Orbán fellépéséről még nem döntöttek
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
A miniszterelnök a sajtóból értesült, hogy a Magyar Hírlap újságírói és több ismert jobboldali szereplő szerdán bejelentette, hogy demonstrációt szervez a kormány támogatására. Szijjártó Péter, Orbán Viktor szóvivője az Index kérdésére azt mondta, még semmilyen döntés nem született arról, hogy a miniszterelnök részt vesz-e a jövő szombatra meghirdetett eseményen.
Az azonban nyilván nem puszta véletlen, hogy alig több mint egy héttel az Operánál lezajlott több tízezres kormányellenes tüntetés után a kormány egyik tagja épp egy demonstratív ellentüntetéssel példálózott a külföldi sajtóban. Martonyi János külügyminiszter a Guardiannek adott, hétfőn megjelent interjújában azt állította, hogy a nyugaton erősen kritizált Orbán-kabinet támogatására most is tízszer annyian vonulnának az utcára, mint ahány embert az ellenzék mozgósított.
Kormánypárti források hétfőn arról beszéltek az Indexnek, hogy egyre nagyobb nyomás nehezedik a párttagság részéről a Fideszre, hogy kormánypárti tüntetéssel válaszoljanak az ellenzéki demonstrációkra, illetve a külföldi kritikákra. A képviselőknek ezt telefonon és személyesen is jelezték. A Népszabadság hétfői száma arról írt, hogy ez téma volt a Fidesz múlt heti elnökségi ülésén is. Több fideszes képviselő azonban arról beszélt az Indexnek, hogy amíg nem sikerül megegyezni az IMF-fel a Magyarországnak nyújtandó hitelről, addig nem lenne jó üzenete egy ilyen tüntetésnek.
Erős kormányzati igény
Bayer Zsolték kezdeményezése erős kormányzati igénnyel találkozott. Az Index által megkérdezett fideszes és KDNP-s képviselők is azt állították, meg kell mutatni a kormányoldal jelenlétét is.
Demeter Ervin fideszes képviselő, aki egyben a Borsod megyei kormányhivatal vezetője is, azt mondta, helyesnek tartja, hogy azok is felemelik a hangjukat, akik egyetértenek a kormány politikájával. Szerinte erre azért van szükség, hogy ne keletkezzen az a látszat, hogy csak a kormányellenes tüntetők nyilvánítják ki a véleményüket. Ezzel arra utalt, hogy a múlt héten az Operaház előtt több ezren tüntettek a kormány politikája ellen. Hozzátette: ha lesz ideje, és szükség van rá, elmegy a tüntetésére.
Spaller Endre KDNP-s képviselő azt mondta: mindenképpen részt a demonstráción. Spaller szerint már előre meg is beszélték a XIII. kerületi tagsággal, hogy a tüntetés előtt hol fognak gyülekezni, és honnan indulnak a demonstráció helyszínére. Már transzparensek is készülnek, tette hozzá. Bácskai János, IX. kerületi fideszes polgármester, aki parlamenti képviselő is szintén arról beszélt, hogy jó ötlet a demonstráció, azt azonban nem tudta megmondani, hogy részt is vesz-e rajta.
A Hősök terétől az Országházig
Grúber Attila viszont azt mondta, nem veszt részt a tüntetésen, aznap ugyanis Strassbourgban lesz az Európa Tanács ülésén, ahol emberi jogi, kisebbségvédelmi kérdésekről lesz szó. Grúber szerint tettekkel tudja bizonyítani, hogy dolgozik a választóiért, mint a tüntetésen való részvétellel. A tüntetésnek régi hagyománya van a Fideszben és az MSZP-ben is, az azonban új színt hozott, hogy a civilek és az ellenzéki pártok múlt tüntetésén a korábbiaknál többen voltak, tette hozzá. Grúber azt mondta: korábban több tüntetésen is jelent volt, de a szombati demonstráció helyett inkább dolgozik.
Információink szerint a Fideszben egyelőre az az álláspont alakult ki, hogy jobb, ha a párt nyíltan nem szervez rá a civilek kezdeményezésére. A párt tömegrendezvényeit korábban levezénylő fideszes csapat egyébként is kormányzati funkciókba került, a 2010-es kormányváltás óta nem volt szükség jentősebb utcai demonstráció szervezésére. Forrásaink szerint a Martonyi által vizionált százezres tömeg összeszervezésébe leginkább a Fidesz választási kampányokhoz kitalált, Kubatov Gábor irányítása alá tartozó mozgósító hálózat tudna besegíteni. Úgy tudjuk, hogy a párt regionális igazgatóit már fel is kérték, mérjék fel a tagság körében a részvételre hajlandók arányát.
A kormányt támogató civilek jövő szombaton a Hősök terén találkoznak, onnan mennek az Országházig. Az erről szóló felhívás a Békemenet Magyarországért nevű Facebook-oldalon jelent meg kedden. A kezdeményezők a Fidesz holdudvarához tartoznak, köztük van a Magyar Hírlap tulajdonosa, Széles Gábor, a lap munkatársai közül Bayer Zsolt, Stefka István vagy Szentmihályi Szabó Péter, Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, az eddás Pataki Attila és Bíró Ica is.