Szijjártó tévedett, a németek beszóltak
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Csütörtökön Werner Hoyer német külügyi államtitkár bő öt percben nyilatkozott az SWR nevű német rádiónak a magyar médiatörvényről. Többek között azt mondta, hogy az „új magyar médiatörvény nem vet jó fényt a közelgő magyar EU-elnökségre”. Az államtitkár azt is mondta, hogy az EU szellemiségével semmiképpen sem fér össze a magyar szabályozás. A német politikus itt az EU jelmondatát, az
"egység a sokszínűségben" szlogent idézte.
Szintén csütörtökön Guido Westerwelle német külügyminiszter telefonon beszélt Martonyi Jánossal. A német külügyminisztérium közleménye szerint a "barátságos légkörben a médiatörvény megváltoztatásának lehetőségéről beszéltek". Mivel a magyar kormány eddig határozottan kiállt a kedd hajnalban elfogadott törvény mellett, ezért a módosítást nyilvánvalóan a németek kezdeményezték.
A diplomáciában szokatlan, hogy egy frissen elfogadott törvény módosításért lobbizzon egy külföldi kormány. A német lépés egyértelműen arra utal, hogy a médiatörvény komoly ellenérzéseket váltott ki Berlinben.
Szijjártó tegnap még nem akarta elhinni
Orbán Viktor szóvivője szerda este magyar újságíróknak még azt állította, hogy a német kormány nem kritizálta a magyar médiatörvényt, az ezt terjesztő sajtó tévedett, rosszul fordított. Szerdán a német kormány helyettes szóvivője tolmácsolta a berlini kormány álláspontját, amiben a jogállamiság betartására figyelmeztették a budapesti kormányt. Ezt próbálta Szijjártó úgy beállítani, mintha nem a médiatörvény kritikájáról lett volna szó.
A német külügyi államtitkár csütörtöki rádiónyilatkozata azonban arra utal, hogy nem az újságírók tévedtek, hanem Szijjártó Péter értette félre a német kormány üzenetét.
Szijjártó szerint az Európai Bizottság vizsgálatáról írni is túlzás, hiszen a testület hivatalosan nem lépett a magyar médiatörvény ügyében. Ehhez képest a német kormány nevében éppen e vizsgálat fontosságát hangsúlyozta Hoyer államtitkár.
Azt mondta ugyanis, hogy a szövetségi kormány üdvözli, hogy az Európai Bizottság vizsgálja a magyar törvényt.
„Ha hírek talán kevésbé bombasztikusak lennének, s inkább a tényekre hagyatkoznának, látszana, hogy nagyon is európai médiaszabályozásról van szó” – mondta Szijjártó. Ehhez képest a német kormány álláspontja az, hogy ki kell vizsgálni, hogy a magyar törvény összhangban van-e az uniós joggal. Hoyer csütörtöki nyilatkozatában azt sugallta, hogy a válasz szerinte inkább az, hogy nincs összhangban az európai alapelvekkel.
Az Európai Hírügynökségek Szövetsége aggódik
Az Európai Hírügynökségek Szövetsége (EANA) a magyar kormányhoz és parlamenthez írt levelében aggodalmát fejezte a magyar médiatörvény miatt.
"Egy olyan médiatörvény alkalmazása, amely ha visszaélnek vele, alkalmas a média elnyomására és sérti a médiaszabadság és az elfogulatlan hírközlés alapvető elveit, nem csupán Magyarországot érinti, hanem az egész európai közösséget is" - írta Mika Petterson, az EANA elnöke, az STT-Lehtikuva finn hírügynökség főszerkesztője és vezérigazgatója. A szervezet elnöksége sürgeti a magyar kormányt, hogy védje a közszolgálati és egyéb média függetlenségét, áll a levélben.
Az EANA 31 európai ország hírügynökségeit tömöríti és együttműködési és tájékozódási fóruma a hírügynökségi tevékenységnek. Az EANA alapokmánya hangsúlyozza, hogy a tag hírügynökségek támogatják a sajtószabadság és az elfogulatlan hírközlés elveit. (MTI)