Dávid Ibolya fél Budapestet feloszlatta
További Választás cikkek
Dávid Ibolya pénteken bejelentette, hogy felfüggesztette az MDF öt kerületi szervezetének működését, elfogadhatatlannak nevezte, hogy állítása szerint alapszabály-ellenesen összehívták a párt budapesti választmányi ülését. A III., a IV., a IX., a X. és a XXI. kerületi szervezetekre vonatkozó felfüggesztési döntést azután hozta meg a párt elnöke, hogy csütörtökön a budapesti választmány rendkívüli ülésén leváltották a fővárosi MDF éléről Lévai Zoltánt, és Szegner László III. kerületi alpolgármester személyében új elnököt választottak.
A csütörtöki ülésen részt vett a 26 tagú testület 14 tagja, ami pontosan megegyezik a választmány három héttel ezelőtti részvételi arányával, amikor a testület a pártvezetés elvárásainak eleget téve Lévai irányításával megszavazta az SZDSZ-szel való együttműködést. A döntés azonban akkor is nehezen ment át, három órát kellett várni, hogy meglegyen a választmány határozatképessége.
A rendkívüli ülésen úgy döntöttek, hogy feloszlatják a korábbi oszlatásokban köreműködő etikai bizottságot. Emellett elhatározták, hogy a jövő keddi ülésen újraírják a párt fővárosi területi listáját is, és a tervek szerint a bejutási esélyek szempontjábol fontos első három helyre mindenképpen új jelölteket neveznek meg. Forrásaink szerint az új összetételű elnökség ezekre a helyekre semmiképpen sem tesz majd SZDSZ-es politikust, és ezzel gyakorlatilag felrúgja az országos elnökség eddigi terveit, amelyekben legalább két helyet a liberálisoknak szántak volna.
A pártelnökség a választási előkészületek során több ellenvéleményt hangoztató helyi szervezettel is leszámolt az elmúlt hetekben. Egyszer öt, majd újabb egy szervezetzet függesztett fel, így pillanatnyilag összesen tizenegy kerülettagsága került szembe a jelenlegi vezetéssel.
Úgy tudjuk, hogy a most bejelentett intézkedés azonban már az országos elnökségen belül sem kapott egységes támogatást. Forrásaink szerint ketten a megegyezés pártján álltak, attól tartva, hogy a rendszerssé váló oszlatások végleg működésképtelenné teszik a pártot.
A jelenleg feloszlatott szervezetek nagyrésze már eddig is emberhiánnyal küzdött. A csütörtökön budapesti elnöknek választott óbudai alpolgármester például egymaga töltötte be a pártszervezetnél a kopogtatógyűjtő aktivista szerepét. Bővebben A jelölt emberei sorozatunkban>>>
Az oszlatások, kizárások és felfüggesztések akkor váltak rendszeresen használt fegyverré az országos elnökség, és különösen Dávid Ibolya kezében, amikor az országos választmánnyal megszavaztatták, hogy ezt a választmányi feladatkört átruházzák az elnökségre.
Információink szerint a csütörtökön megválasztott új budapesti vezetés Dávid Ibolyáék keménykedése ellenére sem hátrál meg. Az SZDSZ-ellenes budapestiek szerint a rendkívüli választmányi ülésen megszavazott személycserék az alapszabály minden pontjának megfeleltek, ezért azt az országos elnökség sem tudja megváltoztatni.