Éppen Kövér László osztályfőnök intette rendre a szavakkal birkózó Mesterházy Attilát, amikor befutott a hír: "A Theodora januártól a soros magyar EU-elnökség hivatalos ásványvize, ennek köszönhetően az Európai Unió tagállamainak képviselői a Kékkúti Ásványvíz Zrt. ásványvizeit isszák. A Balaton-felvidékről származó, karakteres ízű ásványvíz a MagyarBrands toplistáján is szerepel." Mije lesz még a magyar EU-elnökségnek? Reménykedem a hivatalos zsebkendőben. Vajon Szindy vagy Zewa Softis?
Orbán szerint a választás eredményeként csak ennek a kormánynak van esélye az ország rendbetételére, ehhez kérte az ellenzék támogatását is.
Minden irónia nélkül mondom, hogy megható, ahogyan Orbán az LMP frakcióvezetőjével bánik. Bármelyik miniszterelnöki beszéd után, amikor sorban reagálnak a frakcióvezetők, majd Orbán viszontreagál, messze a legtöbb időt, kedvességet, gondoskodást és, nem félek kimondani, szeretet Schiffer András kapja Orbántól. Most is negyedórát reagált csak rá, mélységében elemezte a Schiffer-féle kritikákat, a válaszai tárgyszerűek és empatikusak voltak, ha kellett, oktatott, ha kellett, figyelmzetetett, de végig egy kedves professzor modorában. Az egész olyan volt, mint amikor Géher Istvánnal konzultáltam a Ménesi úti kollégiumban.
Mesterházy Attila felszólalására válaszolva orbán reagált arra a kijelentésre, hogy a szocialisták rendben lévő költségvetést adtak át. "Kinek?" - kérdezte. Szerinte "tarthatatlan", hogy azok a szocialisták kérik számon rajta az ország megmentését, akik csődbe vitték az országot. Azt sem érti, hogy miért megszorításokat követel az MSZP, miközben a baloldal általában pont tiltakozni szokott a megszorítások ellen.
Orbán szerint azért kellett válságadókat kivetni különböző szektorokra, mert különben nem tárgyalhattak volna az adóemelésről multinacionális vállalatokkal. Így viszont a válságadó kivezetéséért cserébe megvonhatják tőlük az adókedvezményeket. Az adórendszer reformját azzal indokolta, hogy mivel a munka fontosságát hangsúlyozzák, nem büntethették a sikereseket azzal, hogy tízszer annyi jövedelem után ne csak tízszer annyi adót fizessenek. Az adórendszer szerinte nem a szociálpolitika része, szociálpolitikai prioritásokat nem az adórendszerrel kell érvényesíteni. Hogy hogyan viszonyul ehhez a családi adózás és a gyermekek után járó adókedvezmény, arról nem beszélt. Beszélt viszont arról, hogy az új adórendszerrel senki sem járhat rosszabbul, ezért ahol lehetőségük volt, ott kikényszerítették a béremelést. Azt mondta, hogy a piaci bérekbe nem kíván beavatkozni, de utána azt is, hogy ezt mégis megteszi. "Ki fogjuk kényszeríteni, hogy végigvigyék a béremeléseket" - mondta.
Schiffer kérdésére beszélt a nemzeti eszközkezelő ötletéről, ami legalábbis csúszik. Az eszközkezelő vette volna át a hiteleik visszafizetésére képtelenek lakásait, ez azonban szerinte "aránytalanul osztaná meg a terheket", ha csak a költségvetés állná a számlát, és a bankok nem. Amíg nem találják ki a megoldást, addig fenntartják a kilakoltatási moratóriumot.
Percekig gondolkoztunk, mire gondolhatott Harrach Péter, amikor azt mondta, az se mindegy, hogy mit hallgassanak a fiatalok. Először a Slayer, a Satanic Surfers és a Mayhem jutott eszünkbe, de talán mégis inkább a keresztény rock lenne a nyerő. Harrach Péternek küldjük a Disciple zenekar első slágerét, az Alone-t.
Schiffer Andrásnak válaszolva Orbán azt mondta, hogy a 250 milliárd forintos tartalékalapot a költségvetés "újraszerkesztésével", nem pedig új bevételek szerzésével kívánják létrehozni. Megismételte, hogy meggyőződése szerint az Európai Parlamentben a médiatörvény apropóján valójában a magyarság demokratikus elkötelezettségét vonták kétségbe.
