A kérdésre válaszolva Fónagy János államtitkár azt kifogásolta, hogy Steiner mást olvasott fel, mint amit benyújtott. Felolvasta azt a törvényrészt, amely alapján valóban nem lehetne hozzányúlni a Kossuth térhez, és elismerte, hogy a teret valóban egy hozzácsapott zárószavazás előtti módosítóval változtatták meg. Azt viszont tagadta, hogy a versenyeztetésből is kiemelték volna a Kossuth téri beruházást. Steiner nem fogadta el a választ, mert szerinte Fónagy elismerte, hogy versenyeztetés nélkül akarják elintézni a rekonstrukciót. A kormánytöbbség viszont elfogadta.
Az oktatási államtitkár a felvételi jelentkezésekről beszél, a parlament az egyházügyi törvényről szavaz.
A kormány nevében Halász János államtitkár válaszolt, aki elsőként a tapolcai kórházra tért ki. Az ügyben elmaradt a 2012. január 6-ra kiírt tárgyalás, majd csak márciusban tartják meg. A gyanús privatizációs ügyekben pedig a kormány "az igazság és a rend oldalán áll". Ezután hírnevéhez méltón elmúltnyolcévezésbe kezdett, majd tagadta, hogy a kormány semmit sem tett volna, példaként felhozta az új mentőautók beszerzését is. Ferenczit nem győzte meg, a kormánytöbbséget igen.
Orbán Viktor miniszterelnöknek még ezen a héten sem kell válaszolnia a neki címzett azonnali kérdésekre, úgyhogy ezúttal is eltekintünk ezek közvetítésétől. Hétfőn a parlament hosszú napot tart, több törvénytervezet vitáját is megkezdik, de csak egy jelentősebb törvényt fogadnak el. Most módosítják a december legvégén elfogadott egyházügyi törvényt, amelyben obskurus és átláthatatlan folyamat végén 18 újabb gyülekezetnek adnak egyházi státust, miközben 64 másiktól megtagadják. A miértekre nincs válasz. A további programról részletesen itt olvashat>>