Még mindig több száz méteres sor kígyózik a XI. kerületi Bocskai út 80. szám alatt található általános iskola előtt. Helyszíni tudósítónk szerint azonban az emberek nagyon elszántnak tűnnek, nem látni, hogy csalódott arccal tömegesen állnának ki a sorból, és fordulnának sarkon, hogy mégse szavazzanak.
Vannak akik már négy órája állnak sorban, és vannak, akik már másodszor jöttek. "Négy órakor egyszer már itt voltunk, de túl hosszú volt a sor, gondoltuk később visszajövünk. Visszajöttünk, fél hét óta állunk itt, de sokkal rövidebb volt a sor mikor először voltunk jöttünk" - mondta az egyik, a kígyózó sor közepén várakozó fiatalokból álló csoport.
Az embereknek az önkormányzat teát oszt, de valószínűleg azért ennyire kitartóak a sorban állók tudósítónk szerint, mert a többségük fiatal, sok a kollégista is, és mindenképpen hallatni szeretnék a hangjukat .Az emberek szerint egyébként maga a helyzet "kritikán aluli".
Molnár Gyula (MSZP) nyílt levélben gratulált fideszes ellenfelének a választás első fordulójában elért eredményéhez. Újbuda polgármestere ugyanakkor arra kéri Simicskó Istvánt, hogy "az előttünk álló napokban csak és kizárólag pozitív anyagokkal, programokkal és Újbudáról szóló gondolataival kampányoljon". Molnár azt írta a Fidesz-KDNP jelöltjének, hogy április 14. és 22. között jelöljön meg egy alkalmas időpontot, amikor az Újbuda TV nyilvánossága előtt megbeszéljék, milyen jövőt képzelnek el a kerület és Budapest lakóinak.
Hock Zoltán volt országgyűlési képviselő szerint az MDF-ből többen is megkeresték azért, hogy vállalná-e a párt vezetését.
Az MDF-ből 2009 júniusában kizárt politikus elmondta: a pártban jelenleg nem az a legnagyobb megoldandó kérdés, hogy ki lesz az elnök, hanem az, hogy képes lesz-e a helyén kezelni az április 11-i csúfos bukást, képes lesz-e rendezni sorait, képes lesz-e az elmúlt másfél-két évben "elkergetett" politikusok visszahívására, integrálására.
Hozzátette: az is kérdés, képes lesz-e a párt világosan kijelenteni azt, hogy a "balos, bokrosos, SZDSZ-es katyvasz" megbukott, és képes lesz-e önmagát újra definiálni, mint jobboldali konzervatív párt. (MTI)
A Fidesz szerint az államháztartási hiány mértéke azt bizonyítja, hogy a költségvetés tele van trükkökkel, a jelenlegi kormány pedig kiüríti a kasszát a következő kabinet hivatalba lépéséig.
Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője ezt arra reagálva mondta, hogy Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára közölte: május végére 719,4 milliárd forint államháztartási hiány várható, ami az éves deficit 81,9 százaléka. (MTI)
Először lépte át a hárommilliót a hétvégi látogatók száma az internet hazai történetében a 2010-es országgyűlési választás napján. Ezt a rekordot hétfőn egy újabb követte: ekkor a Medián internetes auditálórendszere több mint 3,7 millió hazai látogatót mért.
Bár nem ez története legrosszabb választási szereplése, mégis eddigi legnagyobb vereségét szenvedte el az MSZP. A második fordulóban a Fidesz kétharmados győzelmének megakadályozásával szépíthetnének, de erre kevés az esélyük. Az MSZP választások utáni lehetőségeit vettük sorra.
Az MSZP ózdi képviselőjelöltjére, Dr. Tóth Istvánra a választók 22,3 százaléka szavazott. Tóthot a fideszes Riz Gábor (40,8%) és a jobbikos Kisgergely András (32%) is megelőzte, semmi esélye a győzelemre. akkor vajon miért nem lép vissza?
Boross Péter volt miniszterelnök szerint a Fidesz fölényének köszönhetően a jelenlegi politikai helyzet a "magyar újjáépítés legragyogóbb időszakára, Tisza Kálmán és Bethlen István kormányzására hasonlít".
