A szocialista Szekeres Imre forradalmi javaslattal állt elő, elszegényedés helyett munkahelyeket kéne teremteni, vetette fel napirend előtti felszólalásában, amit Churchillt idézve kezdett, miszerint a politikusok is képesek észszerűen cselekedni, ha már minden más lehetőséget kimerítettek. Bírálta a kormány döntését, hogy felmondta az IMF-EU hitelt, és a piacról próbálja finanszírozni az országot úgy, hogy közben megháromszorozódott az ország csődkockázata. Az MSZP mindenesetre kidolgozta javaslatait, amikkel menthető az ország költségvetése, és szívesen lemondanak a szerzői jogokról is, ha a Fidesz felhasználja azokat.
Hiába próbálta már kezdéskor elandalítani a képviselőket Harrach Péter, aki még a Való Világról is gondolt valamit, az ellenzék a szokásos tűzzel bírálta a kormány gazdaságpolitikáját, amit Cséfalvay államtitkár a szokásos hevülettel védett. Az MSZP elszegényedés helyett munkahelyteremtést szeretne, az LMP a spekulánsokat adóztatná, a Jobbik meg nem tudja, hol a határ.
Bátor húzással Harrach Péter felszólalásával kezdi meg eheti ülését a parlament, reméljük ébren végigbírják a képviselők. A kereszténydemokraták frakcióvezetője "családvédelemről és országvédelemről" beszél, az utóbbit rutinosan "nemzetvédelemnek" mondta felszólalása elején. Ezután arról beszélt, hogy míg a világ népessége nő, Magyarországé csökken, még akkor is, ha egyes előrejelzések szerint nő is a gyermekvállalási kedv. Demény Pál adataira hivatkozva Harrach szerint a század végén hatmilliónál is kevesebb magyar él majd az országban. Hogy ez ne így legyen, ahhoz "kulturális mutációra" van szükség. Felszólalása végén valamit levezetett abból, hogy a közgondolkodást a Való VIlág című valóságshow befolyásolja.
Először nem értettük, miért vannak ilyen kevesen a kezdéskor, de hamar kiderült: Harrach "zsibbasztó" Péter beszél a nemzetvédelemről. Egy alkalommal három állkapocs tört szilánkosra egy hosszabb Harrach-beszéd alatt, jjó lesz vigyázni!
Forrongást vált-e ki az Európai Vasúti Gördülőállomány-Finanszírozási Társaság alapításáról szóló egyezmény kihíridetése? Mindjárt kiderül!