Még nyomoznak a gépi hívások ügyében

2010.01.25. 07:31 Módosítva: 2010.01.25. 07:48
A Budapesti Rendőr-főkapitányság még nyomoz a tavalyi európai parlamenti (EP) választás idején tapasztalt automatizált telefonhívások ügyében.

Az Országos Választási Bizottság (OVB) 2009. június 10-én tett feljelentést az automatizált telefonhívások miatt, melyekkel a szavazókat befolyásolni kívánták választói akaratukban. A hívások egy része egyes pártok mellett kampányolt, más része pedig az európai parlamenti választáson való részvételre buzdított.

Az OVB a szavazás napján és azt követően is több tucat panasz és kifogás nyomán törvénytelennek, kampánycsendsértőnek találta a telefonos akciókat és ekkor döntötte el, hogy feljelentést tesz a rendőrségen.

Elemzik a híváslistákat

A BRFK szintén a választás, a népszavazás és a népi kezdeményezés rendje elleni bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást, ismeretlen tettes ellen. "Az ügyben jelenleg a híváslisták elemzése folyik, valamint annak vizsgálata, hogy a hívások során történt-e megtévesztés vagy fenyegetés, hiszen a tényállás ezen esetekben valósul meg" - közölte a BRFK.

Jóri András adatvédelmi biztos a tavaszi országgyűlési választás kitűzése előtt tette közzé a kampánnyal kapcsolatos adatkezelésre vonatkozó ajánlását. A biztos ebben kiemelten foglalkozott az automatizált telefonhívások ügyével, és úgy foglalt állást, hogy a nyilvános telefonkönyvből azon előfizetőket lehet felhívni, akik hozzájárultak számuk közzétételéhez és nem zárták ki, hogy tájékoztató célú üzenetekkel keressék meg őket. Ugyanakkor a telefonkönyvből generált lakcím-adatbázist tilos felhasználni kampánycélú postai levelezésre.

Titkos számokat is tárcsáznak

A számgeneráláson alapuló automatizált hívórendszer alkalmazása tilos, mivel így olyan számokat is felhív a rendszer, amelyek titkosak, vagy amelyek előfizetői kifejezetten elzárkóztak a tájékoztató hívásoktól. A nyilvános adatokból dolgozó, az előfizetők rendelkezéseit figyelembe vevő, vagy a szimpatizánsok által önként rendelkezésre bocsátott telefonszámokat azonban fel lehet hívni kampánycélból.

Ezért felszólította a pártokat, hogy csak azokat a választópolgárokat keressék meg automatizált hívórendszer alkalmazásával, akik a hívások fogadásához előzetesen hozzájárultak. Ebbe a csoportba tartoznak azok is, akik korábban a pártnak szimpatizánsként önként kapcsolatfelvétel, tájékoztatás céljából bocsátották rendelkezésére telefonszámukat, függetlenül attól, hogy a beleegyezésük kinyilvánításakor az élőhangos vagy automatizált hívások eltérő jellegéről nem kaptak tájékoztatást.

Az NHH büntethet

A módszer hozzájárulás nélküli alkalmazása ellentétes az elektronikus hírközlésről szóló törvénnyel, és ebben az esetben a jogsértés szankcionálására a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak van hatásköre.

Az automatizált hívórendszer alkalmazása esetén - a magánszféra védelméért - biztosítani kell, hogy a hívások megszakíthatóak legyenek – mutatott rá Jóri András adatvédelmi biztos.