Orbán szerint az adóság újrarendezése fájdalmasabb lenne, mint visszafizetni az adósságot. Adósságot még nem engedtek el, mondta. Nem vállalja és nem javasolja, hogy Magyarország bejelentse a fizetésképtelenséget. Ezután rátért arra, amit csak "cigányügynek" nevezett. "Felesleges élet még nem született, felesleges és indokolatlan élet nincsen. Erről a filozófiai alapról mi, kereszténydemokraták, nem fogunk elmozdulni" - mondta.
Kitért a közbiztonság kérdésére is, szerinte nem igaz, hogy az ország ugyanolyan állapotban lenne közbiztonság szempontjából, mint kilenc hónapja. Az ellenzéki közbeszólásokra reagálva közölte, hogy nincs rosszabb helyzetben. Borsodban pedig "sokan, sokszor jártak". Vona azon felvetésére, hogy Orbán robbantotta ki az egyiptomi forradalmat, azt válaszolta, hogy "ne higyjenek el mindent, nem én tehetek minden rosszról a világban".
Meg nem erősített információk szerint az egészségügyi reform első, látványos intézkedéseképpen márciustól Harrach Péterrel gyógyítják a hiperaktivitástól szenvedő gyermekeket. A prompt döntést azután hozta meg a kormány, hogy az újonnan kijelölt, emeleti sajtópáholyból 12, narkolepsziás álomba merült újságíró zuhant a földszintre nevezett politikus beszéde alatt. Pedig a "Keresztény Eminem" olyannal is próbálkozott, hogy "nem a médiatörvénnyel van baj, hanem a hatásával."
Idén az alkotmányos rendszer megújítása lesz a kormány feladata, derült ki Orbán viszontválaszából. A menetrend szerint április végéig elfogadják az új alkotmányt, az év végéig a kétharmados törvényeket, majd nekikezdenek a nagy ellátórendszerek reformjának is. De addig is megindítják az oktatási és az egészségügyi reformot, melynek konzultációi "már hónapok óta folynak".
Orbán viszontválaszát az ellenzéknek adott válaszokkal kezdte. "Azt mondták, nem látják pontosan, mi történik" - mondta. Pedig szerinte ő felsorolta, hogy mi minden történt az elmúlt két hónapban, 32 kormányrendelet, 23 törvénytervezet. Az alkalmat kihasználva megint elismételte, mit tettek eddig. Az ellenzéki kérdések amúgy nem az eddig történtekre, hanem az ezután tervezettekre vonatkozott, erről Orbán nem beszélt, csak megismételte beszéde első bekezdéseit. Kifogásolta, hogy az ellenzék hol a nagy tempót kéri számon, hol pedig a cselekvés hiányát.
A mai parlament szinte csak örömre ad okot, az egyetlen, de annál sötétebb felhő Mikola "A Férfi" István közelgő távozása az OECD-nagyköveti posztra. A néppárti értelemben vett tesztoszteronbomba ma perfekt szürke öltönyt, megbízhatóseriff-frizurát, határozottan harántcsíkos nyakkendőt, sasorrot és férfiasan türelmetlen, doboló ujjakat visel.
Lázár felszólította az ellenzéket, készítsék el saját alkotmánytervezetüket, ne csak a Fideszét bírálják. Fontosnak tartotta, hogy az alkotmányban a kiszolgáltatottak védelmére is nagy hangsúlyt helyezzen. A védelemre szerinte az elmúlt nyolc év szocialista kormányzása miatt van szükség. Az oktatási és az egészségügyi reform gyors benyújtását kérte a kormánytól. A munkaerő-piaci helyzetet úgy értékelte, hogy az elmúlt nyolc évben "az dolgozott, aki akart. Aki nem akart, nyakló nélkül kaphatta a segélyeket".
