Army of lovers: melegek a seregben

Itthon nem feldolgozható

Míg máshol legalább beszélnek a melegek és a hadsereg viszonyáról, itthon szinte teljes a csend. A Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya érdeklődésünkre mindössze annyit közölt, hogy „a szexuális irányultságra vonatkozó információk – hasonlóan például a vallásgyakorlásra vonatkozó információkhoz – személyes adatoknak minősülnek, így a Magyar Honvédség azt nem vizsgálja és nem is tartja nyilván. A homoszexuális irányultság semmilyen hátrányos következménnyel nem jár a katona szolgálat ellátására vonatkozóan.”

Így természetesen nem lehet megtudni, hogy a Honvédelmi Minisztériummal és az egyéb intézményekkel együtt harmincezer fős Magyar Honvédség tagjainak hány százaléka lehet homoszexuális, és az őket érő esetleges atrocitásokról sem értesül a közvélemény.

Megkerestük Molnár László alezredest, a Magyar Honvédség Honvéd Egészségügyi Központ Preventív igazgatósága pszichikaialkalmasság-vizsgáló osztályának főpszichológusát (igen, ez a titulusa), aki elmondta, szívesen nyilatkozik a homoszexuálisok helyzetéről a hadseregben, amennyiben erre engedélyt kap. Az engedélyt a hadügyminisztérium nem adta meg. A sajtóosztály azzal indokolta a döntést, hogy egy a témában megjelenő cikk problémát csinálna egy olyan kérdésből, amely egyáltalán nem probléma a Magyar Honvédségnél.

Nem emlékeznek semmi különösre azok a politikusok sem, akik az elmúlt évtizedben a minisztériumon belül elméletileg hozzáférhettek a melegek seregbeli helyzetére vonatkozó információkhoz.

Az első Orbán-kormány alatt, vagyis 1998 és 2002 között a kisgazda Szabó János vezette Honvédelmi Minisztériumban magas beosztásban dolgozó, neve elhallgatását kérő forrásunk szerint nem történt a hadseregben olyan atrocitás, amely kifejezetten a hadseregben szolgáló homoszexuálisok ellen irányult volna. A négy év alatt állítólag szóba került, hogy mondják ki: a hadseregben nem szolgálhatnak melegek, de a javaslat, amely a kisgazdák szellemiségétől nem állt távol, csak fejben fogalmazódott meg, és nem jutott el a szövegezésig.

A következő négy évben, 2002-2006-ig az MSZP-s Juhász Ferenc vezette minisztérium magas rangú, de szintén névtelenséget kérő munkatársa sem emlékszik olyan esetre, hogy melegeket bántalmaztak volna a hadseregben (egyébként ebben a ciklusban, pontosan 2004 novemberében szűnt meg végleg a sorkatonai szolgálat Magyarországon). Forrásunk szerint az első Gyurcsány-kormány alatt nem került szóba sem a tiltás, sem a nyílt engedélyezés – sem meleg katonáktól, sem a szabályozóktól nem érkezett javaslat a helyzet rendezésére. „Szűrés” sem volt ez alatt az idő alatt; egyedül a magas rangú, C típusú átvilágításnak alávetett tiszteknek kellett nyilatkozniuk szexuális preferenciáikról.

Saját érdekükben kell hallgatniuk?

A melegek katonai szolgálatát Magyarországon nem szabályozza törvény vagy rendelet – a hivatalos álláspont, még ha kimondatlanul is, nagyon hasonlít az amerikai „ne kérdezd, ne áruld el” elvre. Nem is olyan régen, mindössze tíz éve azonban egészen egyértelmű szabályok vonatkoztak a melegek fegyveres szolgálatára: aki homoszexuális volt, és ez kiderült róla, nem lehetett katona.

„Az alkalmassági vizsgálatokat szabályozó honvédelmi miniszteri rendelet alapján a homoszexuálisok nem lehetnek sem sorállományú, sem hivatásos katonák” – idézte egy 2000-es cikkében a Magyar Nemzet dr. Szabó László orvos ezredest, a  Magyar Honvédség Egészségvédelmi Intézetének főigazgató-helyettesét. Akkoriban a sorozáson megjelenőket egészségügyi alkalmassági vizsga mellett pszichológiai vizsgálatoknak is alávetették, és vagy felmentést adtak a homoszexualitásukat nyíltan vállaló jelölteknek, vagy, ha nem volt egyértelmű a diagnózis, további vizsgálatra utalták be őket a lakóhelyük szerint illetékes ideggondozó intézetbe.

