Kázmér
-2 °C
15 °C

Hócsata a Corvinuson

2012.02.15. 14:42

Fontosabb részletek
  • A Hallgatói Hálózat tüntetést szervezett a felsőoktatási törvény visszavonásáért.
  • Hoffmann Rózsa lehetőséget kért, hogy felszólaljon az eseményen, de ezt megtagadták tőle.
  • A tüntetők a lágymányosi campusról vonultak át Pestre, a Corvinus Egyetem elé
  • Előre jelezték, hogy titkos, nagyszabású akcióra készülnek. Végül az ELTE jogi karának egyik előadóját foglalták el, ahol spontán fórumot tartottak.
  • Az ELTE jogi karának dékánja megkérte őket, hogy hagyják el az épületet, mert a rendezvényt nem jelentették be.
  • Az egyetemhez rendőrségi kisbuszok érkeztek.
  • Egyeztetések után a hallgatók este nyolckor hagyták el az ELTE épületét, amely elé az Egymillióan a sajtószabadságért szimpátiatüntetést jelentett be.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mi lehet szívderítőbb annál, mint ülni a meleg szobában/irodában/buszon és arról olvasni, hogy vannak, akik ilyen időben odakint tüntetnek? Márpedig három-fél négytől a Hallgatói Hálózat nevű diákszervezet egészen nagyszabásúnak szánt demonstrációt tart a téli hideg felsőoktatási törvény ellen.

  • A szervezők már azt hihették, vége a télnek, ezért távolsági sportprogramot állítottak össze. A találkozó az "ELTE TTK Lágymányosi kampuszának Petőfi híd felőli északi tömbje előtt" lesz, ahonnan átmennek Pestre, a Corvinus Egyetem elé. Ha minden így marad, döglött lovak, deres ördögpálcák és elhajított Rage Against the Machine-lemezborítók szegélyezik majd az útvonalat.

  • Alaptétel, hogy nincs tüntetés drámai feszültség nélkül, amivel itt tele a bölcsésztarisznya: a párbeszéd hiányának csepülésére alakult diákszervezet ugyanis elutasította Hoffmann Rózsa oktatási állatitkár ajánlatát, miszerint a politkus magána  tüntetésen reagálna a HaHa felvetéseire, vagyis beszédet mondana ott. A keddi ajánlatot a HaHa - számunkra megmagyarázhatatlan okból - visszautasította. Az erről szóló blogbejegyzést az egyetemeken dívatos ironizálás jegyében a következő bekezdéssel zárták:

    Úgy véljük, hogy a felsőoktatás szerkezete, minősége rövid és hosszabb távon is meghatározza Magyarország fejlődését, így a róla való érdemi egyeztetés hazánk jövőjének záloga.

    Itt olvasható az elutasítást magyarázó blogposzt.

  • itt olvashatók a tüntetésről. Félelmetesnek ígérkezik az egy főre jutó performanszok száma!

  • Ezt a közleményt adta ki az imént Mendrey László, a PDSZ elnöke:

    A PDSZ – bár a közoktatásban érdekelt szakszervezet – nem mehet el szó nélkül amellett a – meggyőződésem szerint – hibás gyakorlat mellett, melynek »eredményeként« köz- és felsőoktatási intézmények sora kerül veszélybe, jelentős hagyománnyal bíró, népszerű és hatékony műhelyek jutnak a tönk, a megszűnés szélére. Nem tolerálható az az elképzelés (most már törvény), mely a továbbtanulni szándékozó fiatal egzisztenciális hátterétől teszi függővé a vágyott képesítés megszerzését.
    Elengedhetetlennek tartjuk, hogy az érintettek álláspontját tolerálva, a törvények átgondolt, ész- és okszerű módosításával ezeket az anomáliákat mihamarabb orvosolják.
    A PDSZ szolidáris a Hallgatói Hálózat demonstrációjával!
  • Meg nem erősített információink szerint a szervezők a hangosításhoz szükséges cuccokat riksával fogják szállítani. Ha ez így folytatódik, okafogyottá válik az LMP létezése.

    IMG 0694
    Fotó: Huszti István
  • Maga a menet fél négykor indul Lágymányosról, de a diákok addig is melegítenek, unortodox módon nem pálinkával, hanem, kapaszkodjanak meg, a Lágymányosi Érdekképviseleti Közösség performanszával. Kis vigasz, de villámcsődület legalább nem lesz.

  • Kábé háromszázan vannak Lágymányoson, jelentette a helszínről tudósítónk, Plankó Gergő.

