Ez a poszt a következő Percről percre része:

Matolcsy bankot kap

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • "Úgy látom, a Bokros-csomag Magyarországon mértékegység lett" - kezdte válaszát Cséfalvay Zoltán, aki szerint Bokros Lajos nem csinált mást, csak elinflálta a költségvetés hiányát. Ráadásul egyetlen reformot sem hajtott végre, csak egyet, a nyugdíjreformot, amit cserébe Orbánék most felszámoltak. Bokros idején csökkent a reálbér, míg Cséfalvay állítása szerint most nőttek a bérek.

    02
  • Volner szerint az emberek húsz százaléka már ma is vagy eszik, vagy gyógyszert vesz, ehhez képest tovább szűkítik a gyógyszerkasszát. És nincs terv a gazdaság felpörgetésére, ezt bizonyítja, hogy 1900-an dolgoznak csak többen most, mint a kormányváltáskor. Van-e jobb ötlete a kormánynak, kérdezte felszólalása zárásaként.

  • Volner most azt magyarázza, hogy a csekkadó egy négyfős családnak 50-90 ezer forintos pluszkiadást jelent egy évben. A telefonadó pedig húszezer forintos terhet jelent. Volner még az útdíjat is leosztotta családokra, bár arról egyelőre nincs szó, hogy kötelező lenne az autópályahasználat.

    01
    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • A kormányzati kommunikációból ugyan ki van tiltva a megszorítás szó, mégis egyre többen vélik úgy, hogy megszorítások vannak, kezdte napirend előtti felszólalását a jobbikos Volner János, aki ezt az áfaemeléssel támasztotta alá. "Hülyének nézi a kormány a magyar embereket?" - tette fel a kérdést Volner a Széll Kálmán Terv 2.0 hatszázmilliárdos költségcsökkentésére utalva.

  • aki egy hétig még ideiglenes házelnök, mert Kövér László még Áder János múlt heti megválasztása ellenére ideiglenes köztársasági elnök. Lezsák megnyitotta a tavaszi ülésszak 24. ülésnapját.

  • Egy perccel a hivatalos kezdés után még jellemzően üres a parlamenti patkó, egy-két szocialista, kicsit több jobbikos, mutatóba pár elempés és egy-két tucat kormánypárti képviselő ücsörög csak a teremben. A jegyzők már a helyükön, a házelnök még nem.

  • Negyedikként kerülhet sor a Fidesz öninterpellációjára, Iván László professzor beszél majd a generációk összefogásáról. Utána a szocialista Baja Ferenc kéri a miniszterelnököt, hogy ne vezessen be mobiladót. A jobbikos Z. Kárpát Dániel az élelmiszerek cimkézési szokásairól kérdez majd, a sort záró interpellálók, mint már szó volt róla, Réthelyi minisztert faggatják.

  • Hiller István után a jobbikos Korondi Miklós és az új interpellációs rendben harmadikként következő LMP képviselője, Vágó Gábor is Matolcsy Györgyöt kérdezi az adórendszerről. Korondi arra kíváncsi, hogy a kormány meddig szándékozik adóztatni a legszegényebbeket, míg Vágó arra, hogy milyen új adókkal próbálja a kormány életben tartani az egykulcsos adót.

  • A parlament illetékes bizottságai a héten hallgatják meg Balog Zoltánt, akit Orbán Viktor miniszterelnök a távozó Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter helyére jelölt az emberi erőforrások miniszterének. Talán ezért is lehet, hogy a héten három interpelláló is a távozó minisztertől kérdezne egy utolsót. A sort egyből az első interpelláló, a szocialista Hiller István nyitja, ő a Diákhitel 2-ről kérdez. Hetedikként egy baráti alákérdezés érkezhet a kereszténydemokrata Sáringer-Kenyeres Tamástól az EU-s kórházfejlesztésekről, míg a nyolcadikként jelentkező jobbikos Dúró Dóra az idegennyelv-ismeret fejlesztéséről kérdezné, ha ideje jutna rá.

  • "A Bokros csomagon is túlmenő megszorításokra készül a kormány?" - kezdi erősen a napot a jobbikos Volner János, aki után a fideszes Pótápi Árpád János tereli békésebb vizekre a tematikát az egyszerűsített honosításról szóló állapotjelentésével. A szocialista Szekeres Imre szerint amit a kormány ad, azt el is veszi. Az elempés Jávor Benedek a jobbikos felszólalást visszhangozva megszorításokról beszél majd, míg a nemzet mormogó lelkiismerete, Harrach Péter az anyák napjára emlékezik.

  • Kivételes sürgősség a parlamentben

    Áder János megválasztásának kellemes és nem túl időigényes elfoglaltsága után hétfőn premier lesz a parlamentben, először alkalmazzák az új házszabály rendelkezéseit a törvények kivételesen sürgős tárgyalásáról. És még az alaptörvény módosításáról is tárgyalnak. Kedden pedig kivételesen törvényeket is alkotnak, és még két, egyenként négy és fél órás vitát is lefolytatnak.