Minden fideszes hallgat az elnökről
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Szerda délben e-mailen a következő kérdéseket küldtük el az összes fideszes és KDNP-s képviselőnek:
A köztársasági elnök doktori munkáját vizsgáló Tényfeltáró Bizottság jelentése alapján Ön szerint a disszertáció megfelelt a kritériumoknak, és így érvényes munkának tekinthető?
Amennyiben a jelentés alapján úgy találja, hogy a disszertáció nem felelt meg a kritériumoknak, akkor egyetért azzal, hogy a Fidesz szóvivője szerint le lehet most zárni az ügyet?
Továbbá azt is felajánlottuk, ha bármilyen további megjegyzésük lenne az üggyel kapcsolatban, akkor azt is szívesen közöljük.
A levélhez mellékeltük az elnök disszertációját vizsgáló bizottság állásfoglalását, hogyha esetleg valaki nem ismerte volna a szöveget, akkor is tudjon érdemben válaszolni. (A Demokrácia és Dilemma Intézet értelmezését még kedden közölte az Index, aszerint a bizottság nyilvánvalóan azt állapította meg, hogy a disszertáció nem felelt meg a követelményeknek. Azóta ugyanerre jutott a Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsa.)
Kedden azonban a Fidesz szóvivője, Selmeczi Gabriella úgy értelmezte a tényfeltárók jelentését, hogy az alapján „a Fidesz lezártnak tekinti az ügyet”. A KDNP-t is megnyugtatta a párt keddi közleménye szerint a jelentés: „A köztársasági elnök kisdoktoriját vizsgáló bizottság jelentése megnyugtató lezárása lehet azon felvetéseknek, amelyek szerint kérdéses az államfő dolgozatának eredetisége.”
Arra voltunk kíváncsiak kérdéseinkkel, hogy a képviselők értelmezése szerint Schmitt nem másolt, vagy pedig ha másolt is, ennek nem kell hogy következménye legyen.
A kérdéseket a képviselők nyilvános parlamenti címeire küldtük el. Minden levél megérkezhetett, mert egyetlen hibaüzenet sem jött vissza.
Ugyanakkor válasz csak Pálffy Istvántól, a KDNP frakciószóvivőjétől érkezett: „A KDNP frakciójának képviselői egybehangzóan vannak azon a véleményen, ami a tegnapi közleményben megjelent, és nem értelmeznek egyéb kérdéseket.”
Az Origo korábbi értesülése szerint a fideszeseket kedden sms-ben figyelmeztette a párt vezetése, hogy ne nyilatkozzanak Schmitt-ügyben. A nulla fideszes válasz arra utal, hogy tényleg lehetett ilyen megkötés. A kormánypárti politikusok továbbra is húzódóznak a nyilvános programoktól, csütörtökön két miniszter is lemondta szereplését.