Az MDF-ből tavaly kilépett politikus a Figyelő csütörtöki számában megjelenő interjúban úgy fogalmaz, hogy számára örömteli üzenetet hordoz a Fidesz "legázoló, nagy győzelme", amely alapján szerinte végleg eltűnhet a politikai közéletből a "XX. században veszteséget, vért, tragédiát okozó baloldali kurzus". (MTI)
Boross Péter volt kormányfő "gyalázatos kudarcként" aposztrofálja az MDF első fordulóban elért 2,67 százalékos eredményét. A politikus szerint volt pártja "alapeszménye" akkor bicsaklott meg, amikor az "MDF-et Bokros Lajos szárnyai alá vitték", de szerinte a párt "igazi politikai bűne" az SZDSZ-szel kötött összefogás volt. Mindezeket politikai aberrációnak nevezte. Boross Péter helyesnek tartja Dávid Ibolya lemondását, reményei szerint Dávid Ibolya döntését az elnökség is követi. (MTI)
A kaposvári bíróság első fokon egy év nyolc hónap szabadságvesztésre ítélte azt a kaposvári férfit, aki egy szórólapot osztó fideszes pártaktivistára, egy helyi önkormányzati képviselőre támadt. Az ítélet nem jogerős.
Tizenegy fellebbezést nyújtottak be a Hajdú-Bihar megyei területi választási bizottsághoz az országgyűlési képviselő-választás első fordulójával kapcsolatban, közölte Vasas Lászlóné megyei főjegyző, a területi választási iroda vezetője. A testület valamennyi beadványt elutasította, egy döntését illetően felülvizsgálati kérelemmel fordultak szerdán a bírósághoz. (MTI)
Az ügyészség elutasította a Kubatov-videóval kapcsolatos MSZP-s feljelentéseket, közölte Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. Enyhe kifejezés, hogy az MSZP megdöbbent az ügyészség döntésén, mondta Nyakó István, a párt szóvivője.
Tizenhat pontos elváráslistát állított össze a Szabad Emberek Magyarországért (SZEMA) párt a Fidesz-kormánnyal szemben. Az "egyetlen liberális párt" a választások legszomorúbb eredményének tartja, hogy "a szélsőjobboldali, neonáci eszméket hangoztató Jobbik az ország harmadik politikai erejévé válthatott".
Szekeres Imre MSZP-s elnökhelyettes megválasztására buzdító SMS-eket és e-maileket küldtek egy oroszországi szerverről a jászapáti választókörzetben élőkhöz a kampánycsend idején - tudta meg a Magyar Nemzet. Többen is a helyi választási bizottsághoz fordultak a kampánycsend megsértésének gyanúja miatt. A választási bizottság azonban elutasította a kifogással élők beadványát. A testület azzal érvelt, hogy az állampolgárok mint magánszemélyek közötti személyes kommunikáció nem valósítja meg a kampámycsend megsértését, függetlenül attól, hogy az levélben, interneten vagy SMS-ben történik.
Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke szerint várhatóan kétszáz főre csökkenhet a parlamenti képviselők száma. Arra a kérdésre, hogy a tervezett átalakítás kapcsán nem lesz-e "berzenkedés", azt válaszolta: az egyéni képviselőjelöltek kiválasztásakor az egyik szempont volt, hogy ki hogyan viszonyul a kisebb parlamenthez. Senkit nem fog meglepetés érni - mondta. (MTI)
A második fordulóban, április 25-én is Budapest V. kerületében, a Vörösmarty téren lesz a Fidesz eredményváró központja - közölte Havasi Bertalan, a párt sajtófőnöke. A választás első fordulójában itt, egy irodaházban volt a Fidesz választási központja. Az épület előtt, a téren egy színpadot is felállítottak. (MTI)
Kampánycsendsértés történt a főváros XI. kerületében, amikor április 10-én az MSZP szórólapját elhelyezték egy Bocskai úti ház kapuján - a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) döntéséről Rétvári Bence kereszténydemokrata politikus tájékoztatott.
A testülethez április 11-én érkezett kifogás arról, hogy a Bocskai út 27. számú ház kapujában 10-kor a kapurácsba tűzve MSZP-s szórólapot találtak, ami 8.20-kor még nem volt ott. (MTI)
Az alábbi ábrán látható, hogy a Fidesz mennyivel verte meg az egyes választókörzetekben a Jobbikot. Minél narancssárgább egy terület, annál nagyobb volt a Fidesz előnye a Jobbikhoz képest.
A Dunántúlon és Budapesten egyértelműen meggyőző volt a Fidesz fölénye. A Dunától nyugatra csak Dombóvár és Esztergom körzetében kisebb a két párt közti különbség 30 százaléknál. Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megyék nagy részében viszont ennél csak kisebb volt a különbség a két párt között. Heves megyében például csak Egerben vert legalább 30 százalékot a Fidesz a Jobbikra. Leginkább Tiszavasvári és Ózd körzetében tudta a Jobbik megközelíteni a Fideszt.
