Büntették őket a szavazók, mégis bejutottak
További Választás cikkek
Egytől egyig leszerepeltek az MSZP budapesti listájáról bekerült, egyéniben is induló képviselőjelöltek. Ugyanakkor az egyéniben végül mandátumot szerző Tóth József, és a valószínűleg mandátumot szerző Szanyi Tibor csak a 20. illetve a 23. helyen szerepeltek, vagyis listáról esélyük sem lett volna a parlamentben maradni. Bár a szocialisták még januárban is úgy gondolták, hogy Budapesten a 32 választókerületből 20-ban nyerve megőrzik többségüket, reálisan Tóth bejutásával akkor sem számolhattak.
Igaz, Tóth lázadó volt, nem titkolta ellenérzéseit a budapesti szocialista vezetőkkel, Hagyó Miklóssal és körével szemben. A listáról pedig még 2009 májusában, bőven az EP-választási vereség, sőt, még a listaállítás elveiről és rendjéről döntő országos választmányi ülés előtt döntöttek. És utólag is csak annyiban módosították, hogy az időközben a BKV-ügyek miatt védhetetlenné vált Hagyót kihúzták a lista harmadik helyéről (így Tóth és Szanyi is egy helyet előrelépett a végső listán).
A névsorban így azok a budapesti vezetők szerepeltek előkelő helyen, akiket a választók alapvetően büntetni akartak. A végül bejutottak közül a listavezető Lendvai Ildikó, és a listán harmadik Horváth Csaba nem indultak egyéniben. Horváth az MSZP főpolgármester-jelöltje, eredeti választókerülete, a budapesti 2-es hagyományosan jobboldali körzet. Várható vereségét nehéz lett volna kommunikálni, ezért vonhatták vissza.
A listán második Burány Sándor egyéni körzetében, ahol négy éve a szavazatok 51,9 százalékával az első fordulóban nyert, most 29,1, illetve a második fordulóban 36,9 százalékos eredményt ért el. Ugyan már első fordulós eredménye is jobb a párt budapesti átlagánál, fideszes ellenfele, Tarnai Richárd az első fordulóban 15,7 százalékot vert rá, a másodikban meg még növelni is tudta a különbséget.
A lista negyedik helyezettje, Molnár Zsolt, Hagyó bizalmasa már az első fordulóban elbukott, 23,4 százalékos eredményével 30 százalékponttal múlta alul a győztest.
Steiner Pál, az MSZP budapesti frakcióvezetője ennél is nagyobb verést kapott, Rogán Antal 33 százalékponttal előzte meg.
Pál Tibor, a szocialisták ferencvárosi alpolgármestere egy korábban betonbiztos szocialista körzetben ért el 30,9 százalékos eredményt az első fordulóban, és bár a másodikban 5 százalékponttal növelte támogatottságát, így is 19,4 százalékkal kapott ki.
Az utolsó listás bejutó Józsa István, a XI. kerületi szervezet oszlopos tagja. Ő a kerületen kívül kevésbé ismert, és 22 pontos első fordulós veresége majdhogynem tisztes helytállásnak számít.
Az eredetileg még bejutónak remélt helyen szerepelt Simon Gábor, a párt választmányának elnöke (a listát még a választmány iránymutatása előtt állították össze, de ez nem okozott zavart). Ő az első fordulóban még kiemelkedőnek számító 36,9 százalékot ért el, a másodikra viszont 2,2 százalékpontot esett a támogatottsága és végül 22,6 ponttal kapott ki fideszes riválisától.
A nyerésre is esélyesnek tartott Budai Bernadett volt kormányszóvivő már az első fordulóban kiesett, 25,6 százalékot vert rá Bácskai János. Az újbudai polgármester Molnár Gyula a második fordulóban már 44 százalék fölé jutott, de csak megszorongatni tudta a Fidesz eredeti jelöltjét februárban váltó, a kerülethez nem köthető Simicskó Istvánt.