Dr. Szabó és kollégája, Szabó Margit alezredes, az Egészségvédelmi Intézet sorozó főpszichológusa is úgy nyilatkozott, hogy a nyilvánvalóan diszkriminatív intézkedésekre a hadseregben uralkodó homofóbia miatt van szükség: „A heteroszexuális fiatalok körében oly mértékű a homoszexuálisokkal szembeni ellenállás, hogy azok kizárása a honvédség kötelékéből tulajdonképpen a melegek érdekeit szolgálja” – mondta az ezredes a Magyar Nemzetnek.

A mostani, tíz évvel későbbi hivatalos álláspont nem más, mint nondiszkriminatív struccpolitika, ami persze nem jelenti azt, hogy a szakértők ne foglalkoznának a kérdéssel. Kirády Attila 2008-as, a Zrínyi Egyetemre írt doktori disszertációjában például a katonai szervezetekben szolgálókat érő speciális stresszhatások között – így a harci stressz, az otthontól való távollét és a krízishelyzetek kezelése mellett – a melegkérdést is megemlíti. „Speciálisan probléma a homoszexualitás, mely a katonai szervezetekben sehol nem vált kibeszélhető, feldolgozható üggyé” – írja a szerző.

Zuhanyozás, napozás, félelem, titkolózás

„Nem sokkal a leszerelés előtt láttam egy srácot a zuhanyozóban, akit addig nem ismertem. Akkor arra gondoltam, hogy ledobálom a ruháimat, és beállok mellé. Végül váltottam vele pár ügyefogyott mondatot, aztán elmentem” – meséli Péter, legerotikusabb katonaságbeli élményét. Igaz, többet nem is nagyon tud felidézni.

Péter (nem ez az igazi neve) 50 éves értelmiségi, és a hetvenes évek végén, 19 évesen sorozták be egy vidéki alakulathoz.

„Nem tartottam helyénvalónak. Szenvedtem tőle – mondja Péter homoszexualitásáról, amely középiskolás korában vált egyre nyilvánvalóbbá. – Akkor kezdett felsejleni, hogy talán mégsem én vagyok az egyetlen gimnazista, aki meleg, de minden arra késztetett, hogy a hadseregben óvatos legyek... Erősen elnyomtam magamban. Azt mondtam, hogy ez most nem az a helyzet, és kész.”

„A sorozástól nem tartottam, bár szóbeszéd tárgya volt, hogy ha valaki a sorozáson azt mondja, hogy homoszexuális, akkor nem hívják be. De ez meg sem fordult a fejemben, mert akkor az egyetemi felvételinek annyi. Aztán ők nem kérdezték, én meg nem mondtam. Szépen bevonultam, és egy évig nem történt semmi”

Péter szerint a hadseregben „mindenki visszatartotta mindenféle kívánkozását. Bár ha valaki csak és kizárólag veled akar a lapos tetőn napozni, ráadásul meztelenül, az talán jelent valamit. És napoztunk, de semmi nem történt, talán az én balfaszságom miatt.”

Nyíltan vállalt homoszexualitásra Péter nem emlékszik, és azt mondja „durva buzizások nem voltak. Valamennyire elbunkósodtunk persze, de nem annyira.”

Péter most, harminc év elteltével úgy gondolja, lehetővé kellene lenni, hogy a Magyar Honvédségnél is szolgálhassanak szexuális preferenciáikat vállaló melegek. „Ha valaki nyíltan felvállalja, akkor azzal utána már nem lehet zsarolni. De ezt mindenki döntse el magában. Ha nem vagyok annyira tökös, hogy el merjem mondani, akkor nem mondom el. Ha most ezzel a fejemmel lennék fiatalember, azt csinálnám, amit mindig szoktam: elmondanám. De kötelezővé ne tegyük, hiszen ez magánügy.”

„A honvédség  nyilván attól tart, hogy ha szolgálhatnak a katonaságnál melegek, akkor a hadsereg fertő lesz, a melegség melegágya – mondja Péter. – És akkor a fél hadsereg megbuzul, és állandóan homoszexuális orgiák lesznek, és ha bekerül egy századba egy meleg, akkor megerőszakolja a katonatársait. Ez egyszerűen baromság. A seregben még az sincs, mint a börtönben, hogy az ember előbb-utóbb ráfanyalodik [az azonos neműekre]”.

Péter úgy gondolja, a katonaságban most is az a helyzet a homoszexualitással, mint az ő idejében volt: szigorúan tabu. „Azért nem voltak a hadseregben kirívó, súlyos atrocitások, buziverések, mert mindenki annyira őrizte magában ezt a dolgot. És aki nem meleg, akár azt is hiheti, hogy a magyar hadseregben egyetlen egy sincs.”