A Makovecz-akadémia pénz mellett hatalmat is kap
További Belföld cikkek
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
- Ellepi a karácsonyi vásárokat a TEK a magdeburgi támadás után
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
- Dúl a kommentháború: Menczer Tamás, Kocsis Máté és Magyar Péter esett egymásnak a magdeburgi tragédia miatt
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
Újabb szerencse érte Makovecz Imre magánakadémiáját. Nem sokkal azután, hogy kiderült: a jobboldali művészek által alapított Magyar Művészeti Akadémiát (MMA) név szerint beleírják az alkotmányba, most megtudták azt is, hogy a kormány a civilszervezetet köztestületté alakítja, és évi százmillió forinttal is megjutalmazza. A váratlanul hivatalossá lett szervezet feladata lesz, hogy állásfoglalásokat tegyen közzé a magyar művészetről, és nyilatkozatokban mutasson irányt az alkotóknak.
A kormány és a szakmai képviselők számára készülő dokumentumaikat pedig nyugodt körülmények közt fogalmazhatják majd. Az MMA-nak ugyanis a frissen felújított Vigadó reprezentatív tereiben ígértek irodákat és tanácstermeket.
Magánszervezet az alkotmányba
Makovecz Imre civilszervezetének mostani gyors karrierje annak fényében meglepő, hogy az MMA-t 19 éve alapították. Ráadásul vele párhuzamosan az állam létrehozott egy ugyanilyen funkciójú, hivatalos szervezetet is. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szintén 1992-ben jegyeztette be a Széchenyi Művészeti és Irodalmi Akadémiát (SzIMA). Bár a szervezet a kultúra minden résztvevője számára nyitott volt, a jobboldali elkötelezettségű művészek inkább saját szervezetet alapítottak maguknak. A Makovecz-akadémiát a korabeli sajtó egyébként ellenszervezetként említi.
Ennek ellenére nem a SzIMA-t, hanem a Makovecz-akadémiát nevesítették az alkotmányban, és Makovecz szervezetének szavaztak meg aztán évi 100 milliós állami támogatást. A támogatás mértéke szembeötlő akkor, amikor aktív alkotómunkát folytató kulturális intézmények és társulatok léte kerül veszélybe a megszorításokkal magyarázott néhány milliós elvonások miatt.
Konzervatív példa a művészek feje felett
Hogy megtudjuk, miért részesíti kitüntetett figyelemben a Fidesz Makovecz akadémiáját, megkerestük a szervezet egyik vezetőjét, Kováts Flóriánt.
„Az akadémia nem határozhatja meg a magyar művészet irányvonalát, de feladata, hogy mintát adjon, és példaként szolgáljon az alkotók számára” – vázolta az MMA alapvetését az irodavezető. „Ez egy mértékadó, értékőrző közösség” – érzékeltette, hogy az akadémia a konzervatív értékek őrzőjeként teljesít szolgálatot.
„Nem tartja szokatlannak, hogy Magyarország legfontosabb dokumentumában nevesítenek egy olyan szervezetet, amelyet magánemberek hoztak létre, és amelynek amúgy létezik a hivatalos, elismert és működő állami változata is?” – kérdeztük, Kováts Flórián azonban egyértelmű választ adott.
„Mi már a létrehozásunkkor köztestület szerettünk volna lenni. 19 éve ezért küzdünk” – magyarázta a titkár, hogy ha valamit hosszú ideig akar valaki, akkor az már jogosulttá is teszi arra, hogy meg is kapja.
Az MMA ennek megfelelően üdvözölte a kormány döntését. Az MMA vezetői „örömmel fogadták a törvényalkotóknak azt a lépését, hogy az alaptörvényben a Magyar Tudományos Akadémiával egyenrangú szervezetként tesznek említést a testületről.”
A konzervatívok öröme szemben áll a SzIMA vezetőjének alkotmányjogi aggályaival. Az állami művészeti szervezet titkára korábbi cikkünkben úgy vélte: az alkotmánynak nem néhány név szerint említett szervezet, hanem minden tudományos és művészeti intézmény függetlenségét kellene garantálnia.
Kötelező lesz kikérni a véleményüket
A Makovecz Imre vezette akadémia reméli, hogy alkotmányba foglalásuk segít a köztestületté alakulásban. A remények nem teljesen megalapozatlanok, mivel már zajlik a törvény előkészítése, amelynek révén az MMA a művészeti élet megkerülhetetlen intézménye lesz. A kevésbé konzervatív attitűddel alkotó művészek számára megnyugtató lehet, hogy a törvény Kováts Flórián szerint még távol van a tárgyalhatóságtól.
Az MMA köztestületként olyan szervezet lesz, mint például az építészkamara, annyi különbséggel, hogy nem lesz joga eldönteni, ki a művész és ki nem az. Nyilatkozatokat, iránymutató közleményeket és véleményeket tesznek majd közzé. Az MMA „kimondhat kvázi hivatalosan olyan álláspontot, amit eddig csak sugárzott. Ez persze senkit nem fog kötelezni, ahogy az MTA állásfoglalása sem kötelezi a kormányt, mégsem lehet figyelmen kívül hagyni, és a véleményét ki kell kérni” – fejtette ki a vezető.
Az MMA ezen kívül dokumentációs feladatokat végez majd, összeállítva a magyar kultúra számára értékesnek tartott művészeti produktumok enciklopédiáit.