Lázár János, a Fidesz parlamenti képviselője elsőként a hazaárulózást kérte számon Vona Gáboron, de megfeddte a rasszista kijelentése miatt is. Azt kérte Orbán Viktortól, hogy "ne tegyen különbséget magyar és magyar választópolgár között". Szerinte az MSZP, az LMP és a Jobbik "zagyvaságokat" adott elő, "bebizonyítva, hogy alkalmatlanok az ország vezetésére". A konkrétumok hiányát azzal magyarázta, hogy a frakciója számára fontos ugyan a hogyan is, de a miértre is választ keresnek, ezért ragaszkodnak "az országot szétlopó" előző kormány felelősségre vonásához.
A kereszténydemokrata Harrach szerint a második Orbán-kormány "ugyanazt a nemzetépítő munkát folytatja", amit az első abbahagyott. Harrach szerint Orbán az új rend építéséről beszélt, aminek szerinte a nemzeti egység és a nemzeti együttműködés az alapja, amiből "a destruktív erők megpróbálják kirekeszteni magukat". "Liberális dogmák" nélküli természeti törvényekről beszélt, ami szerinte a szabadság és az igazságosság eszméje, illetve a rendezett világ. Beszélt a munka fontosságáról is, a médiatörvény bírálói pedig szerinte "a médiakáosz fenntartásában érdekeltek", ezért "indítottak támadást az ország ellen". A West Balkánban történtek kapcsán megjegyezte, hogy nemcsak az a fontos, hogy hány órakor és hányan hallgatják, ami megy a diszkóban, hanem az is, hogy mit hallgatnak.
Mesterházy szerint ha az Orbán kormány gazdaságpolitikája sikeres lesz, Nobel-díjat érdemel. Ettől persze nem tart, hiszen Orbánék kormányzása alatt kétszeresére nőtt a magyar kockázati besorolás, a svájci frank pedig 185 forintról 210 forintra erősödött. Az adórendszer reformjának tömegével vannak vesztesei. "Önök csak a hatalom átvételére készültek, a kormányzásra nem" - mondta. Ezt szerinte a miniszterelnök évértékelői is bizonyítják, hiszen azok semmilyen konkrétumot nem tartalmaztak. "Ön most vagy tényleg nem tudja, hogy merre kell menni, vagy nem meri beismerni, hogy négy éven keresztül folyamatosan hazudott, és hogy nem létezik az a könnyebb és fájdalommentesebb út, amivel traktálták a választókat" - mondta. Szerinte a kormány adóemelésekre és megszorításokra készül, ám ezekre nem lenne szükség, ha folytatták volna az előző kormány gazdaságpolitikáját.
Amikor Schiffer András kiosztotta a Jobbikot, még a fideszesek is tapsoltak. Beszéde végén több szocalista is megtapsolta őt. Rögtön utána következett Mesterházy Attila, aki egyszerre lőtt volna a Jobbikra és Kövér Lászlóra, de előbbiek kinevették, utóbbi rendre utasította, az LMP pedig csendben maradt. Ahogy azt az interneten mondják a mai fiatalok: forever alone.
A szórakoztató közjáték után Mesterházy egy viccel próbált indítani, ami Orbán beszédéről jutott eszébe. A viccben egy őrült szembe hajt a forgalommal az autópályán, de amikor hallja a hírt a rádióban, azt mondja, nem is egy, hanem mindegyik. Szerinte Orbán eddig csak elhitetni tudott dolgokat, tenni nem sokat tett. Bölcsebb se lett az eltelt évek alatt, csak idősebb. Az első ciklusából csak azt a tapasztalatot hozta magával, hogy minden ellenfelével le kell számolnia. Ezután a gazdasági válság összes jelenségét a kormány nyakába próbálta varni, mondván ,ezek a problémák már az Orbán-kormány alatt keletkeztek, hiszen a szocialisták konszolidált költségvetéssel adták át az országot.
Éppen Kövér László osztályfőnök intette rendre a szavakkal birkózó Mesterházy Attilát, amikor befutott a hír: "A Theodora januártól a soros magyar EU-elnökség hivatalos ásványvize, ennek köszönhetően az Európai Unió tagállamainak képviselői a Kékkúti Ásványvíz Zrt. ásványvizeit isszák. A Balaton-felvidékről származó, karakteres ízű ásványvíz a MagyarBrands toplistáján is szerepel." Mije lesz még a magyar EU-elnökségnek? Reménykedem a hivatalos zsebkendőben. Vajon Szindy vagy Zewa Softis?
