mégis feltűnő, hogy egy ilyen fontos ügyben mennyire lassan alakult ki a végső döntés. Kívülállóként azt lehetne gondolni, ezt idegtépő lehetett végigcsinálni.

Ennél is izgalmasabb, hogy amikor a Fővárosi Közgyűlésben végzett munkájáról ír (2006–2010), akkor többször is utal arra: azt jósolták neki, hogy mivel nem párttag, nincs eléggé beágyazva a Fideszbe, ezért ki fogják csinálni. Ezt a könyv szerint baloldali politikusok és újságírók jósolták, de feltűnő, hogy amikor megemlékezik a Fidesz-frakció számára legkedvesebb tagjairól, akkor egyetlen országosan ismert politikust sem sorol fel. És van egy ilyen félmondat erről a négy évről: „Orbán Viktor nélkül nem biztos, hogy állva tudtam volna maradni a nagy politikai tülekedésben”.

Összerakták

A könyv politikai része csak részben Tarlós visszaemlékezése. Van egy fejezet, tele naplórészletekkel, amelyek tulajdonképpen publicisztikák a 2000-es évek aktuális politikai eseményeiről, jórészt igazodva a Fidesz akkori hivatalos álláspontjához. Egy fejezetet Csomós Miklós (Tarlós oktatásért és kultúráért felelős helyettese) írt, ebben összefoglalta a Fővárosi Közgyűlés legfontosabb vitáit, a politikát érdeklődve figyelők újdonságot itt sem találhatnak.

A könyv legérdekesebb megállapításai a következők:

– Tarlós nagyon szerette Ákos Stefi Mariguana cha-cha-cha című dalát, de a számból csak egy kis részletre emlékezett a könyv írásakor, („Száll a dal Rosariótól Andesig”), a címére és előadójára már nem. Ám az Index ebből beazonosította, és most küldi neki a Városházára:

– Tarlós István szűz volt még, amikor leérettségizett.

– Feleségével nem lakhattak együtt esküvőjük után sem, mert családi nyomásra meg kellett várniuk a közös hálószobával a templomi esküvőt.

– Tarlós István 17 éves koráig minden nap verekedett.

– Sokáig szüleivel egy házban élt, és már háromgyermekes családapa volt, amikor csak egy 52 négyzetméteres panellakásra futotta.

– Orbán Viktor mondta a köszöntőt a 60. születésnapi buliján, 2008-ban, videóüzenetben pedig még Demszky Gábor is felköszöntötte.

– Orbánnal többször vitatkoztak már azon, hogy Kocsis vagy Puskás volt-e a nagyobb labdarúgó (Tarlós szerint Kocsis).

– Tarlóst láthatóan nagyon bántják a gúnyolódások, a szerinte teljesen megalapozatlan kritikák, különösen az interneten publikáltak. A "valami internetes liberális mikiegér" kitétel csak egy a sok hasonló közül, amivel láthatóan szívesen él a könyvben.

Ami kimaradt

Különösen érdekes, hogy éppen csak említi vitáját a Sziget fesztivállal; egyáltalán nem szól gázolásos balesetéről, amivel még 2006-ban a baloldal többször is támadta; nem ír a szociális népszavazásról sem, aminek arcaként 2008-ban végigkampányolta az egész országot.

A könyv végén több statisztika is van Tarlósról, köztük az eddigi összes választáson elért eredménye, azonban hiányzik a 2002-es parlamenti választás, amikor függetlenként Fidesz–MDF - támogatással indult Óbudán, és vesztett.

Szerető fiú, férj, apa és nagyapa

Tarlós érezhető szeretettel ír családjáról, szüleiről, nagyszüleiről, feleségéről, gyermekeiről és unokáiról. Akármilyen óvatos egyébként a szerző, és fésületlen sokszor a szöveg, ragaszkodása családjához átélhető üzenete a könyvnek. A szülei haláláról szóló bekezdések megrendítőek és szépek. Néhány gyerekkori emlék is eléggé eleven ahhoz, hogy érdekes legyen.

Összességében azonban a könyv alig tesz hozzá ahhoz, hogy megértsük Tarlós István karrierjének hátterét, sikerének okait. És még kevesebbet segít abban, hogy megértsük, hogyan alakult 1990 óta Budapesten az önkormányzati politika.