Az állami akadémiának nem is válaszolnak
De vajon hogyan tudja majd a kultúra egészét képviselni az a szervezet, amelynek szinte kizárólag jobboldali beállítottságú művészek a tagjai? Az MMA örökös elnöke Makovecz Imre, aki baráti kapcsolatban áll Orbán Viktorral, ettől nyilván nem függetlenül ő tervezte a felcsúti Puskás-akadémia hatalmas épületét, a választások előtt egy interjúban pedig egyenesen kormányzóvá avatta volna a jelenlegi miniszerelnököt: "Én tehát nem a Fideszre, hanem Orbán Viktorra esküszöm föl. Ha engem kérdeznének, azt mondanám: kormányzói jogokat kell adni neki - különben nem lehet fölemelni az országot."
De a vezetőségben helyett kapott még Finta József, a jobboldali kormányzatok és Demján Sándor által foglalkoztatott építész, Fekete György, MDF-es majd KDNP-s képviselő, vagy Jankovics Marcell, akit a Fidesz most másodszor juttatott a Nemzeti Kulturális Alap élére.
A jobboldal mellett elkötelezett szervezet együtt kíván működni a függetlennek tekinthető SzIMA-val, vagy egyéb művészeti intézményekkel? – tettük fel a kérdést, amire Kováts pozitívan reagált. Igaz, kiderült az is, hogy – noha a szervezet működésének átalakítása zajlik - még senkit nem kerestek meg az ügyben. Az, hogy az MMA éppen az átalakuláskor nem vette fel a kapcsolatot a SzIMA-val, sejteti: Makoveczék nem adnák ki a gyeplőt a kezükből. A kultúra irányvonalait vélhetően nem több szervezet delegáltjaival működő tanácsok határozzák majd meg.
A SzIMA vezetője is arról számolt be, hogy szervezete az utóbbi időben légüres térbe került. A Magyar Tudományos Akadémia társult szervezetét ugyanis legutóbbi cikkünk óta sem értesítették, hogy kimaradtak az alkotmányból. „Minket senki nem tájékoztatott a fejleményekről. Dobszay László [a SzIMA elnöke.] levelet írt az ügyben Pálinkás Józsefnek [az MTA elnökének], de nem jött válasz.” – mondta a SzIMA ügyvezető elnöke, Ferencz Győző. „Eldöntött tény, hogy nem számolnak velünk, ezt sugallják a tények.”
A Vigadóba költöznek
„A felújított Pesti Vigadóban lehetne a Magyar Művészeti Akadémia székhelye?” – kérdeztük az MMA irodavezetőjét. "Jó megoldás lenne - válaszolta - mert szervezetük átalakulásával, tevékenységük bővülésével méltóbb elhelyezésre, több irodára, tanácsteremre lesz szükségünk."
A pesti Duna part egyik legjobb helyén álló kulturális palotát jelenleg felújítják. A munkálatokra a közelmúltban szavazott meg jelentős támogatást a kormány: 2,23 milliárd forinttal járulnak hozzá a világörökségi helyszínen álló épület helyrehozatalához.
Az MMA nyilatkozata szerint ők keblükre ölelnék a SzIMA-t
"A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia az MTA társult szervezeteként működik 1992 májusától fogva. Az MMA 1992 január végén alakult meg, mint önálló társadalmi szervezet. Az elnökség és a tagság eddig is mindent megtett azért, hogy jó kapcsolatot ápoljunk egymással. Kölcsönösen tájékoztatjuk egymást a rendezvényeinkről. Nem hibáztathatunk senkit azért, hogy ez nem mutatkozott meg látványos akciókban. Vannak közös tagjaink és reméljük, hogy lesznek is majd bőven. Most és a jövőben is a saját utunkat keressük, járjuk. Örülni fogunk, ha szándékaink találkoznak, de nem akarjuk összevetni, vetélkedéssé formálni a viszonyunkat.”
Eddig hivatalosan azonban csak a koncert- és rendezvénytermek helyreállításáról, és új kialakításáról volt szó.
Az MMA vezetője megerősítette, hogy tárgyalások folynak az épületbe költözésükről. Szervezetük átalakulásával, tevékenységük bővülésével ugyanis több irodára, tanácsteremre lesz szükségük.
A Vigadó a magyar művészetek házává alakul, és itt kap helyet a köztestületi státuszba hozott Makovecz-akadémia. Kovátstól azt is megtudtuk, hogy Makovecz Imre már egy éve tett javaslatot Orbán Viktornak arra, hogy átköltözhessenek a Vigadóba.
Informátorunktól úgy tudjuk: már folyik a szervezet irodáinak kialakítása. Az MMA 4-500 négyzetméternyi irodát, tárgyalót, rendezvénytermet kap a Vigadóban, de használhatják majd az intézmény reprezentatív tereit is. A szerződést az NFM köti majd Makoveczékkel.
Kérdésünkre, hogy mennyit kell fizetnie az akadémiának a Vigadó használatáért, Kováts meglepő választ adott. A titkár szerint remélhető, hogy nem kell fizetniük bérleti díjat, hiszen egy állami támogatásból működő köztestületről van szó, amely állami ingatlanban működik majd.
Számos kérdést küldtünk az ügyben a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak is, de csupán egyre kaptunk konkrét választ. A Vigadót eddig működtető Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány 2011. december 31-i hatállyal megszűnik.