Csurka utolsó erejével állt ki Orbánért

2012.01.14. 21:31 Módosítva: 2012.01.14. 21:55
A keresztény magyarság nem fogja feladni a harcot a Lukács György hónaljszőréből kinőtt filozófusmúmiák, a Sorbonne-ra ürüléket kenő pedofil Cohn-Bendit vagy az oválisan fixált Hillary Clinton ellen – derült ki szombat délután Szegeden, ahol Csurka István több mint ezer bajtársa előtt állt ki utolsó előtti erejével Orbán Viktor mellett. Így buliztak azok a volt MIÉP-esek, akik a Jobbik helyett a Fideszt támogatják.

"El a kezekkel Orbán Viktortól!" – hangzott egy magányos kiáltás a Dugonics téren, ahol több száz kormánypárti szimpatizáns gyülekezett Az ijesztgetés bolsevik stratégia, Elég volt a műbalhéból, Demokrácia = a többség akarata és hasonló feliratú táblákkal. A civil tüntetők között néhányan panaszkodtak arra, hogy hiányoznak a fiatalok, és valóban: az átlagéletkor valahol 60 felett lehetett.

Megfigyelők és besúgók között

Miután a kb. ezerfős tömeg elindult és megtette a 200 méteres úton a menetét, megérkezett a Klauzál térre, ahol Dr. Kovács László, a MIÉP elnökhelyettese nyitotta meg a nagygyűlést, és köszöntötte a megfigyelőket és a besúgókat.

Ő volt az, aki később a rendezvény utolsó beszédében tolt el egy válogatást a legszebb radikális publicisztikákra emlékeztetve, amiben minden ellenség megkapta a magáét. A Lukács György hónaljszőréből kinőtt filozófusmúmiák, a Sorbonne-ra ürüléket kenő pedofil Cohn-Bendit, az oválisan fixált Hillary Clinton, az izraeli tőkéből finanszírozott amerikai liberálisok, Károlyi Mihály örökösei, a Kun-Rákosi-Kádár trió, a pufajkás, a D-209-es, az őszödi böszme, és még a zöldpárti anarchista LMP is megnézhette magát a végén. De ne szaladjunk ennyire előre.

A szegény ember Dörner Györgye, Vitéz Erdei József szavalta el Kiss Dénes sokatmondó Velünk vagy ellenünk című versét, hogy megteremtse a harcias hangulatot, ami meg is termett.

Európa pajzsa vagyunk

Dobák Lászlóné következett, aki a Polgári Körök képviseletében a mostani gazdasági szabadságharchoz méltó harci bundában beszélt arról, hogy ha már Európa pajzsaként Magyarország egykor megvédte a nyugatot "a mongoloktól, a törököktől, az oroszoktól, de még a szovjetektől is", akkor most végre védjék meg ők az országot a spekulánsoktól.

Mert az Unión kívül is van élet – mondta, és arra kért mindenkit, hogy ne vigyék a pénzüket külföldi bankokhoz, hanem vásároljanak magyar államkötvényt. Hangsúlyozta, hogy a balliberális szirénhangok csőddel akarják megbuktatni Orbánékat. A beszéd láthatóan erőt adott a nyolc éven át uralkodó szocialista kormány üldöztetését még mindig bátran viselő hallgatóságnak.

Erőt, egészséget Csurka Istvánnak

A kórházból kéredzkedett el a MIÉP egykori vezetője, akit három ember támogatott a Kossuth-szobor előtti mikrofonhoz, hogy beszédével támogathassa a kormányt és Orbán Viktort. Csurka elmondta, hogy a nemzetet soha nem látott agresszió fenyegeti, amihez képest még a Kádár-rendszer se volt semmi, és ahol minden az idegeneké: Magyarországot Nemmagyarországgá akarják tenni.

Ez ellen kell szembeszállnia a magyar keresztény akaratnak – mondta. "Ó, nem a gazdasági kérdések a fontosak" – vélte leleplezni az Európai Uniót a 77 éves Csurka, aki annyira kiábrándult a nyugatból, hogy beábrándult a Fideszbe. Sajnálta, hogy a kormánynak nagyon meg van kötve a keze az erős nemzetközi nyomás alatt, ami szerinte annyira aljas, hogy még a szintén hazafi osztrák politikust, Jörg Haidert is megölte.

Nincs kompromisszum

"Menjenek a fenébe!" – üzente Csurka István vélt vagy valós ellenségeinek, nem sejtve, hogy eközben politikai ellenfele, a Jobbik Budapesten uniós zászlót égetve üzent hasonlókat. Kormánypárti tömegtüntetésekre buzdított, és arra, hogy senki ne féljen megnevezni az ellenséget, azt a pár száz főnyi szolgalényt, akik belülről (azaz Berlinből és más városokból) bomlasztanak.

Az most senkit sem érdekelt, hogy néhány éve az I. Orbán-kormányért nem állt ki így Csurka, hiszen a mostani szabadságharc élő mártírjait végül megnyugtatta: mégis mi győzünk.

Vitéz pedig a beszédet megkoszorúzva Wass Albert versével küldött hadüzenetet a csillagoknak.