Nem sértette meg a debreceni városi televízió a kampánycsendet, amikor vasárnap este 21 órakor élő adásban választást értékelő politikai műsort közvetített, a Hajdú-Bihar megyei Bíróság határozatával helybenhagyta a bejelentést korábban ugyancsak elutasító területi választási bizottság döntését, tájékoztatott Figula Ildikó, a megyei bíróság szóvivője. (MTI)
Rendeletmódosítást kezdeményez az Országos Választási Iroda (OVI), hogy az igazolással szavazóknak ne kelljen órákig sorban állniuk a szavazókörök előtt, ahogy az az országgyűlési képviselő-választás első fordulójában történt. Az önkormányzati miniszteri rendelet lényege, hogy az igazolással szavazók adatait nem kézzel vezetnék fel a névjegyzékbe, hanem már szerepelnének egy előre kinyomtatott listán. Ezen a szavazatszámláló bizottság jelzéssel látná el, hogy mely választópolgárokat vettek névjegyzékbe. Ezzel a módosítással az OVI szerint lényegesen lerövidülne a szavazás időtartama, amely vasárnap este egy-három perc között mozgott.
Azok az igazolással már rendelkező választópolgárok, akik a szavazást megelőzően nem jelezték szavazási szándékukat az adott településen a helyi választási iroda vezetőjénél, a szavazás napján az igazolással történő szavazásra kijelölt szavazókörben a szavazatszámláló bizottságtól kérhették névjegyzékbe vételüket az országgyűlési választás első fordulójában. (MTI)
Az Országgyűlés elnöki posztjára készül Schmitt Pál fideszes európai parlamenti (EP) képviselő. "Ő engem hazahív, hogy készüljek arra, hogy a parlament elnöke leszek, így is készülök (...), megszoktam, hogy az előttem álló feladatot veszem komolyan" - mondta Orbán Viktor terveiről salgótarjáni sajtótájékoztatóján. (MTI)
Nem sértette meg a választási törvényt az Országos Választási Bizottság (OVB) szerint Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, amikor "fasisztázott". Egy magánszemély kifogást nyújtott be, amiért Mesterházy vasárnap este a választási eredmények ismeretében azt mondta: "azt kérem mindenkitől, aki hisz abban, hogy szükség van Magyarországon egy ilyen demokratikus kontrollra, (...) az függetlenül attól, hogy milyen a pártszimpátiája, hogy ha nem akar a fasisztákra és Orbán Viktorra szavazni, akkor az a második fordulóban támogassa a Magyar Szocialista Pártot". (MTI)
Jogerőssé váltak a vasárnapi országgyűlési képviselő-választás első fordulójának eredményei, minden jogorvoslati eljárás lezárult csütörtök estére. (MTI)
A Jobbik elnöksége a héten dönt arról, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye 8. választókerületében visszalépteti-e egyéni képviselőjelöltjét a választáson független jelöltként induló Molnár Oszkár, Edelény polgármestere javára, mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Pörzse Sándor, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje szerint Molnár egy tipikus jobbikos, egy olyan "fideszes, aki szembenézett az igazsággal, és aztán ki is mondta azt". " Az esetleges visszalépés előtt azonban még meg akarják vizsgálni, hogy Molnár Oszkár programja mennyire hozható összhangba a Jobbikéval.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 8. választókerületében, Edelényben Daher Pierre, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje nyert a választások első fordulójában, de 36,54 százalékos eredményével nem szerzett mandátumot. A korábban fideszes Molnár Oszkár függetlenként 24,14 százalékot szerzett, míg a 19,13 százalékos eredményt elérő jobbikos Miklós Árpád is indulhat, számszerintis eredményük együtt pedig több szavazatot jelent, mint a fideszes politikusé. Április 25-én szintén indulhat az MSZP-s Gúr Nándor is, aki az első fordulóban a szavazatok 18,7 százalékát gyűjtötte be. (MTI)
Egy internetes oldal hozzászólásaiban fenyegették meg Daher Pierre-t, az edelényi, 8-as számú választókörzet fideszes országgyűlési képviselőjelöltjét és családját. Ezt maga a jelölt közölte.
Egyebek között azt írták, hogy a kórházigazgató és testvérei nem érik meg április 25-ét. A rendőrség személy elleni erőszak cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétségének gyanúja miatt indított vizsgálatot. (MTI)
Már az őszi önkormányzati választások előtt beterjesztené a Fidesz az új Országgyűlésben azokat a módosításokat, amelyek lehetővé tennék, hogy az új helyi képviselő testületek a jelenlegihez képest fele akkora létszámmal alakuljanak meg.