  • Egyelőre olyan, mint egy rossz házibuli: sok ismerős van és semmi sem történik - jelentette tudósítónk. Csak remélni tudjuk, hogy a klasszikus forgatókönyv folytatódik, és nemsokára jól berúgnak, majd a tömeg 40 százaléka hányni fog.

  • A tömegben nemcsak trécselnek, de traszparensosztogatás is folyik. Riporterünk olyanokat látott, hogy "EGYENLŐ JOGOKAT A TANULÁSHOZ" meg "AZ EGYETEM A MIÉNK", de a bajnok eddig az "ÉRTELMES JÖVŐKÉPET A FIATALOKNAK". Ha 1968-ban hahások írják a párizsi transzparenseket, nem itt tartana a kapitalizmus.

    IMG 0701
  • Hanem az, amin a következő, enigmatikus szöveg áll: "LÓBÁLJUK MEG HOFFMANN RÓZSÁT!"

  • Az ígéreteknek megfelelően performansszal melegítenek a tüntetők. Munkatársunk elmondása szerint egy alak elkezdte kiabálni, hogy gimnazista vagyok, aztán megjelent egy egyetemista és egy tanár, hogy hangosbeszélővel a kézben egy Hoffmann Rózsát és egy Orbán Viktort alakító performer lepje meg a triót azzal, hogy a felsőoktatási törvény melletti kormányzati érveket harsognak feléjük. A diákok erre tiltakozni kezdtek. Az egész egy kicsit olyan, mint a vadászat előtti rituális ősembertánc.

  • Dobolással-sípolással indult el a menet, amihez tudósítónk becslése szerint eddig 4-500-an csatlakozhattak. A sor eleje felé feltűnően színes ruhába öltözött lányok és fiúk – hippinek tűnnek, mondta riporterünk – dobolnak veszettül, illetve fújják a sípot.

  • 2012 eddigi legjobb tüntetéskiegészítőjét élvezi éppen tudósítónk: egy riksán hangcuccot tolnak, amiből "meglepően jó", kihangosított zene szól. A nyitószám a The Knife-tól a Heartbeats volt. "Zenére vonulnak, ez hangulatban felér 40 ezer békemenetessel" - fogalmazott Plankó riporter.

  • Kóbor Andrea a Haha nevében az elhivatott, öntudatos diákokat jelölte alternatív köztársasági elnöknek, és a tüntetésre toborzott a Youtube-on. Ma reggel az ATV-n az új rendszer finanszírozhatatlanságáról és a diplomás munkaerő kiáramlásáról beszélt, valamint arról, hogy nem szeretnének hivatalos érdekképviseleti szervezet lenni, mint a HÖK.

  • A Szabadság hídhoz közeledik a menet, beépült emberünk becslése szerint most már többen lehetnek ezernél, a DJ pedig hip-hopos kitérő után áttert a rockra, bármit is jelentsen ez.

    IMG 0714
  • Az MTI-ben megjelent egy hír, miszerint a Hallgatói Hálózat nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy Hoffmann Rózsa a sajtóreferense révén kedden este maga jelentkezett be azzal, hogy elolvasta szakmai állásfoglalásukat, és erre a tüntetésen reagálni szeretne. Az MTI - egy bitrokában lévő levélre hivatkozva azt mondja, hogy Erdész Ábel, a Hallgatói Hálózat képviselője két nappal korábban levélben hívta meg Hoffmannt, amiben olyaokat írt, hogy "legalább egy szó vagy forró tea erejéig" tartson velük a tüntetésükön, és hogy "mindazonáltal nagyon örülnénk neki, ha személyesen reagálna a Hallgatói Hálózat felvetéseire". Tudósítónk épp most keresi Erdészt a tömegben és rövisesen reagáltatni is fogja a hazugságvádra.

  • Tudósítónk most szembesítette a szervezőket az MTI vádjával, miszerint hazudnak, hiszen ők maguk hívták meg a tüntetésre Hoffmann Rózsát két nappal korábban. Horváth Bence, a HaHa szóvivője elmondta, hogy az MTI-hírben szereplő Erdész Ábel nem létezik, legalábbis a HaHában ilyen nevű tag nincsen.

