Civil szervezetek együtt tüntetnek az Opera előtt délután fél hétkor az összes létező és virtuális ellenzéki párttal a kormány és annak törvényei ellen. Azért az Operánál, mert odabent a Fidesz-KDNP gálával ünnepli a szinte mindent rájuk szabó új alaptörvényt. Közben igazi nácik készülnek lecsapni a kormánnyal elégedetlen demonstrálókra. Kövesse velünk az előkészületeket és figyeljük együtt, tényleg akkora durranás lesz-e 2012 első nagy tüntetése, ahogyan ígérik!
Nemzeti galéria: Szigorú a Várban a biztonsági ellenőrzés, de belül az igazi jutalom: itt van Nemcsák Károly. A szomszédok Vágási Ferije boldognak tűnik. Ő az utolsó magyar ember, aki a 80-as évek úgynevezett fenékfrizuráját hordja. A történelmi festményekből, valamint az alkotmány-illusztrációkból készült kiállítás 6-kor nyílik.
Nemzeti galéria: A kiállítás első blikkre klasszikus történelmi festmények, és néhány dokumentum egyvelege. Egy kisebb teremben vannak kiállítva a híres-hírhedt Kerényi-féle alkotmány-illusztrációk. De ez az egész kiállításnak pár százalékát teszi csupán ki.
Nemzeti galéria: Szijjáró Péter is itt van. Irtó sovány, de annál jobb a kedve az NB II-es futsal-játékosnak.
Nemzeti galéria: Huszti Péter úgy próbál nézni, mintha ő írta volna az alkotmányt, nem pedig Szájer nemfideszes József.
Nemzeti galéria: Egy tájékozatlan mameluk narancs nyakkendőben jött, nem tudja, hogy a főnök csak lilát hord egy éve. Feltűnt egy vendég hölgy, olyan rövid szoknyában, hogy majdnem kilátszik az aranyszarvasa.
Nemzeti galéria: Megjött az elnöki pár, velük van a szárnysegédjük, valamint egy hotelportásegyenruhás férfiú. Megjött Németh Lászlóné, a legújabb miniszter a kopasz férjével, Németh Lászlóval.
Nemzeti galéria: Szőcs Géza két ülőhelyet is kapott, de egyedül jött. Rákay Philip olyan arccal vonult be, mintha az élõszereplős Kukori es Kotkoda castingjára érkezett volna. Borókai Gábor nem állt be az öt négyzetméteres újságírógettóba. Megjött Orbán Viktor, a felesége es Kerényi Imre társaságában.
Nemzeti galéria: Feledy Péter, a mindenkori kormányokhoz leglojálisabb újságíró nagybátjya, Feledy Balázs nem kapott ülőhelyet.
Nemzeti galéria: Ahhoz képest, hogy „végrehajtottuk történelmünk egyik legnagyobb összefogását" és visszahelyeztük jogaiba az ősi magyar életösztönt, Orbán Viktor galériabeli beszéde kicsit sem volt vidám - sokkal inkább a komor és a patetikus szavak jutottak az eszünkbe. Orbán szerint két alapelvünk a kereszténység és az állami szuverenitás, amivel nem okozott meglepetést. Azzal annál inkább, hogy szó szerint átvette Torgyán Józseftől az „Isten, haza, család" kisgazda jelmondatát, ami fideszes változatban úgy hangzik, hogy „Jóisten, haza, család."
Elkezdődött a beszélgetés és a pezsgőzés. A Fidesz bizalmas belső köre inkább tűnik borúsnak és izgatottnak, mint bármi másnak. Nem sok nyomát látjuk az önfeledt ünneplésnek.
Nemzeti galéria: Schmitt köztársasági elnök szokatlanul komoly arccal mászkál, az első kör pezsgő után a slepp is feloldódott végre. Az újságiróknak kialakított majomszigetet vagy minigettót szabadalmaztatni kéne!
Nemzeti galéria: A nagy mell szerencsére a nemzeti oldalon sem ment ki teljesen a divatból. Ebben főleg hülyeség lenne a komcsi és deszka kínaiakat majmolni.
Nemzeti galéria: Kerényi Imre most tart privát tárlatvezetést Schmitt Pál köztársasági elnöknek, feleségének és közvetlen sleppjüknek. Most már objektív bizonyítékunk van arra, hogy a két legkormánypártibb művész Nemcsák Károly és Huszti Péter, akik 30 centiméternél egyszer sem távolodtak el jobban az elnöki zakótól.
A valamivel kevésbé kormánypárti művészek még mindig odafönt pezsgőznek a szerencsések Orbán Viktor társaságában.
Nemzeti galéria: Schmitt Pál és Kerényi Imre távoztak, úgy tűnik, a potentátok lassan átvonulnak az Operaházba. Ebben a pillanatban ment el a legnagyobb mellű jobboldali nő is.
Nemzeti galéria: Óriási politikai trükk, aminek még nem értjük a lényegét: Orbán Viktor testőrségében egy tökéletes Vona Gábor-hasonmást alkalmaznak, aki annyira tökéletes, hogy még a szeme is piros. Kint a fagyban próbáljuk megfejteni a rejtélyt. Úgy tűnik, hogy Orbán még nem hagyta el az alkotmányozó bulit.
Nemzeti galéria: Eltűnt a rendőri biztosítás, a miniszterelnök egy ismeretlen kijáraton távzhatott, és minden valószínűség szerint elindult az Operába.
Oszlik a tömeg, a demokratikus tüntetők egy része, néhány száz, akár ezer ember is elindult hazafelé a Nagymező utcán. Azon a területen a frontot néhány tucat bőrfejű, mocskos zsidózó náci tartja.
Az Opera előtt kitartó pár ezres tömeg lelkesen azt üvölti az Operában bálozó politikai elitnek: "Gyertek ki!"; volt "Hazaárulók"-kórus is.
Az Opera előtt tüntető tömeg néhány percenként felerősödik - most éppen a "Diktátor, diktátor" megy, sőt újabban "Viktátor", de nagyon érződik egy futballhulligánmag hiánya.
Olyan szégyenlős az "Orbán, takarodj!", mintha az MTK-táborban lennék. A "Bóvli, bóvli!" meg pont olyan béna, mint a "Szivattyú, szivattyú".
Itt az Opera előtt mindenki pesti tápos, gimnazista. A nyulak tábora. Felhangzott ugyan a "Menjünk be", de erre annyi az esély, mint hogy az MTK-s öregek nekitámadjanak a Fradi B-középnek.
A BKV Előre ultrái állítólag balosok, legalább őket le kéne igazolni. Ők tuti nem bóvliznának, mint egy csapat jókedvű, de seggrészeg bróker.
Zavarba ejtő metaélmény, hogy az Opera előtti tömegben körülöttem többen is az Index pp-jét olvassák.
Én sosem kiabálnám rohamrendőröknek, hogy "veletek vagyunk". Talán ezért vagyok tudósító, és nem tüntető.
Az aranyos, de túl szelíd tömeghez bomba rendőrnők járnak. Sose láttam ilyen klassz egyenruhás bukszákat. Izgalmas lenne, ha arcvonalba rendeződve, csoportszexszel próbálnának oszlatni – ebben az istenverte hidegben még ez a szabados minitömeg is menekülőre fogná.