Gyurcsányék ellen vallott Kocsis
Az MVM hűtlen kezeléssel gyanúsított volt vezérigazgatója szerint az állami cégnél nem ő, hanem az ellene fellépők okoztak több száz milliárdos vagyoni hátrányt – értesült a Magyar Nemzet.
A BKV vezérigazgatója a lap szerint abban a 19 oldalas nyilatkozatban tett terhelő vallomást Gyurcsány Ferenc volt kormányfőre, Szilvásy György volt titokminiszterre és Kóka János egykori gazdasági miniszterre, amelyet múlt szerdai kihallgatásakor adott át a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozóinak.
Az NNI azért gyanúsította meg hűtlen kezeléssel Kocsist, mert a hatóság szerint az évente közel ezermilliárdos forgalmat bonyolító vállalat vezetőjeként 2007-2008-ban több céggel különböző megállapodásokat kötött, amelyek az állami vállalatnak milliárdos veszteséget okoztak, és amelyekhez az MVM igazgatósága nem járult hozzá.