  • Horváth Bence azt is elmesélte, hogy kedd este Hoffmann Rózsa sajtósa az Erdész Ábel-féle levélre hivatkozva kereste meg őket azzal, hogy köszönik a meghívást és az állatitkár élne is a lehetőséggel, és felszólalna. Horváth erre közölte vele, hogy náluk nincs semmilyen Erdész Ábel. A sajtós erre azt mondta, hogy Hoffmann Rózsa ennek ellenére szívesen felszólalna. A szervezet később ezt az ajánlatot utasította el.

  • A diákszervezet, ami főleg ELTE-s és corvinusos diákokból áll, tavaly júniusban tűnt fel először, amikor rektori tiltás ellenére – az eredetileg tervezett után egy nappal – mégis megtartott egy vitafórumot, amin részt vett többek között Tamás Gáspár Miklós is.

    Október 1-jén részt vettek egy kormányellenes tüntetésen is, amin Polgár Dóra – a szervezet meghatározó arca – mondott beszédet a HaHa nevében. Őt október végén zárták ki, amiért kiállt Gyurcsány Ferenc mellett, és belépett az Újkorcsoportba, ahonnan már szintén kilépett, mivel kiábrándult Gyurcsányból.

    A bázisdemokratikus nem hivatalos szervezet az október 23-i tüntetésen is szerepelt, és jaunárban az évtized eddigi legnagyobb kormányellenes demonstrációján is.

    Legutóbb az Educatio kiállításon tiltakoztak az államilag finanszírozott férőhelyek drasztikus csökkentése ellen.

  • az, hogy "Viszlát, Viktor! Viszlát, Rózsa! Mi leszünk a jövő kulcsa!" (A kedvencet itt persze légidézőjelek között értettük.)

    IMG 0746
  • Hipersebességgel jött a levél az előző szakkomentárunkra, amiben Polgár Dóra helyreigazítást kért:

    Kedves Szily László,

    a fenti cikkében a Mi az a Hallgatói Hálózat keretes részben megemlít engem is, de pontatlanul fogalmaz. [...]

    1) Nem zártak ki, mivel kiléptem, a nyilatkozatukat ezután adták ki

    2) Az Újkorcsoportban vállalt ügyvivői tisztségemről lemondtam.

    3) Ha már kiábrándultam Gyurcsányból, megemlíthetné, ez azért történt, mert a DK kongresszusán Kádárt pozitív példaként állították be.

    Kérem a mielőbbi pontosítást. Előre is köszönöm.

    Üdvözlettel,
    Polgár Dóra

  • de beszédek már vannak. A tömeg ugyanis megérkezett a Fővám térre, becslésünk szerint ezer-párszázan lehetnek. Először Csurgó Dénes beszélt a HaHa nevében: szerinte nem egy tüntetés a megfelelő helyszín arra, hogy Hoffmann Rózsával tárgyaljanak, különös tekintettel arra, hogy az államtitkár korábban minden egyeztetést visszautasított a készülő törvényről. A HaHa a törvény visszavonását követeli, illetve azt, hogy hozzanak létre társadalmi fórumot szakmai szervezetekkel és diákokkal, és ott vitassák meg a témát.

  • hogy mi lesz a beígért, radikális meglepetés. Eddig semmi sem mutat ilyesmire, ide bármelyik KDNP-s szülő elengedhetné a gyerekét.

    IMG 0991
  • Négy felszólaló, majd a diákkövetelések megismételt felsorolása után e pillanatban jelentették be a tüntetés hivatalos végét. Nem véletlenül mondom, hogy a hivatalosat, mert félhivatalosan úgy tudjuk, a következő néhány percben döntik el, hogy megteszik a beharangozott Radikális Lépést vagy Merész Akciót. Tudósítónk felajzott agárként figyel, ha bármi történik, azonnal jelentkezünk!

  • Friss jelentés: úgy 500 tüntető elindult a Váci utcán, állítólag az ELTE jogi karának épülete felé. Mi készülhet itt?

  • A tüntetők a Veres Pálné utcán haladnak a jogi kar felé. Információnk szerint előre be nem jelentett hallgatói fórumot akarnak tartani. Ez már majdnem úgy hangzik, mint valami egyetemfoglalás. Eszerint ez volt a Nagy Titok.

  • A tüntetők beáramlottak az ELTE jogi karának épületébe, ahol a harmadik emeletre tartanak, itt tervezik megtartani a spontán diákfórumot.

  • Információnk szerint az eredeti terv az volt, hogy Corvinus Egyetem C épületébe hatolnak be tüntetés után, de a helyszínen túl sok rendőrt láttak, ezért döntöttek végül a nyugodtabb ELTE jogi kar mellett.

    IMG 0892