Pokorni Zoltán, az Orbán-kabinet volt oktatási minisztere a Duna Televízió Hattól nyolcig című reggeli műsorának adott interjúban nem zárkózött el attól, hogy újra ő vezesse majd az oktatási tárcát. Vállalna-e oktatási miniszteri posztot a Fidesz-kormányban? - hangzott a Hattól nyolcig kérdése. Pokorni erre úgy reagált: részvétele az oktatáspolitikában elsősorban a leendő miniszterelnöktől függ, aki felkéri a leendő tárcavezetőket. A döntése függ továbbá a jövőben kormányzati struktúrától. Pokorni nyilvánvalóvá tette, hogy csak egy önálló oktatási tárca munkájában vállalna szerepet. „Én az oktatáshoz értek valamelyest. Ha van önálló oktatási tárca, annak a munkájában szívesen veszek részt. Ha nincs, azt már megtanultam, hogy olyat nem csinálok, amihez nem értek" - közölte a politikus a Duna Televízió reggeli műsorában.
Az eddigi információk Pokorni feltételei biztos nem teljesülnek. A jelenlegi állás szerint számos, Magyarországon a rendszerváltás óta önálló területnek számító tárca sorsa „pecsételődött meg” vagy vált bizonytalanná. Nem lesz külön egészségügyi, szociális, oktatási, kulturális, környezetvédelmi tárca, de az sem biztos, hogy nem tagozódik-e be valahova a pénzügyi, a honvédelmi minisztérium.
A csúcsminisztériumokban a tárcát vezető miniszter mellett a konglomerátumba olvadó korábbi tárcákat a kiválasztott politikusok alminiszteri, vagy államtitkári titulussal felügyelnék. Az oktatási terület a humán csúcsminisztériumhoz tartozna. Az összevont humán tárca az egészségüggyel, oktatással, kultúrával és szociális területtel foglalkozna, vezetésére nyilván egy emblematikus széles látókörű emberre lenne szükség.
Felmerült Vizi E. Szilveszter korábbi akadémiai elnök neve, az egészségügyi részre pedig Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora, illetve Pesti Imre, fideszes képviselőt is emlegetik. Korábban Molnár Ágnes soproni fideszes képviselőt is az esélyesek között tartották számon, de a legutóbbi hírek Pesti erősödéséről szóltak.
A kulturális területre sokáig Szőcs Géza erdélyi költőt tartották befutónak, aki tavaly felkerült a Fidesz EP-listájára is, de őt a hírek szerint Csoóri Sándor fúrta Orbánnál. Legutóbb Baán László, a Szépművészeti Múzeum igazgatójáról beszéltek fideszes körökben. Az oktatás területének irányítására kézen fekvő választásnak tűnne Pokorni Zoltán, de köztudott, hogy a viszonya nem a legjobb Orbán Viktorral, egy összevont tárcában pedig Pokorni - ahogy az Duna Televíziónak adott interjújából is kiderül - biztos nem vállalna államtitkári posztot. A hírek szerint erősen ambícionálja viszont ezt a területet a KDNP-s Hoffmann Rózsa.
Időben elindítja az Országos Választási Iroda (OVI) az internetes tájékoztatási rendszerét jövő vasárnap, a választás második fordulója után, közölte Virág Rudolf irodavezető.
Elmondta, ez várhatóan azt jelenti, hogy 19 óra után 20-30 perccel, amikor megindulnak az adatok a választókerületekből, az OVI elindítja a összesítő rendszert, így majd folyamatosan követni lehet, hogyan alakulnak a részeredmények.
Az eredményeket várhatóan este tíz óráig meg lehet majd ismerni, kivéve azokon a helyeken, ahol esetleg elhúzódik a szavazás. (MTI)
Feltették az Országos Választási Iroda (OVI) honlapjára azt közleményt, amelyben tájékoztatják a választókat, mely választókerületekben lesz második forduló, és a választók hol érdeklődhetnek a szavazással kapcsolatos tudnivalókról. Az OVI közölte azt is, melyik tíz, igazolással szavazásra kijelölt szavazókörben szavaznak várhatóan sokan. (MTI)
Lezárult a jogorvoslati időszak, így jogerőssé váltak az országgyűlési választások első fordulójának eredményei, mondta Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője. Így elvesztették a mentelmi jogukat azok a képviselőjelöltek, akik nem jutottak be a második fordulóba. A mandátumot szerzett egyéni jelöltek mentelmi joghoz jutottak.
Azokban az esetekben, ahol háromnapos jogorvoslati határidő van - ilyenek például a kampánycsend-sértések - még nem emelkedtek jogerőre a döntések. (FH)
A Magyar Demokratikus Charta szóvivői szerint "akinek fontos a magyar demokrácia, a magyarok szabadsága, a jogegyenlőség, valamennyiünk méltósága, Magyarország csatlakozása a demokratikus államok közösségébe, elmegy szavazni, és a két demokratikus párt, az MSZP és az LMP állva maradó, a győzelemre esélyes jelöltjére szavaz". A közleményt Bauer Tamás volt SZDSZ-es, Vitányi Iván MSZP-s képviselő, Vásárhelyi Mária szociológus és az LMP országos listájának 138. helyén szereplő Fleck Zoltán jegyzi.