A szocialista frakcióvezető, Mesterházy Attila is Vona Gábor megrendszabályozásával kezdte, de megfeddte Kövér Lászlót is, aki nem szólt közbe. "Frakcióvezető úr, egy dologtól kell tartózkodnia, az ülésvezetés bírálatától" – szólt közbe Kövér, majd megfenyegette a feleselő Mesterházyt, hogy megvonja tőle a szót. Utóbbi visszavonult.
Schiffer a médiatörvény apropóján csak azért rótta meg Orbánt, hogy beszédében Magyarország elleni támadásról beszélt, amiről szerinte szó sincs. Ezután az adóreformot bírálta, ami szerinte hátrányos az alacsony jövedelműeknek. Bírálta a kormányt, amiért még mindig nem rendezte a devizahitelesek helyzetét. A válságadók kapcsán felvetette, hogy az LMP partner lenne abban, ha magasabb adókat vetnének ki a multikra, de nem válságintézkedésként különadó formájában, hanem a társasági adókedvezmények rendezésével. Ökológiai adóreformot is javasolt, ami szerinte többszáz milliárdos bevételt hozhatna.
Schiffer András felszólalása elején rendre utasította Vona Gábort, majd mesélőnek nevezte Orbán Viktort. A miniszterelnökön a konkrétumokat kérte számon, hiszen csak arról nem beszélt, milyen forrásokból remél bevételeket hangzatos, de nem részletezett tervei megvalósításához. Gyurcsányhoz hasonlította Orbánt, mondván, volt már olyan kormányunk, amelyik hetente új programokat mutatott be.
Vona és a Jobbik szerint hármas csapdahelyzetben vergődik az ország, amiből a kormány nem szabadulni próbál, hanem berendezkedni. A csapdahelyzet szerinte az egyoldalú euroatlanti függőség, a második az államadósság, ami alól az adósság újratárgyalásával lehetne szerinte kitörni. A harmadik probléma a demográfiai csapda és a cigányság "indokolatlan szaporulata". A rendes cigányokat egyébként a Jobbik testvéreként szereti. Előtte még arról is beszélt, hogy Magyarország volt már utolsó csatlós becsületből, most viszont hazaárulásból az.
A Jobbik frakcióvezetőjének az jutott eszébe a beszédről, amikor a tanácstalan ember menekül előre a semmibe. "Mi a fenét csinált Matolcsy György eddig?" - kérdezte a beszéd azon felvetésére, hogy Matolcsy csak most lát neki az ország újraszervezéséhez. Hiányolta a konkrétumokat a jövőbeni tervekből, és hiányolta témaként a közbiztonságot. Megemlékezett a csendőrség megalakításának 130. évfordulójáról, majd az idős emberek elleni gyilkos támadások kapcsán arról beszélt, hogy "Magyarországon etnikai tisztogatás folyik".
Az alkotmányba foglalt államadósság-korlátot említette Orbán Viktor. Mi úgy tudjuk, GDP-arányosan az eurózóna-belépés egyik kritériumának számító 60%-nál is szigorúbb korlátot állapítana meg a kabinet.
Nagyszerű jelenet volt, amikor Vona Gábor gárdamellényben parádézva kiment a kör közepére, hogy kezet rázzon az esküjét éppen letevő Szalay képviselővel. Vona láthatólag ki volt készülve, hogy már a kommunisták is letojják a provakációs célból fölvett mellényt, de amikor visszaült a helyére, úgy érezte, ez azért mégiscsak igazán menő volt, és úgy kuncorászott a körülötte ülőkkel, mintha fogadásból meztelenül végig mert volna gördeszkázni az Erzsébet téren. Rasszista cukiság gives me hope!
Az egészségtelenül élők magasabb teherviselésének gondolata nagyon összecseng a lapunkban ismertetett hamburgeradó ötletével.
"Mindent meg kell tennünk, hogy Magyarországot ne sülyessze el az államadóság" - zárta rövidre mondandóját a miniszterelnök.
"Azt kérem, hogy az ideológiai szemüvegét mindenki hagyja otthon" - szólt Orbán az oktatási rendszer reformjáról, majd rátért az egészségügyi reformra, amiről annyit sejtetett, hogy az egészségtelenül élőknek jobban hozzá kell majd járulniuk a rendszer fenntartásához.